Kerek erdő határában egy jókora halastó, s mivel a kertvárosok egyre gyakoribb részei a nagyvárosnak, a tó lakói is városiasodtak.
Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, lassan, észrevétlenül változnak a körülmények és a szokások is.
Gólya Gáspár és neje, Gólya Gizella is nemrég érkezett a tóra. Úgy döntöttek, itt vernek tanyát, hiszen békában nem volt hiány, halban meg még annyira sem, mert csak engedéllyel lehetett halászni, amit tőlük nem tudott számon kérni az őr. Így hát hozzáláttak a fészekrakáshoz együtt, szépen, módszeresen hordogatva ágat, fűszálat, ahogy a szüleiktől is látták.
Nem messze, a szomszédban lakott egy vadkacsa család is, látták esténként, hogy kacsamama sétára indul a kiskacsákkal, reggelente fürdeti, reggelizteti őket, de kacsapapát soha nem látták sehol.
Nem lehet tudni, hogy a gólyapár fejében mi minden fordult meg, csak szembetűnt, hogy Gólya Gáspár egyre ritkábban repül a fészekhez való építőanyaggal, Gólya Gizella meg egyre szomorúbb. Egy jóindulatú harcsa addig figyelte az eseményeket, míg végül egy reggel odaköszönt Gizellának a békés szomszédság reményében:
— Üdvözlöm, szomszédasszony! Úgy látom, hogy a párja egyre kevesebbet segít.
— Lesántult a fél lábára, kedves szomszéd — mondta Gizella, de mardosta a kétség.
— Hát akkor ajánlom figyelmébe doktor Bubó gyógyító praktikáit — fűzte hozzá a harcsa.
Így történt, hogy másnap reggel a gólyapár megjelent a rendelőben.
Doktor Bubó megnézte Gáspár lábát, hümmögött nagyokat, mert azon még egy karcolást sem látott, és aztán lassan szóba elegyedett a pácienssel, miközben Gizellát a váróterembe küldte.
— Kedves Gáspár — kezdte a doktor —, itt valami sántít, hiszen magának kutyabaja.
— Tudja, Doktor, én csak hordtam nap mint nap az ágakat, és látom, hogy a szomszédom, a kacsamama milyen jól elboldogul egyedül is, pedig neki hét kiskacsája van. Hát én is kímélni kezdtem magamat, hiszen ránk, férfiakra nagy nyomás nehezedik... Jön majd a halászat ideje, a költözködés és az apai tekintély megőrzése, megannyi fontos feladat.
Doktor Bubó most már elfelejtett hümmögni, csak csóválta a fejét, aztán elmesélte Gáspárnak: igaz, hogy városon kényelmesebb az élet, és hogy vannak mamák, akik egyedül nevelik kicsinyeiket, de ezt sokszor a kényszerűség hozza. Vannak ugyan apák, akik elhagyják szeretteiket, de legtöbben messzi városokba járnak dolgozni, sőt, még idegen országokba is, hogy fenntartsák a családot. Ez történt kacsáéknál is.
Gólya Gáspár nem szólt egy szót sem, csak olyan mélyre horgasztotta a fejét, mintha halat akarna fogni.
Doktor Bubó csak annyit mondott a kint várakozó feleségnek:
— Asszonyom, úgy gondolom, egy életre sikerült meggyógyítanunk a kedves férje sántítóbetegségét.
