Tömbházközösségi buktatók

2010. július 30., péntek, Nyílttér

Panasszal kereste fel az egyik sepsiszentgyörgyi ANL-s tömbház néhány lakója szerkesztőségünket: immár két hete nincs gázuk.

Az illetékes vállalat felfüggesztette a szolgáltatást, merthogy közösségük tartozik nekik ― és itt a gondok gyökere. Az ANL-s tömbházban, tekintettel, hogy önkormányzati tulajdon, nem egyéni szerződéseket kötnek a szolgáltatók, hanem a közösséggel. Mely mint olyan, jogilag nem létezik, hiszen lakástulajdonosi társulást nem alakíthatnak a lakók, nem lévén tulajdonosok. Ahol lakástulajdonosi társulások kezelik a közöst, ritkán fordul elő, hogy valamely szolgáltatást felfüggesztenék, a forgóalapból többnyire tudják finanszírozni az egyes lakók elmaradását ― esetünkben ez nem működhet. Az épület tulajdonosa, az önkormányzat is tehetetlen, semmilyen eszköz nem áll rendelkezésére, hogy a bérlőket rávegye a szolgáltatások ellenértékének kifizetésére, csupán a lakbért tudja számon kérni rajtuk. Ha ezt nem fizetik, kilakoltatást kezdeményezhet, ami hosszú és bonyolult eljárás ― és a most felmerült gondot szintén nem oldja meg. Marad tehát, hogy a lakók rábeszéljék azokat a társaikat, akik nem fizetik hosszabb ideje fogyasztásrészüket, hogy törlesszenek, különben az egész közösség szenved miattuk. És nem két hete: mint Sztakics Éva alpolgármestertől megtudtuk, a gázvállalat már szándékozott felfüggeszteni a szolgáltatást télvíz idején, akkor azonban az önkormányzat közbenjárására halasztást adtak a közösségnek, hogy ne maradjon fűtés nélkül a tömbház. Most nem kegyelmeztek, hiszen ,,csak" konyhai gáz, meleg víz nincs az ANL-s tömbházban. Van viszont elégedetlenség és a rendes ember örökös nyomorúsága: mások felelőtlensége miatt szenvedni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-07-30: Nyílttér - :

Látogatás a kutyamenhelyen

Véletlenül értesültem az egyik helyi rádióadóból (főzés közben hallgatom néha, bár a gyomrom felfordul a reklámoktól, de különösen attól, ahogyan a híreket beolvassák, és az utolsó szótagot nyomatékosítják, ami sajnos egyre elterjedtebb gyakorlat, s nem tudom, miért gyalázzák így meg a magyar nyelvet), hogy létezik városunkban, vagyis Szépmezőn egy kutyamenhely.
2010-07-30: Nyílttér - Hecser László:

Baróton lemondott egy tanácstag

Lemondott tisztségéről Rácz Gábor baróti tanácstag. Tettét azzal indokolta, hogy szűkebb közösségéért, Felsőrákosért nem tudott érdemben cselekedni, így nem látja értelmét a képviselő-testületben való jelenlétének.