TriatlonHáromszék Kupa

2010. július 26., hétfő, Sport

Ha augusztus, akkor triatlon Háromszék Kupa. A sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület vasárnap tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a már hagyományos triatlonversenyét.

Akárcsak az elmúlt években, az 2010-es megmérettetésnek is a Rétyi-tó és környéke ad otthont, s az olimpiai táv (1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km szaladás/korosztály: 18 év fölött; ezen a távon indulhatnak fiatalabb versenyzők is, de az idősebbekkel együtt küzdenek majd az első helyért) mellett nem maradhat el a minimaraton (500 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km szaladás/korosztály: 18 év alatt és fölött), valamint a váltóverseny (1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km szaladás/nincs korosztály) sem. Az esemény szervezői évről évre jobban és jobban megszervezik a megmérettetést, és mostanra is tartogattak egy ,,kisebb" meglepetést. A triatlon teljes ideje alatt a rétyi hídtól a nagyborosnyói letérőig zárva lesz az út, így előreláthatólag a viadal a legnagyobb biztonságban fog lezajlani. Az érdeklődők online vagy a verseny napján a helyszínen jelentkezhetnek az idei Háromszék Kupára. Ha július 28-ig iratkoznak fel a triatlonra, mindössze 50 lej a nevezési díj, ezt követően már 75 lejt kell lepengetni azért, hogy részt vehessen a viadalon. Az esemény programja: július 31.: 19—21 óra: a résztvevők fogadása és iratkozás; augusztus 1.: 8—9.30 óra: iratkozás; 9.45 óra: technikai megbeszélés; 10 óra: a verseny rajtja; 15 óra: díjkiosztás. További információkért hívják a 0746 092 717-es (Pulugor József) és a 0723 177 325-ös (Vrabie Kovács Zsolt) telefonszámot, írjanak az iroda@alpinsport.ro címe, vagy látogassák meg a www.alpinsport.ro internetes portált. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1399
szavazógép
2010-07-26: Sport - Tibodi Ferenc:

Két csapat az élvonalban (Teremlabdarúgás, A-osztály)

Ősztől két háromszéki csapat fog szerepelni az országos teremlabdarúgó-bajnokság élvonalában, amire megyénk hároméves futsaltörténelmében még nem volt példa. Tehát a Kovászna megyei teremlabdarúgás egy újabb mérföldkőhöz érkezett, és bízunk abban, hogy mindkét együttesünk, a Sepsi FC és KSE tisztességesen helytáll majd a legjobbak közötti küzdelemsorozatban.
2010-07-26: Sport - :

Még egy ezüstérem (Atlétika)

Az ifjúsági III-as korosztály országos bajnokságán a Sepsiszentgyörgyi ISK versenyzője, Cosmin Trofin ezüstérmet szerzett a 800 méteres síkfutásban.