Új expedíció a Titanicra

2010. augusztus 10., kedd, Magazin

Új expedíció indul a Titanic utasszállító hajóhoz, hogy felmérjék a tenger fenekén levő roncs jelenlegi állapotát, és a nagyközönség számára is látható háromdimenziós térképet készítsenek.

A tudósok egy csoportja augusztus 18-án indul az Új-Fundland partjaitól kilencszáz kilométerre, az Atlanti-óceán fenekén 3821 méter mélyen fekvő roncsokhoz. A húsz napra tervezett expedíció során maradványokat nem hoznak a felszínre, mindössze a szerencsétlenség közelében a háromszor öt kilométeres mezőben elterülő roncsokat és a hajóról származó többezernyi szétszóródott tárgyat kívánják dokumentálni.

Az újabb kutatást a Titanicról származó tárgyakat gondozó Premier Exhibitions Vállalat, illetve a leányvállalataként működő RMS Titanic Társaság támogatja. Az expedícióban részt vesz a massachusettsi Woods Hole Oceanográfiai Intézet, valamint a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (National Oceanic and Atmospheric Administration — NOAA). ,,Ez lesz az első alkalom, hogy roncsot és környékét régészeti feltárásként fogjuk kezelni" — mondta David Gallo, az expedíció vezetője. ,,Két dolgot tartunk szem előtt: az első, hogy a Titanic történetének hangsúlyozásával őrizzük meg a hajó örökségét, a másik, hogy megtudjuk, a roncs jelenleg milyen állapotban van" — magyarázta Gallo.

A Titanic a nemzetközi vizeken tett első útján, 1912. április 15-én süllyedt el. 1985-ben Robert Ballard oceanográfus fedezte fel a roncsot, amely azóta is heves jogi csatározások alapját képezi, és amelyről eddig hat alkalommal hozott fel leleteket a kiemelésének kizárólagos jogával rendelkező RMS Titanic. Az Egyesült Államokban a virginiai Norfolk bíróságához benyújtott kérelme szerint az RMS Titanic Társaság a hajóroncs korlátozott tulajdonjogára is igényt tart a felszínre hozott tárgyak költségeinek kompenzá­ciójaként. A meghallgatásokon a tengerjogban jártas Rebecca Beach Smith elnököl, aki nemzetközi kincsként tekint a hajóroncsra. A tengerből kiemelt tárgyak közül 5500 darab, mintegy 110,9 millió dollár (357 millió lej) összértékű gyűjtemény van a társaság birtokában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-08-10: Magazin - :

Szennyvízgázhajtású autó

Nagy-Britanniában Bristol utcáin szennyvízgázhajtású autó furikázik, hogy példázza, nem csak fosszilis energiahordozók révén lehet autózni.
2010-08-10: Magazin - :

Étrend a jövő űrhajósainak

A szójababból és porított rovarokból készülő ,,hamburger" sokak számára elképzelhetetlen, csakúgy, mint a rizsporból és darált selyemhernyógubóból gyúrt tészta. Ezek a futurisztikus ételek azonban már ma is léteznek — Japánban fejlesztették ki a hosszú ideig tartó űrutazásokra.