MagaslesSzájzárra ítélve

2010. augusztus 19., csütörtök, Közélet

Talán a kánikula, az agyakat megülő meleg az oka, de a kormánypárt botrányai után — Cristian Preda és Sever Voinescu demokrata liberális párti, a kormányt s pártjukat egyaránt élesen bíráló két képviselő épp sárga lapot kapott Boc kormányfő-pártelnöktől, ami egyben az utolsó figyelmeztetés is, ha tovább járatják a szájukat, jöhet a piros lap, azaz a kizárás!

Az elmúlt héten a pártok népszerűségét mérő felmérések szerint a legnépszerűbb, a megkérdezettek 33 százalékának bizalmát bíró ellenzéki Szociáldemokrata Pártban is kitört a balhé.

Éles vita bontakozott ki a fiatal, agilis pártelnök, Victor Ponta és elődje, a szenátus elnöke, Mircea Geoană között, aki az utóbbi időben sokszor bírálta a pártjában uralgó viszonyokat s név szerint Pontát is, azt állítva, hogy nyegle és arrogáns viselkedése miatt romlott meg az ő ideje alatt még jó viszony az ellenzéki liberálisokkal is, s most viszályt akar szítani saját pártjában is…

Nem késett a gyors reakció, Ponta Mircea Geoanăt a kudarc emberének nevezte, a kompromisszumok, a vereségek, a pártot érő kínos megaláztatások élő megtestesítőjének, aki szerinte báb, a Traian Băsescu államfő által is állandóan becsmérelt tévémogulok százszázalékos befolyása alatt áll, és ha nem megy el a választás előestéjén Sorin Ovidiu Vântuhoz, a Realitatea tévétársaság gazdájához ,,jó tanácsokért", nyerhetett volna… ,,Nagyon zavar, amikor néha előáll azzal, hogy valamivel nem ért egyet. Nem a tiltakozás ténye keserít el, hanem sokkal inkább az, hogy emlékeztet azokra a szomorú időkre, amikor ő vezette a pártot" — magyarázta Ponta.

A vádakra Geoană azonnal reagált: ,,Egyszerűen nem értem ennek a pofátlan és logikátlan támadásnak az okát. Elképzelhető, hogy egy fiatal politikus érvényesülési viszketegsége hajtja?" Esetleg őt akarja eltávolítani a szenátus éléről? Ez esetben viszont a szociáldemokraták elveszíthetik az egyetlen fontos tisztséget, amit még birtokolnak, hiszen ha őt visszahívják, a házszabály szerint a kormánypárt nevezheti ki a szenátus új elnökét.

Bár a vita a hét végén is élesen folytatódott, kiderült, nem erről van szó. Ponta szerint Geoană továbbra is maradhat a szenátus élén, de (és ez a legbizarrabb az egész cirkuszban, még a szokásos balkáni, levantei politizálás Caragiale tollára méltó stiklijeit is felülmúlja) némasági fogadalmat kell tennie a párt vezetőségi tagjai előtt. Fél évig tilos nyilatkoznia, a nyilvánosság előtt bírálnia pártját, cserébe megtarthatja felsőházi elnöki tisztségét és párttagságát. Ha nem — szögezte le Ponta —, útjaik elválnak.

Ami — Boc sárga lapjaival együtt — a román pártokban uralgó demokrácia és szólásszabadság szívderítő példája. ,,Ha árulás — mondotta emlékezetesen a már idézett Caragiale —, akkor legyen árulás, de tudjunk mi is róla!…"

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1391
szavazógép
2010-08-19: Közélet - :

Pedagógusi versenyvizsga (Szóvá tesszük)

Egyre több és több bírálat, cikk jelenik meg a sikertelenül vizsgázó pedagógusokról. Nekem több fiatal pedagógus ismerősöm is akad, elég érdekes dolgokat mondtak el.
2010-08-19: Közélet - Czegő Zoltán:

Esküszegés a Romtelecomnál (Jegyzet)

Amikor huszonkét esztendő után ismét ráborulhattam a mai Románia széles keblének acélos szikláira, annak is éppen a közepén, a Székelyföldön, ott, ahol az ország szíve s a Vatra Românească ver (bennünket), megfogadtam, hogy nem panaszkodom, mert nem lesz hozzá erőm. Ezt a fogadalmat már be nem tarthatván, elmondom itt egy töredékét annak, amit megéltünk kettesben a Romtelecommal.