Sport

2010. augusztus 11., szerda, Sport

Sikeres expedíció

Sikeresen zárult a Székelyek a magasban expedíciósorozat Mont Blanc kezdőknek 2010-es expedíciója, miután a háromszéki hegymászók feljutottak Nyugat-Európa legmagasabb csúcsára, és a csapat tagjai hétfőn este épségben hazaérkeztek Sepsiszentgyörgyre.

A gyakorlatilag magashegyi tapasztalattal nem rendelkező Vajda Tibor 39 éves vállalkozó, Szőcs Lajos 32 éves projektvezető és Horváth Sándor 28 éves úszóedző Sztakics József vezetésével múlt pénteken óriási szélviharban ért fel a csúcsra. A 4810 méter magas csúcs felé elindult Bocz Attila (ő a 4300 méteren lévő Vallot-házig ereszkedett vissza, s ott várta be társait) és Reinitz Erzsébet (Tulit Zsombor expedícióvezetővel együtt visszatértek a hegy lábánál található saint-gerveni kempingbe), de ők megfordultak, miután rosszul érezték magukat. Az expedíció szervezője az Alpin Sport Egyesület és a Régió Rádió.

Labdarúgás

* Zágoni FC—Ploieşti-i Compet Román Kupa-mérkőzést tartanak ma 15.30 órai kezdéssel a zágoni stadionban. Sok sikert, zágoniak!

* A Sportul Studenţesc győzelmével ért véget az I. liga harmadik fordulójának zárómérkőzése. Az egyetemisták 4—2-re (gólszerzők: Curelea 5. és 68., T. Bălan 49., Varga 92., illetve Predescu 3., Moraes 34.) múlták felül Besztercét. A harmadik játéknap után öt hétpontosa van az élvonalbeli bajnokságnak: első a Dinamo, majd következik a Gázmetán, az FC Brassó, a Galaci Oţelul és a Steaua.

Kerékpártúra

A KSE kerékpárszakosztálya kerékpártúrát szervez a Csángotelepre. Indulás szombaton, augusztus 14-én 8 órakor a Vigadó elől. Esztelnekig aszfalt-, majd erdei út következik hegyre fel. Az útvonal visszafelé ugyanez. Hegyikerékpár szükséges, jól működő fékek, na meg a szokásos túrafelszerelés. Az időjárástól függetlenül csukott cipő, hogy lehessen bogarászni a lápban. Érdeklődni Gál Lászlónál a 0741 530 656-os telefonon vagy a kerékpárboltban személyesen. (G. L.)

Sakk

Ma délután a sakk népszerűsítése céljából Sepsiszentgyörgyön a polgármesteri hivatal tanácstermében szimultánjátszmákra kerül sor. A 17 órakor rajtoló esemény szervezőinek elmondása szerint Sükösd János és László Zoltán tíz-tíz táblán játszik 8 és 22 év közötti fiatalokkal. A szimultán bírója Seceleanu József, és Kertes Ferenc személyében egy FIDE-mester lesz a meghívott.

Megbeszélés

Augusztus 12-én, csütörtökön 18 órakor megbeszélésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Lola műfüves pályánál, melyre a rendezők várják a C-osztályos csapatok vezetőit. A megbeszélés egyetlen napirendi pontja: a 2010―2011-es idény és ezen belül a rohamos léptekben közeledő rajt.

Budapesti Európa-bajnokság

A magyaroknak jól kezdődött a Margitszigeten az úszók érmes-csatája. Mindjárt az első döntőn magyar érem született. A férfi 400 m gyorsról van szó, melyen Kis Gergő viszonylag gyengébb kezdés után — 150 m-nél hatodikként fordult ― az utolsó 50 méteren fantasztikus véghajrával felúszott a dobogó harmadik fokára. Az aranyért menő csatában a francia Agnel világbajnokot és világcsúcstartót vert meg. Férfi 400 m gyors: 1. Agnel Yannick (francia) 3:46,17 p. 2. Biedermann Paul (német) 3:46,30 p, 3. Kis Gergő (magyar) 3:48,14 p. A jó kezdés után, mi tagadás, a világbajnok Hosszú Katinkától aranyérmet vártunk a 400 m vegyes úszásban. Jól is indult Katinka, hiszen pillangó- és hátúszásban biztosan vezetett, aztán jött a mellúszás, s ebben bizony, brit ellenfele remekelt, befogta a magyar kislányt, sőt, meg is előzte, aztán az utolsó százon, gyorsúszásban nagyon rávert kedvencünkre. Maradtunk azzal, hogy az ezüst is aranyosan csillog, különösen, ha mellette ott a bronz is. Ezt a bronzot Jakabos Zsuzsanna biztosította. Női 400 m vegyes: 1. Miley Hannah (brit) 4:33,09 p, 2. Hosszú Katinka (magyar) 4:36,43 p, 3. Jakabos Zsuzsanna (magyar) 4:37,92 p. Sok ideje nem maradt Hosszú Katinkának, hogy gyönyörködjék ezüstérmében, mert várta a 4x100 m döntőbe jutott magyar csapat másik három tagja. Katinka volt a váltó negyedik tagja. Valami keveset pihenhetett, de... Ej, pedig ha pihenten ugrik a medencébe, biztos az újabb érem, hiszen a magyar váltó első volt 100 m után, második 200 méternél, harmadik 300 méternél, amikor Hosszú következett. Visszaütött a pár perccel korábban úszott 400 m vegyes, Katinka az utolsó méterekre kifogyott erőtartalékából, így negyedik lett a magyar váltó. A maguk rendjén a férfiak a pontszerző hatodik helyen értek célba, új magyar csúccsal. 4x100 m gyors: női: 1. Németország 3:37,72 p, 2. Nagy-Britannia 3:38,57 p, 3. Svédország 3:38,81 p, 4. Magyarország 3:38,92 p... férfi: 1. Oroszország 3:12,46 p, 2. Franciaország 3:13,29 p, 3. Svédország 3:15,07 p ...6. Magyarország 3:18,01 — magyar csúcs. (á)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-08-11: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Támogatás árvízkárosult családoknak
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja a 2010. június 30.—július 3. közötti árvízkor károsult Debren-patak menti családok figyelmét, hogy megkezdték a támogatás kiosztását a kártérítést igénylőknek. Kérik az érintetteket, hogy hétköznap 11—14 óra között jelentkezzenek a polgármesteri hivatal adóhivatalának pénztáránál.
2010-08-11: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Kirándulunk a szemétbe

Szelíd ösztönzés a Bihar-hegységben: Ha elcipeltél egy teli zacskót idáig, nem hiszem, hogy nehezebb üresen visszavinni! Nem is volt semmi szanaszét...
Nyári hétvégeken a városlakók is meghallják a természet hívását, és ha az időjárás elég kegyes, fel is pakolják az autót — ritkábban kerékpárt, hátizsákot —, és elindulnak megkeresni azt a helyet, ahol a mindennapok fáradtságát kirázhatják magukból.