Repülőszerencsétlenség PakisztánbanNincs túlélő

2010. július 29., csütörtök, Világfigyelő
A legfrissebb hírek szerint 152-en utaztak a személyzettel együtt a tegnap Pakisztánban lezuhant repülőgépen, és a szerencsétlenségben mindenki meghalt.

Az Airblue pakisztáni magán-légitársaság Airbus 321-es gépe hivatalos közlés szerint Iszlámábád mellett egy fákkal benőtt dombnak ütközött, egyelőre ismeretlen okból. A társaság 202-es járata Karacsiból tartott Iszlámábádba, és a landoláshoz készült, amikor lezuhant. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a gép szokatlanul alacsonyan repült, majd egy hatalmas robbanást lehetett hallani. A pakisztáni belügyminiszter helyi idő szerint tegnap délután közölte az Express TV-nek nyilatkozva, hogy senki nem élte túl a szerencsétlenséget. A katasztrófa után ellentmondásos hírek jelentek meg arról, hogy hányan voltak a gépen.

A polgári légügyi hatóság azt közölte, hogy nem tudják, mitől zuhant le a gép, semmit nem zárnak ki, beleértve a merényletet. Ugyanakkor azt nem közölték, hogy bármi terrortámadásra utalna. ,,Az irányítótoronnyal folytatott utolsó beszélgetésben a pilóta megkapta az egyértelmű leszállási engedélyt, és a gép normálisan kezdte meg az ereszkedési manővert, majd lezuhant" — mondta a hatóság helyettes igazgatója. A mentőosztagok egyik vezetője a belügyminiszter szavait megerősítve azt mondta, hogy hosszú ideig kiabáltak a helyszínen, hátha valamit hallanak, ami arra utalna, hogy van túlélő, de semmi nem történt. Az Airblue szóvivője azt közölte, hogy ,,semmiféle műszaki hiba nem volt a tízéves gépen, ami viszonylag újnak számít". Az európai Airbus már bejelentette, hogy kész segítséget nyújtani a vizsgálatban. A pakisztáni kormány nemzeti gyásznapot hirdetett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-07-29: Világfigyelő - :

Szerbia további tárgyalást akar Koszovóról

Szerbia további tárgyalásokat javasol Koszovóról az ENSZ-közgyűlésnek tegnap beterjesztett határozattervezetében, jóllehet a hágai Nemzetközi Bíróság a múlt héten úgy foglalt állást, hogy nem sérti a nemzetközi jogot a volt szerbiai tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltása.
2010-07-29: Világfigyelő - Farkas Réka:

Röviden

Perelnek a Herzog-örökösök
Herzog Mór Lipót örökösei Washingtonban beperelték a magyar államot és a felügyelete alatt lévő több múzeumot, hogy visszakaphassák a néhai bankár 1944-ben ellopott műgyűjteményének Magyarországon található darabjait — jelentette tegnap a The New York Times napilap. A washingtoni kerületi bíróságon beadott kereset példátlan fordulat a Herzog-gyűjtemény ügyében, ugyanis a felperesek nem csak azt a negyven műtárgyat követelik vissza, amelyet kifejezetten sajátjukként azonosítanak, és amelyeknek összértéke szakértők szerint több mint százmillió dollár, hanem ügyvédjeik azt is kérik a magyar kormánytól, hogy adjon leltárt a birtokában lévő összes Herzog-műkincsről.