Közös tanácsülés az egységes régióértTamás Sándor kibúvót keres

2010. július 30., péntek, Közélet

Lesz együttes ülése Kovászna és Hargita megye tanácsának — szögezte le lapunk érdeklődésére Tamás Sándor.

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke Fazakas Tibor, a Magyar Polgári Párt alelnökének levélben megfogalmazott javaslatára reagált, miszerint Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsának együttes ülésen kellene kinyilvánítania, hogy egy fejlesztési régióba kívánnak tartozni.

Maros megye esetén bonyolultabb a helyzet, ott a tanács román többségű — magyarázta. Borboly Csaba Hargita megyei elnökkel azonban már beszéltek erről, szeretnék, ha idén meg tudnák szervezni. Emlékeztetett: korábban már kezdeményezték az együttes ülést, ez főként a Hargita megyei MPP miatt hiúsult meg. Mint mondta, Fazakas Tibor úgy tesz, mintha az MPP nem lenne politikai szereplő, felülről osztogatja a parancsokat, miközben több önkormányzatban is többségben van, ráadá­sul a javaslat híre éppen akkor érte, amikor a felső-háromszéki árvíz okozta károk elhárításáról tárgyaltak, ekkor üzenget az MPP-s politikus magasröptű politikai témákról — ecsetelte. Szerinte a nyári uborkaszezonban igyekszik politikai piacot keresni a polgári alakulat, miután a bálványosi szabadegyetemen sem jutott szóhoz, ami aligha véletlen.

A majdani együttes ülés napirendjéről elmondta: törvény szabályozza, miről lehet határozatot elfogadni, politikai kérdésekről ez nem lehetséges. Politikai nyilatkozatként azonban szóba kerülhet a székelyföldi régió ügye.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1401
szavazógép
2010-07-30: Nyílttér - Csinta Samu:

Zárt kapuk, nyílt szándékok? (Korlátozottan közös sporttelep Sepsiszentgyörgyön)

Néhány hete bezárt kapu, mágneskártyás beléptetési rendszer fogadja a Sepsiszentgyörgyi MSC sporttelepére igyekvőket. Sánta Károly klubigazgató szerint az intézkedés — amely a város sportközvéleményének felzúdulását vonta maga után — csak a rendteremtést szolgálja, miután a polgármesteri hivatal a sportteleppel kapcsolatos valamennyi feladatot a klubra hárított.
2010-07-30: Közélet - :

Összesítették az árvízkárokat

Hetven településen 2809 gazdaságot károsítottak meg az elmúlt hetek áradásai Háromszéken.