AtlétikaSzentgyörgyi félmaraton idén is

2010. augusztus 2., hétfő, Sport

A férfiaknál a háromszéki Csutak Hunor, a nőknél pedig a Tg. Jiu-i Moagă Elena győzelmével ért véget a megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör által szombaton, július 31-én nyolcadik alkalommal megszervezett Szentgyörgyi félmaraton.

Az elmúlt évhez képest, amikor 173 szaladó sorakozott fel a hagyományos verseny rajtjához, most közel 140-en (91 egyéni, 13 váltó és három mozgássérült) vettek részt a megmérettetésen. Akárcsak tavaly, idén is az ország minden sarkából (24 település) sereglettek össze városunkba a szaladni vágyó sportolók, és most is nemzetközi volt a verseny, hisz a félmaratonnak volt németországi résztvevője is. A verseny minden indulója feliratos pólót és emlékérmet, a kicsik ajándékcsomagot, a korkategóriák dobogósai pedig serleget is kaptak. Ha félmaraton, akkor Ida Aerobik, akik ebben az esztendőben is a verseny teljes egésze alatt stepeltek (lépegettek). Elmondásuk szerint a viadal több mint két és fél órája alatt közel 15 000 lépést tettek meg, ami megközelítőleg egy 10 km-es sétát tesz ki. A verseny legidősebb résztvevője a 71 éves Mircea Bogdan, aki a Fehér megyei Szászsebesről érkezett Háromszék fővárosába. Dicsé­retre méltó az öregúr akaratereje és kitartása, teljesítményéhez pedig csak gratulálni tudunk.

De most lássuk az eredményeket:

* mikromaraton, ovisok: 1. Bereczki Miklós, 2. Deák Benedek, 3. Bender Ervin; I—VI. osztályosok: 1. Sükei Albert Zalán, 2. Lőcsei Tímea, 3. Szakács József; görkorcsolya: 1. Túros Dorottya, Demeter Árpád, Bartha Orsolya

* nyílt verseny, férfiak: 1. Csutak Hunor (Sepsiszentgyörgy) — 1:17:09 óra, 2. Dragoş Andrei (Brassó) — 1:19:37 óra, 3. Daniel Scrab (Nagyszeben) — 1:19:50 óra; nők: 1. Elena Moagă (Tg. Jiu) — 1:29:46 óra, 2. Alexandra Creţan (Tg. Jiu) — 1:37:27 óra, 3. Ionela Dobriţa (Drăgăşani) — 1:40:06 óra

* 12—15 év között, fiúk: 1. Bors Huba (Szentimre) — 1:43:09 óra, 2. Deák Fogarasi Norbert (Kézdivásárhely) — 2:20:50 óra

* 16—19 év között, fiúk: 1. Dragoş Andrei — 1:19:37 óra, 2. Takács Szabolcs (Banuc) — 1:19:52 óra, 3. Déri Bernád (Tasnád) 1:55:24 óra; lányok: 1. Alexandra Creţan — 1:37:27 óra

* 20—29 év között, férfiak: 1. Csutak Hunor — 1:17:09 óra, 2. Daniel Scrab — 1:19:50 óra, 3. Dumitru Plămădeală (Brassó) — 1:26:04 óra; nők: 1. Elena Moagă — 1:29:46 óra, 2. Ionela Dobriţă — 1:40:06 óra, 3. Alexandra Pârlea (Alexandria) — 2:13:23 óra

* 30—39 év között, férfiak: 1. Cosmin Cândescu (Nagyszeben) — 1:21:09 óra, 2. Liviu Voicu (Bukarest) — 1:29:20 óra, 3. Adrian Kispál (Kolozsvár) — 1:43:09 óra

* 40—49 év között, férfiak: 1. Alexandru Pop (Bukarest) — 1:30:52 óra, 2. Gheorghe Romascanis (Konstanca) — 1:33:44 óra, 3. Marian Piron (Konstanca) — 1:34:38 óra; nők: 1. Lungu Olga (Bodok) — 2:19:45 óra

* 50—59 év között, férfiak: 1. Zsigmond András (Kolozsvár) — 1:28:04 óra, 2. Gheorghe Dimis (Brassó) — 1:32:52 óra, 3. Csomortáni Attila (Csíkszereda) — 1:35:40 óra

* 60—69 év között, férfiak: 1. Ioan Burleacu (Jászvásár) — 2:13:26 óra

* 70—79 év között, férfiak: 1. Mircea Bogdan (Szászsebes) — 2:30:50

* váltó: 1. Dragoş Andrei (Brassó)/Bogdan Campan (Brassó)/Adrian Ghercavi (Sepsiszentgyörgy) — 1:21:30 óra, 2. Elena Moagă/Alex Dobriescu/Laura Popescu (Tg. Jiu) — 1:21:57 óra, 3. Dumitru Plămădeală/Marius Curca/Florin Buraciuschi (Brassó) — 1:24:58 óra

* görkorcsolya: 1. Túros Endre (Csíkszereda) — 54:50 perc, 2. Orosz János (Sepsiszentgyörgy) — 54:51 perc, 3. Mezei Lóránt (Sepsiszentgyörgy) — 55:37 perc

* mozgássérültek: 1. Ciprian Anton, 2. Forró Gá­bor, 3. Marius Mocanu (mindannyian Sepsiszentgyörgyiek).

Az esemény támogatói: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna megye Tanácsa, Megyei Sportigazgatóság, Tymbark Maspex Románia, Ervin Impex, Modern House, Ariadne, Melka, Meotis, Fravorit, Arnold, Kandi, Lukács, Bon Sweet Bon, Romill.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1421
szavazógép
2010-08-02: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, vő, keresztapa, sógor, rokon, jó szomszéd és ismerős, a gidófalvi születésű
VITÁLYOS BÉLA
életének 77. évében 2010. július 31-én döbbenetes hirtelenséggel elhunyt.
Temetése 2010. augusztus 3-án 15 órakor lesz a családi háztól.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
6090
2010-08-02: Sport - :

A megyei labdarúgó-szövetség hírei (Labdarúgás)

* Augusztus 14-én 10 órától — tudtuk meg Veres Gyula elnök úrtól — a szövetség székhelyén kerül sor a 2010—2011-es bajnoki év rajtját megelőző technikai ülésre. Ezen időpontig lehet nevezni mindkét bajnokságra — a IV., illetve az V. ligába.