Tókos Melinda fényei és árnyai

2010. augusztus 17., kedd, Magazin

Megjelent Tókos Melinda első, Fények és árnyak című lemeze. Semmi különleges, mondhatnánk, mindössze egy baróti nő, negyvenen túli családanya egy szál szárazgitárral, néhány egyszerű verssel és dallammal. Egyszerű, de mégis képes arra, amire sokan nem: érzelmeket vált ki, megfog, az ember az album első meghallgatása után már dúdolná is a dalokat.

A felvételek Baróton a Metronóm Stúdióban készültek Bogyor Attila vezetésével, a borítót Opra Gergely Szilárd készítette, kiadja és terjeszti a Dancs Market Records.

Melinda családjában nemzedékekre visszamenőleg jelen volt a zene: nagyapja, Balázs Béla ismert hangszerkészítőnek számított, ezenkívül jól énekelt és kottázott, édesapja, Fazakas Mihály pedig szinte a kolozsvári opera énekese lett. A zeneszeretet tovább öröklődött, hiszen nagyobbik fia, Attila Hangyaboy néven évek óta jelen van a hazai könnyűzenében, a kisebbik fiú, a székelyudvarhelyi Palló Imre-középiskolában gitár szakon tanul.

A kis Melindát tehát már kezdetektől zeneileg jól ,,felpakolták", mégis zötyögősen indult karrierje. Szülei többször költöztek, s amiatt abbamaradt a hegedűtanulás, majd gitártanára ment el, így csak önszorgalmának köszönhetően fejlődhetett. Változást a nyolcvanas években Benczédi Hubával való találkozása hozott. Már a középiskolában sokat tanult tőle, de az érettségi után sem szakadt el a kórustól, még évekig velük tartott. Családalapítás, megszületett első, majd második gyermeke, s a próbák és fellépések helyét észrevétlenül az altatódalok és a családanya szerepe vette át.

A kétezres évek elején a művelődési ház igazgatónője, Demeter Katalin biztatta, hogy vegye elő gitárját, s lépjen fel a Fókusz Klubban. Kü­lö­nösebb hírverése nem volt a fellépésnek, mégis a rokonok, ismerősök és régi barátok megtöltötték a művelődési ház kistermét. A negyedik alkalommal megszervezett Barót Napokon a katolikus ifjakat tömörítő Baki csoporttal lé­pett fel, egy évvel később már egyedül állt színpadra. Ettől fogva kezdett el komolyabban foglalkozni a versek hangszerelésével, illetve saját szövegek írásával.

Az elszántság ellenére nem akart a szó szoros értelmében vett karrier elindulni, maradtak tehát a környékbeli eseményeken való fellépések. Bár tisztában volt azzal, hogy stílusa, dalainak csengése ma meglehetősen szűk rétegnek szól, Bogyor Attila segítségével elkészítette albumát, s merészet gondolva felkereste Dancs Árpád lemezkiadót. A menedzsert valami megérinthette Melinda zenéjéből, mert egyből segítséget ajánlott. A lemez néhány hónap múlva ki is jött, Dancs Zsolt szemé­lyében pedig menedzser is került, s egyre szaporodtak a fellépések. Bár egyre kevesebb a szabad hétvégéje, Tó­kos Melinda nem bánja, szívesen megy, bárhova hívják. Örömmel vállal kisebb fellépéseket is, mint mondja, nem feltétlenül a tömeg jelenti a sikert, sokkal többet ér, ha a lepengetett dallamokra néhányan összeölelkeznek, táncolnak, s látszik rajtuk, a dalok jelentenek valamit számukra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-08-17: Magazin - Józsa Lajos:

Természeti csapások 1821-ben

Abban az évben egész Erdély területén szinte mindennapos volt a bőséges eső. Háromszéken a gabonatermésnek csak negyedét tudták betakarítani, a kukoricán kívül alig termett valami.
2010-08-17: Magazin - :

Minden ötödik nő Mária

Románia közel húszmilliós lakosságának több mint egytizede ünnepelte névnapját vasárnap, Nagyboldogasszony napján.