A világ legnagyobb dinoszauruszgyűjteménye

2010. augusztus 10., kedd, Magazin

A világ legnagyobb dinoszauruszmúzeumának ismerte el a Guinness Rekordok Könyve a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány egyik múzeumát, ahol több mint ezer őshüllő maradványait őrzik.

A Santung Tienjü (Shangdong Tianyu), a természet múzeuma 2004-ben nyílt, s a történelem előtti idők állatvilágát, köztük a dinoszauruszokat mutatja be. A 28 000 négyzetméter kiállítási területű intézmény vezetői idén júniusban gondoltak arra, hogy hivatalosan is megpróbálják a világ — e műfajban — legnagyobbjának elismertetni a létesítményt. A múzeumban 1106 dinoszauruszmaradvány látható több ezer őskori lelet, kövület társaságában — áll a londoni székhelyű szervezet igazoló okiratában. A dinoszauruszpéldányok mindegyike majdnem teljes csontváz. Az állatok közül 368 a Psittacosauridae csoportba tartozott, vagyis két lábon járó, kistermetű növényevő volt; 391 Dromaeosaurid, 225 pedig Anchiornis, négyszárnyú tollas őshüllő volt. Huszonkét Jeholosaurus-maradvány is a múzeum birtokában van — ezek szintén hasonlítottak a madarakhoz —, és még további hetven, meg nem nevezett dinoszauruszleletet is megtekinthetnek a látogatók. Ezeken felül a múzeum tízezer számra őriz ősi madár- és halkövületeket.

A létesítmény már korábban is büszkélkedhetett rekordokkal, így például ott található a leghosszabb kovás famaradvány, a legnagyobb Sinosauropteryx-példány (kínai gyíkszárny), és tulajdonában van az eddigi legnagyobb ametiszt geóda.

A világ legnagyobb dinoszauruszmúzeuma cím ünnepélyes adományozására szeptember 28-án kerül sor. Az eseményen a Guinness-központ is képviselteti magát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-08-10: Magazin - :

Étrend a jövő űrhajósainak

A szójababból és porított rovarokból készülő ,,hamburger" sokak számára elképzelhetetlen, csakúgy, mint a rizsporból és darált selyemhernyógubóból gyúrt tészta. Ezek a futurisztikus ételek azonban már ma is léteznek — Japánban fejlesztették ki a hosszú ideig tartó űrutazásokra.
2010-08-10: Magazin - :

Rázással tölthető akkumulátor

A kerékpárlámpák dinamóihoz hasonló elven működő, rázással tölthető akkumulátorok válthatják le a ceruzaelemeket azokban a háztartási készülékekben és hordozható kütyükben, amelyek üzemeltetéséhez csak kevés, illetve nem folyamatos áramellátás szükséges.