Gyomot kaszáló sepregetőgépünk

2010. augusztus 11., szerda, Közélet

Örültem, amikor a megyei tanács egy többfunkciós, útszéleket karbantartó gép vásárlásáról döntött.

Hosszú évek során száz meg száz vendéget, vendégcsoportot kalauzoltam szerte a megyében Vargyastól Zágonig, Kököstől Ojtozig. Többnyire értelmiségieket, belföldieket, a csonkaországbelieket, minden rangú és rendű képviselőt, volt kormányfőt, Sólyom László személyében államelnököt is.

Ha most összegeznem kellene, hogy mikor és mitől éreztem magamat kényelmetlenül a szégyen miatt, három dolgot jelölnék meg: a megyei és községi utak mentén az árkok, sáncok szörnyű állapotát, a megtakarítatlan és nyesetlen, öreg gyümölcsfákat, az útpadka és a felénk sáncnak nevezett árkok gyomos génbankjait, a bojtorjánkórók között a szélben tollászkodó, eldobált nejlonzacskókat, a kocsik ablakán kihajigált pillepalackokat, mindenféle szemétszörnyűséget.

A másik arcpirító jelenség a vízfolyások, csermelyek, patakok medrének gyalázatos állapota, és a harmadik, amely ennek a két szeméttermelő folyamatnak a forrása és eredője: a falvainkon elhanyagolt kerítések, lerobbant épületek, a kerítésen belüli csalántenger, bürökerdő, labodaliget és a civilizáció, a gazdaszellem hiányának egyéb bizonyságai. Városon a kukák körüli hulladékhalmok.

A kontraszt aközött, amit útközben — még a Szépmezőn keresztül is — láttunk, s amikor, mondjuk megérkeztünk a csernátoni múzeumba vagy Vargyasra, ég és földnyi távolságra leledzik.

Természetesen egyetlen, sáncmartot kaszáló gép nem old meg mindent. A szemetelés kiváltó okait kell megkeresni. Szülőnek, iskolának, papnak, képviselőnek, mindenkinek, és ha másképp nem, erkölcsi kiközösítéssel kellene sújtani, a sajtóban pellengérre állítani.

Néhai Imreh István professzor, aki egyébként megyénk szülötte, felfuttatta a ,,rendtartó székely falu" fogalmát, ezt még könyve címéül is választotta. De, istenem, hol van már a tavalyi hó!

Vakok lennénk viszont, ha nem látnánk, hogy van azért mozgolódás. Fiatal környezetvédők, iskolások seregei fogják és nyitják tágra a műanyag zsákok száját, hogy azt az irdatlan mennyiségű undorító mocskot a hanyag és hitvány emberek után eltakarítsák.

Ez az új gép, amelyet én mindannyiunkénak érzek, sokat segíthet Háromszék arcának ápolásában. De a lépcsőházunkba ez sem tud bejönni, hogy az eldobált cigarettacsikkeket felszippantsa, és a garázsom elől sem tudja felnyalni a mindennapos kutyapiszkot, amelyet elegáns dámák kutyusai pottyantanak a megszokott helyre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1391
szavazógép
2010-08-11: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Kirándulunk a szemétbe

Szelíd ösztönzés a Bihar-hegységben: Ha elcipeltél egy teli zacskót idáig, nem hiszem, hogy nehezebb üresen visszavinni! Nem is volt semmi szanaszét...
Nyári hétvégeken a városlakók is meghallják a természet hívását, és ha az időjárás elég kegyes, fel is pakolják az autót — ritkábban kerékpárt, hátizsákot —, és elindulnak megkeresni azt a helyet, ahol a mindennapok fáradtságát kirázhatják magukból.
2010-08-11: Közélet - :

Híd és szemét a víz alatt

Rétyen az Angyalos máskor száraz eréből és a Dobolyka-tető oldalaiból berohanó vizek nyakig töltötték a község szórakoztató és sportközpontjának ékességét, s az eddig halott hosszú holtárkot élettel töltötték meg.