A házasság egy férfi és egy nő szövetsége az utódok nemzésére és felnevelésére. Minden ember vágyik az őt elfogadó, megértő, szerető közösségre. Ma már nincsenek többgenerációs családok. Régebben egy házban élt több generáció, ami az utódok számára az élet mintáit képviselte, az idősebbek számára a lét biztonságát. Ez mára teljesen megváltozott. Belefáradva a létért vívott küzdelembe sokan rossz kompromisszumokat kötöttek. S ezek kikezdték a családot. Feledték, hogy az együvé tartozás, az összefogás az egyik legnagyobb megtartó erő. A család leszűkült szülő-gyermek kapcsolatra. A régi minták megszűntek, újak nem léptek a helyükbe. A mai házasságok zöme rendkívül sérülékeny, mert a két, különböző családrendszerből érkező fiatalnak már az elején ki kellene alakítania a maga közös értékrendjét. Helyette eltűnik a tolerancia, domináns az önzés. De krízishelyzet a gyermek(ek) megszületése, az óvoda-, az iskolakezdés, majd a gyermek kiválása. Ha a párkapcsolat „kősziklára" épült, akkor nem kezdheti ki semmi. Ha „homokra", akkor az első fuvallat elsöpri. Minden családnak vannak olyan tagjai, akik maradandó nyomot hagytak maguk után. Az ő emléküket őrizni kell, továbbadni, hiszen mintául szolgálnak. A jó működéshez hozzátartozik a szerepkörök személyre szabott betöltése. Így alakul ki az önállóság és a közösségbe tartozás dinamikus egysége. Fontos a kommunikáció, amely többek között jelentős szerepet játszik önképünk kialakulásában, önbecsülésünkben. A konfliktusok okai: pl. ha nincs meg két ember között a kölcsönös tisztelet, nincsenek közös célok, nincs érzelmi együtt rezdülés. Amikor elvettem a másikat, vagy hozzámentem, elvakított voltam, olyan tulajdonságokat képzeltem a másikról, melyek soha nem voltak övéi, aztán számon kérem: miért is nem olyan, amilyennek én látni akarom? Az alapok lerakásakor nagyon fontos, hogy miként illeszkednek egymáshoz az érzelmek, a kultúrák, az alaptermészet, az életkor, az életfelfogás, a lelkek egymásra rezdülése s nem utolsósorban a hit. Mindenkinek szüksége van rá, hogy ne csak adjon, de kapjon is. A valódi, őszinte szeretet úgy figyel a másikra, hogy idővel odaadás lesz belőle, az egymáshoz tartozásból szövetség. Szeretni annyit jelent, mint finom érzékkel, megtisztult szívvel, önként közeledni a másikhoz. Mindez akkor és attól hiteles, ha az ember olyannak fogadja el és olyanként szereti a másikat, amilyen. Ma nem a család, hanem az emberi értékrendünk került válságba. Szorongás, elbizonytalanodás uralkodik. Új gondok jelentek meg, mint az elszegényedés, munkanélküliség, létbizonytalanság, céltalanság, depresszió, a hiányzó jövőkép. Az erkölcsi normák felhígultak. A tisztesség büntetendő. A ravaszság, ügyeskedés, csalás, lopás, hazudozás jutalmazott magatartás. Óriási nagy generációs ellentét feszül a szülők és a gyermekek között. A válás a házasság legnagyobb krízise. Oka pl. az irracionális elvárások a másikkal szemben, a harmadik megjelenése, az önismeret hiánya, az adni tudás képtelensége, a másik értékén alul vagy felül kezelése. A házaspárok sokszor nem társai, hanem riválisai egymásnak. De van boldog házasság is, amikor a házastársak a szeretetben eggyé válnak, mégis önálló személyiségek maradnak. Egyik félnek sem kell feladnia saját létét a másik vélt boldogságáért. A házasság, a családépítés folytonos megújulásra késztető folyamat, melynek során nemcsak mi magunk lehetünk a másik által többek, de naponta írjuk saját történetünket, amely mintául szolgál utódainknak. Vissza kell tehát találnunk a család óvó, az együvé tartozás megtartó erejéhez. S akkor valóban megmaradunk.

Dr. Gőgh Edit gondolatai nyomán: Pálmai Tamás