PeriszkópMegállt az idő

2010. július 26., hétfő, Sport

A nagy csend, mely rátelepedett sportéletünkre — hagyom most a falunapok sportversenyeit —, arra késztetett, hogy lapozzam csak fel a megyei sportigazgatóság honlapját, hátha többet tudok meg, mint amit a falunapok súgnak. Belelapoztam.

Az utolsó hét, mely feltünteti a sportrendezvényeket: 2010. június 7—13. Június második hete. Ekkor ,,cövekelte" le az időt a megyénk sportjáért ,,felelős" igazgatóság. Jó másfél hónapja tehát! Na persze, labdarúgó-világbajnokság volt, s ez lekötötte a futballért halni tudó sportigazgatósági dolgozókat, aztán a városi strand is megnyitotta kapuit, ahová nyugodtan elhúzódhatnak a meleg elől a megyeközpont lakói, a megye többi lakójának pedig ott van az Olt, a Feketeügy, a Kormos, a Kászon pataka... ott van a Rétyi-, a Besenyői-tó, de fel lehet menni a Szent Anna-tóhoz is kerékpárral, s ahol túl meredek az út, ott futva tolni lehet a kerékpárt. És mindjárt meg is van a napi triatlonedzés.

Hogy? Nem értem, hangosabban tessék — biztatom a felém jövő hangot... Arról tájékoztat: a sportigazgató és emberei a megyét járják, hogy összegyűjtsék a megye rövid és hosszú távú sportstratégiájának összeállításához szükséges véleményeket, ötleteket, mert arra a bizonyos ülésre, melyet annak idején e célból hívtak össze, nem jöttek el az igazi szakemberek, az egyesületi és önkormányzati vezetők. S ugyebár stratégia csak kell, ötlet viszont nincs a tarsolyukban. Ezért is került napirendre ez a másfél hónapos szünet abban a sportnaptárban. És egyáltalán miért kell ezt szóba hozni? Máskor is volt ilyen! Sőt, eltelt az esztendő, s a sportigazgatóságnak nem volt egyetlen, saját ötletéből kibuggyant sportversenye sem. Éveken át a tömegsportra szakosodott egyesületek — mint az Alpin Sport, a Gáll Lajos Futókör stb., stb. — vállalják fel a versenyek szervezését. Itt nem úgy van, mint Hargita megyében, ahol téli, nyári sportokban egyaránt megszervezik a nagy horderejű versenyeket, s ezek szervezésében élen jár a megye sportigazgatósága...

Alig tudtam elhallgattatni a hangot. S hogy ez sikerüljön, előkaptam — szerencsére kéznél volt — az Antal Árpád polgármester választási ígéreteit tartalmazó lapot, s abból kezdtem idézni, igaz, összecseréltem a pontokat: Ifjúsági és szabadidőközpontot hozunk létre az Olt mentén. A városi strandot élményfürdővé alakítjuk, és műjégpályát építünk. A sugásfürdői sípályákat felszereljük hóágyúval... Többé egy szót sem szólt, csak röhögni kezdett.

Most már csak azt kell megtudnom, hogy miért röhögött olyan gúnyosan a polgármester azóta is beváltásra váró ígéretein... a megyei sportigazgatóság semmittevésén... vagy talán azon a be nem váltott igazgatócserén... Nem tudom, nem tudom. Valaki egyszer azt mondta, ha jól emlékszem: ,,Semmi öröm nincs abban, ha semmit sem kell csinálnod. Az igazi öröm abban van, ha sok mindent kellene csinálnod, de nem teszed." Az örömteli emberek dolgában tehát egészen jól állunk.

(nagymohai)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1410
szavazógép
2010-07-26: Sport - :

Négy aranyérem (Úszás)

A sepsiszentgyörgyi Mátyás Andrea, aki a Brassói MSC-nek versenyez, négy aranyéremmel zárta a július 22—25. között Bukarestben lezajlott országos ifjúsági II-es nyári úszóverseny első három napját.
2010-07-26: Sport - :

Szentgyörgyi félmaraton (Atlétika)

A sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör idén is megszervezi a már hagyományos félmaratoniját, amelyre július 31-én kerül sor.