Hervadozó kert a Kárpátokban

2010. augusztus 2., hétfő, Máról holnapra
Farkas Réka

Az elmúlt húsz évben kormány még ennyi pénzt és figyelmet nem fordított a turizmus fejlesztésére, mint a jelenlegi — mondotta Borbély László környezetvédelmi miniszter pénteken Sepsiszentgyörgyön. Minden bizonnyal így van, csakhogy az általa is emlegetett stratégia, ésszerű tervezés ismét hiányzik, így a befektetett pénz sokkal inkább ablakon kidobott összeg, mint hasznot hozó beruházás.

A mutatós és lelkes miniszter asszony mindenképpen látványos akciókkal szeretné rányomni bélyegét az ágazatra, és rövid mandátuma alatt immár a második arculatot, jelképet tervezteti. Tavaly ugyancsak nagy habveréssel mutatták be az ország logóját, himnuszát, turistacsalogatónak szánt ,,brandjét", de Románia, a lehetőségek földje jelszó nem bizonyult elég hatásosnak, így ebben az évben a Kárpátok kertjébe hívogatták a kínai (és nem csak) turistákat. Eurószázezreket költöttek piackutatásra, tervezésre, miközben itthon majd egyetlen vasat sem áldoztak arra, hogy megfelelő körülmények várják a reklámon felbuzdult, nagy tömegekben érkező vendégeket.

Rég tovaillant illúzió, hogy bárki idevonzható az ország adottságainak emlegetésével, hiába habosítjuk a Fekete-tenger varázsát, a Kárpátok festői tájait, ha nem vagyunk képesek minőségi szolgáltatást nyújtani. A rossz utakon legfeljebb egyszer zötykölődik végig a turista, a kétséges minőségű és drága szállodákban, panziókban sem lesz visszatérő vendég, és ha nem tudunk olyan többletet nyújtani, amit valóban nem talál máshol, csak álmodozhatunk arról, hogy esetleg jó hírünket viszi. Országosan, de megyei szinten is jelentősen csökkent a vendégéjszakák száma. Ennek oka azonban nem csak a válság, jómagunk is tehetünk arról, hogy képtelenek vagyunk kihasználni mindazt, mit tenyerén nyújt a táj. Háromszéken idén több turista fordult meg, mint egy évvel ezelőtt, de kevesebb időt tölt itt, inkább továbbigyekszik. Kicsit színesebb, érdekesebb kínálattal meggyőzőbbek lehetnének, és a sok kicsi sokra megy alapon a szállásadók nyeresége is nagyobb lenne.

Hiányzik hát az országos és a helyi stratégia, befektetés, az egyéni ötlet, elképzelés. A megfizethető minőség, a tartalmas kikapcsolódás vagy éppen gondtalan szórakozás lehetősége. Kell a jó reklám, a hírverés, de ha csak arra áldozunk, ne csodálkozzunk, hogy nyakunkon marad a színes csinnadrattával hirdetett, silány portékánk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-08-02: Közélet - Iochom István:

Kürtőskalács-rekordot döntöttek (Oroszfalvi falunapok)

Aki azt gondolta, hogy a szentivánlaborfalviak által az idei Uzoni-napok alkalmával május 29-én készített 14 méteres kürtőskalácsát nem lehet túlszárnyalni, az tévedett, szombaton újabb, nem hivatalos háromszéki, illetve erdélyi rekord született, az első Oroszfalvi-napokon 15 méter és hetven centi hosszú kürtőskalács készült.
2010-08-02: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Népünnepély, vigadalom (Árkosi napok)

Hat zenekar fúvósmuzsikája zengte, töltötte be a két napot, mert muzsika nélkül nincsen falunap. Sepsiszék új falunapos hagyományaként felvonultak a helybeli Barabás-lovarda paripái, a sportolóké volt a falu új focipályája.