Mi, hol, mikor?

2010. augusztus 12., csütörtök, Közélet

Hidegkúti forrásfogás

A csíkszépvízi közbirtokosság visszaszerzett hatalmas erdő- és legelőterületének egyik legjellegzetesebb forrását Hidegkút fejében, az Apahavas alatt, az ezeréves magyar határ közelében példaszerűen kerítették be. A forrás vizét köpükbe fogták — régi szokás szerint korhadt gesztű fenyőfatörzsből kialakított forrásfogó gyűrűkbe terelték —, ezek egyikéből a másikba facsatornákon iramlik és áramlik a forrásvíz a szomjazó szája szeglete felé. Ottjártunk alkalmával a Borospatakán táborozó háromszéki táncosok szekértúráztak a forrás felé. Hátha a forrásfogás eme módját egyéb élményekkel együtt hazahozzák Háromszékre. Van, amit befogni. (sylvester)

Zene

* A nagykanizsai Murte Cara, a Taste my Pain és a sepsiszentgyörgyi Kopor-Show zenekarok közreműködésével kétnapos rendezvénysorozatot tartanak (Hu)-(Ro)CK elnevezéssel pénteken 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Bistro Kertben és szombaton 20 órától a Besenyői-tónál, a Bogdán csárdában.

* Az Árkosi Kulturális Központban szombaton 19 órától rendkívüli hangversenyen fellép Sebestyén Lázár Enikő (szoprán), Mocanu Erika (alt), Szilágyi Zsolt (tenor), Miklós Árpád (bariton), orgonán kísér Krecht Emese. Műsoron: Giuseppe Concone, Johann Sebastian Bach, Wolfgang Amadeus Mozart, Robert Führer, Ludwig van Beethoven, Camille Saint-Saëns és Franz Schubert Ave Maria darabjai. A koncertet az árkosi Szentkereszty-kastély kápolnájában tartják a Nagyboldogasszony-nap tiszteletére. A művelődési központ Sepsiszentgyörgyről autóbuszt indít az előadásra 18.30 órakor a Tamási Áron Színház elől.

Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferencia

Augusztus 19―22. között Isten szép! Művészetek, tudomány és kultúra címmel Vargyason tartja az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület (ODFIE) ez évi Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferenciáját. A programból: a nyitó istentiszteleten Sipos Mónika (Firtosváralja) unitárius lelkész szolgál, reggeli áhítatot tart Demény Ágnes (Torockó) teológiai hallgató, Ghinea Loránd (Sepsiszentgyörgy) diák, Gergely Noémi (Székelyudvarhely) egyetemi hallgató, Költő Zsombor (Sepsiszentgyörgy) egyetemi hallgató, a záró istentiszteletet Tófalvi Tamás (Székelyudvarhely) gyakorló teológiai hallgató végzi. A pénteki előadások: Isten és a mi kultúránk ― Székely Kinga Réka (unitárius lelkész, Homoródszentpéter), Vallást vegyenek! ― vallás és szabadpiac, avagy a galamb esete az erdélyi szilvapálinkával ― Bálint Róbert (unitárius lelkész, Mészkő); kerekasztal: A művészek a Földön járnak?, meghívottak: Farkas Wellmann Endre (költő, szerkesztő, Kolozsvár), Márkos Albert (zeneszerző, Kolozsvár), Szőcs Géza (költő, politikus, államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Budapest), Sütő Gábor (bútorfestő, Vargyas), moderátor: Márkos Ervin (unitárius lelkész, Kőhalom). Délután különböző tevékenységek közül választhatnak a jelenlevők: bőrözés (Mátyás Zita), Próbáld ki te is! Milyen a másság? (Adorjáni Csilla), önismereti foglalkozás (Sánta Edit), póló- és bőrfestés (Dobai Mária). Élő zenés táncmulatsággal zárul a nap. A szombati előadások: Hogyan „adjam el" az egyletezést másoknak, avagy arculatépítés alapfokon ― Kádár Magor (egyetemi adjunktus, Kolozsvár), Nokia, McDonald’s, Coca-Cola, Adidas, Isten… ― Rácz Norbert (unitárius lelkész, az ODFIE elnöke, Kolozsvár), Hitünk és nyelvünk ― ó, haggyá’ má’ ilyenekkel! ― Papp Kincses Emese (egyetemi tanár, Csíkszereda), délután összetett műfajú vetélkedő a választmány és az egyházkörök képviselőcsapatai között. Este koncert. Vasárnap kopjafát avatnak a templom kertjében, szolgálatvégző: Lakatos Sándor (unitárius lelkész, Székelykeresztúr).

