A reklám is felelős a fiatalok dohányzásáért

2010. július 29., csütörtök, Család

Minél több cigarettareklámot néznek a fiatalok, annál erősebb vágyat éreznek, hogy rágyújtsanak — erre a következtetésre jutottak hamburgi kutatók mintegy 3400 10 és 17 év közötti serdülő viselkedését tanulmányozva egy német betegbiztosító (DAK) és a kieli Terápia- és Egészségügyi Kutatóintézet (IFT-Nord) megbízásából.

Hat cigarettamárka és nyolc más, felismerhető márkajelzés nélküli termék hirdetéseit mutatták a tanulóknak. Arra kellett válaszolniuk, hogy milyen gyakran találkoztak már az adott reklámmal, és emlékeznek-e a márkanevekre. Az eredmény: minél jobban felismerték a kamaszok a cigarettareklámokat, és minél inkább meg tudták nevezni a márkákat, annál kevésbé utasították el a dohányzást.

Abban a csoportban, amelynek tagjai gyakran találkoztak cigarettareklámokkal, kétszer annyian gyújtottak már rá, mint a dohányhirdetésekbe ritkábban belebotló csoportban. A jelenleg is dohányzók száma az első csoportban háromszor olyan magas volt, mint a másikban.

,,A dohányipar nagyon tudatosan épít a fiatalokat megszólító (reklám)elemekre" — mutatott rá Ralf Kremer, a DAK betegségmegelőzési szakértője. A biztosító szerint a fiatalok ráadásul igen gyorsan függővé válnak: a vizsgálatban részt vevők már négy hét alkalmi dohányzás után olyan elvonási tünetektől szenvedtek, mint az idegesség, nyugtalanság, ingerültség.

,,Örvendetes módon 2001 óta a fiatalkorú dohányosok száma csaknem a felére apadt, de még mindig több mint minden hetedik 12 és 17 év közötti fiatal cigarettázik rendszeresen" — mondta a vizsgálatot vezető Reiner Hanewinkel. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-07-29: Család - Puskás Attila:

A sokszínű kerti lángvirág

A kerti lángvirág két észak-amerikai ősszülő (Phlox drummondii vagy. Ph. Paniculata) hibridjeként ismert. Hadd ne kövessük a nemesítés bonyodalmas útját, hiszen olvasóinkat inkább e rendkívül vonzó, dúsan, bokorszerűen magasló növénynek mára kialakult hibridjei érdeklik.
2010-07-29: Család - :

Ha a rokonom stresszel

A szakirodalom és a népszerű irodalom is széles körben foglalkozik azzal, hogy mit tehetünk a bennünket ért stressz ellen. A stresszhelyzetnek kitett embereken a környezet sokszor hamarabb veszi észre annak hatásait, tüneteit, mint maga az érintett. Ilyenkor a család több módon reagálhat: átveszi a stresszt, és a család egyik, majd másik, majd összes tagja ideges lesz; néhányan rezignáltan kívül helyezkednek a kérdésen, és minimálisra csökkentik a kapcsolatot.