Röviden

2010. augusztus 19., csütörtök, Világfigyelő

Budapesten készülnek az ünnepre

Több újdonsággal is készül a kormány az augusztus 20-i ünnepségekre: felvonul a Nemzeti Lovas Díszegység, légi parádé helyett hajós felvonulás lesz a Dunán, a rakparton pedig magyar gasztrosétány várja az érdeklődőket. Nagy Anna kormányszóvivő tegnapi tájékoztatóján a tűzijátékról, amelyet három dunai uszályról indítanak, azt mondta: rövidebb, takarékosabb lesz az eddigieknél. Az este 9 órakor kezdődő tűzijáték előtt öt perccel gyújtják meg azokat a gyertyákat, amelyeket a helyszínen 200 forintért lehet megvásárolni, s az abból származó bevételt segélyszerveteken keresztül juttatják el az árvízkárosultakhoz.

Franciaországból kitoloncolják a romákat

A hazai és külföldi bírálatok ellenére a francia hatóságok ma visszatoloncolják Romániába a felszámolt illegális romatelepek lakóinak első csoportját — jelentette a francia sajtó tegnap. Először egy 79 fős csoportot küldenek haza repülővel. A kormány közlése szerint az érintettek szabad akaratukból hagyják el Franciaországot, miután személyenként 300 euró (gyermekenként 100 euró) hazatérési támogatást kaptak az államtól. Teodor Baconschi külügyminiszter egy rádióinterjúban óva intette Párizst attól, hogy a romákat ,,kollektív módon" és ,,etnikai alapon" utasítsák ki az országból, az ugyanis megsértené a személyek szabad mozgását biztosító uniós törvényeket, és ellentétes lenne a Románia és Franciaország közötti ,,stratégiai partnerséggel". Az Európai Bizottság figyelemmel követi, milyen elbánásban részesíti Franciaország a területén ideiglenesen letelepedett, külföldi állampolgárságú romákat, de egyelőre nem foglal állást a témában — jelezte tegnap az uniós végrehajtó testület egyik szóvivője.

Orosz katonák Örményországban

Orosz katonák még évtizedekig, legalább 2044-ig állomásozhatnak Örményországban; az erről szóló megállapodást az orosz elnök ma kezdődő hivatalos jereváni látogatásán írják alá a felek. Edvard Nalbandján örmény külügyminiszter tegnap egy televíziós interjúban erősítette meg, hogy meghosszabbítják az orosz csapatok örményországi állomásoztatását szabályozó szerződést.

Ügyészeit vizsgálja a Nemzetközi Törvényszék

Független vizsgálatot rendeltek el a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék bírái ugyanezen intézmény ügyészei ellen, mert utóbbiak egyes állítások szerint több esetben megfélemlítették a törvényszék tanúit. Helyszíni sajtóbeszámolók szerint a döntés egyik kiindulópontja a Szerb Radikális Pártot vezető Vojislav Seselj beadványa volt, amelyben a perében szereplő tanúkat nevezett meg, akiket állítása szerint megfenyegettek, megzsaroltak, vagy egyéb eszközökkel, például alvásmegtagadással igyekeztek nyomást gyakorolni rájuk.

Hetvenmillió eurós árvízsegély

További harmincmillió eurót mozgósít az Európai Bizottság az árvízkatasztrófa sújtotta Pakisztán számára azonnali segélyként — jelentette be tegnap Brüsszelben Krisztalina Georgieva, a nemzetközi együttműködésért, a humanitárius segítségnyújtásért és a válságkezelésért felelős biztos. Az egyre nagyobb méretű humanitárius válság enyhítésére szánt segély teljes összege ezzel hetvenmillió euróra emelkedik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-08-19: Világfigyelő - :

Második világháború utáni tömegsír Csehországban

Egy II. világháború utáni tömegsírt tártak fel a hatóságok a délkelet-csehországi Dobronínban — közölte tegnap a cseh rendőrség. Meg nem erősített értesülések szerint a sírban tizenöt szudétanémet férfi lehet elhantolva, akiket 1945 májusában cseh civilek gyilkoltak meg. A feltárt sírban csont- és ruhamaradványokat találtak, amelyeket most DNS-vizsgálatnak vetnek alá.
2010-08-19: Család - Jártó Kocsis Edit:

Pulykakór (Doktor Bubó esetei)

Pulyka Paula sudár termetű ifjú lány volt, a pulykacsalád ígéretes sarja. Gyerekként mindig kitűnt gyors felfogásával, na meg néha epés megjegyzéseivel. Sohasem örvendett osztatlan népszerűségnek Kerekerdőn.