A szakirodalom és a népszerű irodalom is széles körben foglalkozik azzal, hogy mit tehetünk a bennünket ért stressz ellen. A stresszhelyzetnek kitett embereken a környezet sokszor hamarabb veszi észre annak hatásait, tüneteit, mint maga az érintett. Ilyenkor a család több módon reagálhat: átveszi a stresszt, és a család egyik, majd másik, majd összes tagja ideges lesz; néhányan rezignáltan kívül helyezkednek a kérdésen, és minimálisra csökkentik a kapcsolatot.
Miért is foglalkozzam én azzal, hogy más miért stresszel? Házastárs esetében a válasz nyilvánvaló. Szeretnénk együtt megöregedni, a stressz következtében kialakuló betegségek elveszik a család energiáit, felborul a mindennapi rend. Egy hosszabb betegség anyagilag is megterheli a családot. Az sem mindegy, hogy a család életében kialakult ritmus felborul. Sérülnek a család funkciói, az apa (esetenként az anya) kiesik a közös döntések meghozatalából, róla döntenek, és nem vele. Idősebb embereknél, mondjuk a nagymama vagy nagypapa öregedéséből fakadó frusztráció csökkentése azért lehet érdekes, mert saját jövőnket látjuk benne, ahogyan mi viselkedünk saját szüleinkkel, az várható el majd gyermekeinktől is. Ha gyermekünk stresszel egy tantárgy miatt, vagy a barátnője hagyta el a serdülő fiút, kihat az egész családra. Ő még csak tanulja a stressz kezelését, azt a módot, ahogyan át kell vészelni a nehezebb időszakokat.
Mit tehetünk? Az alábbiakat nem kell szó szerint alkalmazni, a legjobb, ha az adott személyiséghez idomítjuk mindazt, ami itt csupán tanácsként, fogódzóként szolgálhat.
Kiszámíthatóság: tegyük az életet megfelelően kiszámíthatóvá. Amiben egyszer megegyeztünk, azt ne borítsuk fel (ha nem muszáj), időben döntsünk a lehetőségekről, hagyjunk időt a döntések meghozatalára, megvitatására és feldolgozására. Ez utóbbi nagyon fontos, hiszen stresszhelyzetben azok a gondolatok töltik ki az ember fejét, amik a stresszt kiváltják.
Türelem: igazán indulatmentes, valódi türelem. Valószínűleg lesz olyan, hogy ,,nem vagyok én hülye, hogy mindent a számba kell rágni", vagy ,,mi van, máris betegnek néztek?" Ez is része a folyamatnak: kis szőrszálhasogatás, kis kötözködés. Egyszerűen kell a feszültséglevezetés.
Feladatok átvállalása: bizonyos rendkívüli megterheléseket le kell venni ilyenkor az ember válláról. Olyanokat, amiről tudjuk, hogy nagyon nagy, főként lelki megterheléssel járnak. Ugyanakkor bizonyos típusú rutinfeladatokat meg kell hagyni, sőt, vigyázni, hogy maradjon rá idő, kivárni, hogy elvégezze. Ezek biztosítják a mindennapi élet rutinját, a nap megfelelő tagolását.
Bizalom az emberben, a megoldás lehetőségében, az együttes túlélésben. És önmagunkban. Abban, hogy meg tudjuk adni a megfelelő támogatást. A megoldást nem vállalhatjuk át. Hisz a megmagyarázhatatlan szorongás egy része abból származik, hogy ,,képes vagyok-e rá".
Apró üzenetek: szeretetünk folyamatos megnyilvánulása adhatja azt a stabilitást egy nehéz életszakaszban, ami a legnagyobb stressz közepén is biztosítja a túléléshez szükséges önbizalmat: párunknak néha egy kéretlen puszi, egy simogatás, amikor elmegyünk mellette, egy félmondat, ami a közösségre utal. Sokszor elég annyi, hogy a jövőről alkotott képben hangsúlyos a Mi. Esetleg konkrétan az, hogy ,,szeretlek", ,,jó, hogy vagy nekem", ,,azt szeretem benned..." Ha mindenképpen vigasztalni kell valakit, akkor a ,,majd csak túl leszünk ezen", ,,együtt meg tudjuk oldani".
Önmagunk karbantartása: veszélyeztetett körülmények között nem engedhető meg, hogy a család egy másik tagja is kiessen. Tehát legyen figyelmeztetés a többieknek, ha valakin észreveszik a stressz tüneteit, hogy most önmagunkra jobban kell vigyázni. Napi öt-tíz perces testmozgás, kényelmesebb fürdés a kádban, egy-egy ünnepélyesebb vacsora, néha egy jó könyv vagy a kedvenc folyóiratom. Esetleg egy baráti beszélgetés, pletykálás. Egy kicsit elnyújtott vásárlás, nézelődés. Mindez lelkiismeret-furdalás nélkül. Az egyensúly megteremtéséhez valakinek (legalább néha) jól kell éreznie magát.
Humor: nagyon nehéz kérdés. Sokszor már csak az tűnik fel, hogy a stressz oldódásával visszatér a humor a családba. Akkor vesszük észre, hogy milyen ,,nyomott" volt eddig a hangulat. Lehet egy módszer, hogy külön keretet adunk egy ,,hülyéskedésnek". Képzeld el, mi lenne, ha... Körülbelül ugyanaz a hatás, mint amikor egy gyereknek mesét mondunk, és az egyszer volt, hol nem volt szétválasztja a valóságot és a mesét. Így könnyebb feldolgozni, hogy most kiszakadok a saját gondolataimból egy pillanatra, és biztonságosan tudom, hogy visszatérhetek néhány perc múlva.
(a Halmaz.hu nyomán)