Közlekedés

Súlyos közúti baleset. Cófalván kedd délután az orbaiteleki H. Árpád (86) szabálytalanul kelt át az úttesten, és elütötte egy német állampolgárságú gépkocsivezető (53). A balesetben a figyelmetlen gyalogos súlyosan megsérült, kórházba szállították.

Kékfény

Rombolás. Vasárnap délután Sepsiszentgyörgyön a Kossuth Lajos utcában két fiatal banda esett egymásnak, a dulakodás során betörték a közlekedésrendészeti iroda termopán ablakát. A kár 150 lej. Azonosították a helybeli tetteseket: R. Zsigmond (18), Robert Alexandru C. (18), M. Bálint Levente (18), C. Attila (19).

Lopás. Lisznyóban múlt csütörtökön jelentették a rendőrségnek, hogy egy helybeli gazda udvaráról gázolajat loptak 1000 lej értékben. Megtalálták a fő gyanúsítottakat (M. Győző, M. Róbert, P. Csaba), akik azt nyilatkozták, hogy a gázolajat eladták, az árát elköltötték. Az eset kapcsán a rendőrség figyelmezteti a lakosságot, hogy ne hagyjanak nyitva semmit, legyenek elővigyázatosabbak minden tekintetben.

Késelés. Kézdikőváron kedd éjszaka tárcsázták a 112-es segélyhívószámot, mivel az iskola környékén zavargást észleltek. és értesülések szerint egy személyt megkéseltek. A kézdivásárhelyi rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a rendbontó több ittas személy. G. Elemért (32), G. Zoltánt (36), K. Rubit (24) és G. Leventét (24) a brassói, illetve a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították.

(Rendőrségi tájékoztató)

Röviden

Áramszünet. A Katrosá­ban ma 9—15 óráig, Kézdivásárhelyen ma és pénteken 8.30—14 óráig az Ady Endre, a Kert és a Patak utcában, pénteken 11—14 óráig a Nagy Mózes, a Ráczok, a Bod Péter utcában, illetve az 53-as, 60-as, 61-es, 62-es, 63-as udvartérben szünetel az áramszolgáltatás.

Lomtalanítás. A vidéki e-lomtalanítás során ma Illyefalván, Aldobolyban, Szentkirályban, a Szalomérban és a Benedek-mezőn gyűjtik össze a háztartásokban fölöslegessé vált tárgyakat (használt bútor, háztartási eszköz, üveg-, műanyag-, papír-, textilhulladék), valamint a használt elektromos és elektronikus tárgyakat (televízió, rádió, mosógép). Érdeklődni a 0267 310 123-as telefonon lehet.

Vadásznapok. A Vadas vadászcsoport az árkosi kultúrotthon udvarán szombaton vadásznapot tart. Vadhúsból készült ínyencségek várják az érdeklődőket.

Nemzetközi ifjúsági nap. 1999 decemberében hagyta jóvá az ENSZ közgyűlése a fiatalok ügyeiért felelős miniszterek világkonferenciájának javaslatát, hogy augusztus 12. legyen nemzetközi ifjúsági nap. A világszervezet ily módon szeretné felhívni a figyelmet a generációk közötti szolidaritás fontosságára a családban, a közösségekben, a nemzetek egészében. Az idei év jelmondata: Párbeszéd és kölcsönös megértés. E napon a világ számos pontján a helyi ifjúsági szervezetek rendezvényeket, akciókat szerveznek, hogy a korosztályt sújtó problémák kezelésére irányítsák a figyelmet.

Falunapok Felső-Háromszéken. Szombaton és vasárnap Kézdisárfalván, Kézdiszászfaluban, Bereckben, Kézdiszá­razpatakon és Hatolykán tartanak falunapokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2010-08-12: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér, rokon és jó szomszéd, a kőröspataki születésű
özv. KOMÁN JÓZSEFNÉ KÖVÉR RÓZA
életének 84., özvegységének 16. évében rövid szenvedés után elhunyt.
Temetése 2010. augusztus 13-án 15 órakor lesz a kőröspataki közös ravatalozóháztól.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes.
A gyászoló család
6466
2010-08-13: Apróhirdetések - :

Apróhirdetések

Besenyőn háromszintes, összkomfortos hétvégi ház eladó. Telefon: 0367 405 092, 0743 103 952.
4236154
Első osztályú garzonlakás 65 000 lejért eladó. Csere is érdekel két-, háromszobás lakásra. Telefon: 0727 306 626.
4235961