Újabb megszorító intézkedések nélkülJöhet a hatodik hitelrészlet

2010. augusztus 3., kedd, Közélet

A 2011-es állami költségvetés 1,5―2 százalékos gazdasági növekedéssel, a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékának megfelelő államháztartási hiánnyal és három százalékos inflációval számol ― jelentette be tegnap Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott egyeztetések után.

Mihai Tănăsescu, Románia IMF-képviselője szerint két évi gazdasági visszaesés után jövőben az ország jó gazdasági emelkedésre számíthat. Románia várhatóan lehívhatja a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelegyezmény hatodik részletét, és jó esélye van arra, hogy újabb megszorító intézkedések nélkül teljesítse az idei és a jövő évre tervezett államháztartási hiányt ― tette még hozzá az IMF-képviselő.

Az IMF küldöttsége jelenleg Romániában tartózkodik a hitelegyezmény soron következő felülvizsgálata céljából, amelynek következtetéseitől függ, hogy Románia megkapja-e az IMF szervezésében tavaly márciusban kötött húszmilliárd euró többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás több mint 900 millió eurós hatodik részletét, vagy sem.

Tănăsescu szerint Románia képes lesz tartani a bruttó hazai termék 6,8 százalékának megfelelő államháztartási hiányt az idén, akárcsak a jövő évi 4,4 százalékos GDP-arányos hiánycélt anélkül, hogy a kormány újabb megszorító intézkedéseket foganatosítson. Ehhez azonban Bukarestnek több feltételt is teljesítenie kell.

Tănăsescu közölte, hogy az IMF és Románia most még nem tárgyalt újabb hitelszerződésről, de októberben várhatóan szóba kerül majd ez a kérdés is. Szerinte Romá­niának nem lesz szüksége újabb IMF-kölcsönre, viszont Bukarestnek folytatnia kell az együttműködést a washingtoni pénzintézettel. Jeffry Franks, az IMF-küldöttség vezetője ismertette, a valutaalap egy adott pillanatban tárgyal majd a kormánnyal a további kapcsolatukról, hozzátéve, a kabinet érdeklődött újabb kölcsön lehetőségéről is.

Románia a húszmilliárd euró összértékű hitelegyezmény keretében eddig 10,7 milliárd eurót kapott az IMF-től, 2,5 milliárd eurót az Európai Uniótól és 300 millió eurót a Világbanktól.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1399
szavazógép
2010-08-03: Máról holnapra - Simó Erzsébet:

A fekete bárány

Az elmúlt három év azt bizonyította, Románia ajándékba kapta az Európai Unióhoz való csatlakozást. Akkor, 2007 elején, de az emberek zöme optimista volt, arra gondolt, a fejlett országok klubjának is nevezett elit csoportosulás jót tesz Romániának, s amit nem sikerült megvalósítani a csatlakozás előtti években, azt az elkövetkezőkben behozza.
2010-08-03: Közélet - :

Jövőtől lehetséges a fizetésemelés

A jövő évre megállapított 39 000 lejes fizetési alap, amennyiben a közalkalmazottak számát országos szinten hatvanezerrel csökkentjük, tízszázalékos béremelést tesz lehetővé — jelentette ki tegnap Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter.