A környék lakói mentik, ami menthető, elkeseredettségük, szomorúságuk határtalan. Akad, aki „csak" az elvesztett javait sajnálja, de van olyan is, akinek fejében már megfordult az elköltözés gondolata. A föld kezdi megbosszulni az elmúlt évtizedek, évszázadok alatt eltűrt csúfságot, a természettel pedig nem lehet harcolni. Barót mellett megszenvedte az elmúlt időszakot Magyarhermány is, ahol a lezúduló víz kerítéseket, mezőgazdasági épületeket rongált meg, Olaszteleken és Vargyason pedig termőföldeket öntött el.

Segítőkészebbek az emberek

A bányaúti hídon tucatnyian hitetlenkedve szemlélik az általában kicsi, már-már jelentéktelen Barót patakának erejét. A Víz utcát követő gát jóformán teljesen eltűnt, eltemette a lassan hömpölygő áradat, a kapuk előtt is legalább félméteres a szintje. A környéken a polgármesteri hivatal munkásai dolgoznak. A nagy, sárga önrakodó a hídon fordul meg, kicsivel tovább homokzsákok kerülnek elő. Az utca sarkán levő házban lakó Balogh Józsefné azt mondja, azért teszik a zsákokat keresztbe, hogy legalább hátra ne folyjék a víz, legalább a kert szenvedjen kevesebb kárt. Reggel hét óra előtt vették észre, hogy baj van, előbb csak a kerítés alatt szivárgott, majd a küszöbön át a házba is, s néhány centi vastagon ellepte a szobát. Kis nyüzsgés támad, megérkezett a prefektus — terjed a hír. György Ervin arcán aggodalom. Mint mondja, nem tudja, számíthatnak-e az emberek kormányzati segítségre, de addig is reális kárfelmérést kell végezni. Úgy véli, a sok fájdalom megérintette az emberek lelkét, segítőkészségük és türelmük is nőtt, egyre inkább készek önzetlenül részt venni a mentésben.

A természet bosszúja

A baptista templom környékén csak nehezen lehet közlekedni, az ár az autók kereke fölé csap. Bár még rengeteg a víz, néhányan már rendezni próbálják házuk környékét. Benedek Emma és lánya a ház előtt sepreget, meri az iszapot. „A víz már másodszor öntötte el az udvart, a pincét és a kertet is. Minden tele van iszappal!" — mondja fáradtan az asszony. A Víz utca elején szépen faragott és festett kapujában Barabás Piroska figyeli, mi történik. Mint mondja, harminchárom esztendeje lakik ott, de ehhez hasonlót még sosem tapasztalt. „Most értem igazán, hogy egy ismerősöm miért mondta: legyen bármilyen szép helyen ez a ház, ő oda bizony nem költözne... Rövid időn belül másodszorra önt el a víz, s minden olyan gyorsan történik, hogy még csak védekezni sem tudunk." Jó száz méterrel odébb Incze István, a kisipari szövetkezet volt elnöke takarít. Ő is a természet kegyetlenségét panaszolja, azt, hogy 38 hektár szántójából a köpeci és a felsőrákosi határban huszonegyet tönkretett az ár, az elszenvedett kár legalább 150 000 lej. Szerinte semmit sem változhat a helyzet mindaddig, míg a patak medrét ki nem takarítják, illetve a városi lefolyórendszert nem javítják, nem korszerűsítik. A csordajáró út mellett három férfi és egy nő tanakodik, s közben a környéket szemlélik. Míg máshol már apadni kezdett a víz, itt, a házak között bőségesen folyik, valóságos kis patak, illetve lennebb tó alakult ki. Hogy most megint itt a baj, s ismét minden ház és kert tele vízzel, annak tulajdonítják, hogy a megyei út mellett a levezető árkokat az elmúlt években az emberek önkényesen beültették, „hogy két sor pityókával többjük legyen", most pedig nincs hol lefolynia a nagy mennyiségű csapadéknak. „Még a múltkori víz nyomai sem tűntek el, még mindig nedvesek a pincék falai, útjaink pedig egyre járhatatlanabbak. Ha azt kérjük, tisztítsák ki már végre azt az árkot, az illetékesek csak annyit mondanak, nincs rá pénz."