A legeltetés a húsmarhatartás egyik legkönnyebben teljesíthető feltétele
A húsmarhaágazat a kettős hasznosítású fajták vagy a hústípusú szarvasmarhák tartását jelenti. E hasznosításra az jellemző, hogy a teheneket nem fejik, csak azért tartják őket, hogy borjakat hozzanak a világra, azokat szoptatással neveljék fel.
Ezért a teheneket anyatehénnek is nevezzük. Az ilyen hasznosítási irányban csupán a választott borjú számít jövedelemnek, ami a tej- és a kettős hasznosítású tehenek jövedelméhez képest jóval alacsonyabb értéket jelent.
Az ágazat költségigényesnek számít, nem bír el nagyobb beruházásokat és magas költségű tartási megoldásokat. Ezért a húsmarhák elhelyezésének, tartásának, takarmányozásának, szaporításának fontos alapelve, hogy a lehető legolcsóbb megoldásokat alkalmazzák. A húsmarhatartás technológiájában a következő alágazatokat szokás megkülönböztetni: tehéntartás és borjúnevelés, növendéküsző-nevelés, marhahizlalás és tenyészbikatartás. A tehéntartás és borjúnevelés technológiai egységet képez, mivel a borjakat elválasztásukig — 6—7 hónapos korukig — a tehenekkel együtt tartják. A húshasznú teheneket és a borjaikat kötetlenül, nyáron mindenképp legelőn, téli időszakban épületben vagy karámban helyezik el. A megtermékenyítést rendszerint szezonálisan, általában nyáron végzik, ezért a borjazások zöme tavasz elejére esik. A költségek leszorítása érdekében a mesterséges megtermékenyítés helyett számos telepen a természetes fedeztetést alkalmazzák. A borjakat a 6—7 hónapos szoptatási időszakban anyjukkal együtt tartják, majd a választáskor elkülönítik őket.
A hizlalás ára
A marhahizlalás a borjak választása után kezdődik, és értékesítésig, vágásig tart. A hizlalás egy vagy két szakaszban történik, ez utóbbit inkább a tengerentúl alkalmazzák, ahol extenzívebb előhizlalási és intenzív, befejező hizlalási szakasz létezik. Tenyészbikákat általában csak a természetes fedeztetést alkalmazó telepeken tartanak. Azokat csak a termékenyítési időszakban, mintegy 60—90 napig helyezik a tehenek közé. A kedvező vemhesülés érdekében a mesterséges megtermékenyítés esetén is tartanak úgynevezett sepregető tenyészbikákat, hogy az üresen maradókat még az adott szezonban megtermékenyíthessék. A húsmarha elsősorban legelőn él, ott legel nyáron, és a téli takarmány tekintélyes része is megtermelhető a legelőn, réten. Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy mekkora szántóterületre van szükség a takarmánytermesztéshez (silókukorica, abrak), és milyen egyéb maradványtermékek értékesíthetők.
Takarmány mint költségtétel
A tartási költségek között a legdöntőbb a takarmány költsége. Köztudottan a legolcsóbb takarmány a legelő, fontos tehát, hogy minél tovább tartsuk az állatokat a legelőn. Ennek azonban gátat szabhat a legelőn termelődő fű mennyisége, a legelő állapota és bizonyos mértékben az időjárás. Nálunk a nagy kiterjedésű legelőkön májustól novemberig lehet legeltetni kedvező időjárás esetén, így akár 210—240 nap legeltetés is számítható az anyaállatok számára a 120—150 napos téli takarmányozással szemben. Fontos tényező lehet még a maradványtermékek, melléktermékek — kukoricaszár (jobb a költségmegtakarítás, ha lehetőség van ennek legeltetésére), szalma, apró burgonya — hasznosítása.
A költségeket nagymértékben befolyásolja a tartástechnológia intenzitása és a választott fajta is. Kisebbek a költségek, ha az állatokat épület nélkül vagy egyszerű fészerekben, silóközökben teleltetjük. A munkabér költsége alacsonynak mondható, hiszen egy ember képes akár száz tehénre és borjúra is felügyelni. Ez a szám növelhető, ha villanypásztor segítségével legeltetünk. A tartási épület fenntartásának költségei is alacsonyak, hiszen a legegyszerűbb, olcsó fészereket is használhatjuk. Ugyanúgy használható az épület nélküli tartás is, hiszen az állatot nem kell félteni a hidegtől, természetesen, ha megfelelő mozgási tér és megfelelő mennyiségű és minőségű takarmány áll rendelkezésére.
Rossz háromszéki szokások
Elsősorban a választott és hizlalt borjak összsúlya és értéke számít jövedelemnek. A választott borjak vagy a tovább hizlalt növendékek utáni jövedelmet emelhetjük, ha növeljük a tehenek létszámát a takarmánytermő terület eltartóképességének határáig, ha kedvező vemhesülési arányt és kis elhullást érünk el, s a borjak elválasztási súlya is megfelelő (a 205 napos választási súly kitűnő, ha elérjük a 260—280 kilót).
Az unióban jelenleg a húshasznú, valamint a kettős hasznosítású és húshasznú fajták keresztezéséből származó, 600—700 kilóra hizlalt bikaborjak felvásárlási ára az élősúly kilogrammjáért 2,2—2,5 euró. Hasonló felvásárlási ár már mifelénk is előfordul, sajnos, a háromszéki gazdák a húsfajtákkal való keresztezésből származó borjaiktól már 60—70 kilogrammosan igyekeznek szabadulni, és így szinte semmi haszon nincs a borjúból.
