Egy szobor kálváriájáhozKik voltak a 24-esek?

2010. augusztus 21., szombat, Nemzet-nemzetiség
A második világháború végén uralkodó zavaros időkben vált buta és galád kezek áldozatává a Rétyi Nyír szélén 1941. augusztus 7-én felemelt honvédszobor.

Az erőre és rangra emelt butaság egy, az Osztrák—Magyar Monarchia katonájának jelképét gyalázta meg. Ilyen mundért viselt a brassói m. kir. 24-es gyalogezred minden katonája, a hozzá tartozó népfelkelő gyalogezred és pótzászlóalj is, lehetett székely, erdélyi magyar, román vagy éppen szász fiatal. Ha ezt a pusztítók tudták volna, nem emeltek volna kezet a honvédszoborra. 1914-ben ugyanúgy kapott behívót a háromszéki román fiú, mint a barcasági szász.

Mit tudunk erről a gyalogezredről? — jó ilyenkor, ünnepkor tisztázni. A már rég elfeledett erdélyi 38-as hadosztály kötelékébe tartozott, amelyben Háromszék, Csík és Brassó megye vitéz fiatal gyalogosai tömörültek, akiknek nevéhez véres rohamok, csaták és hősi cselekedetek kötődnek. 96 esztendeje annak, hogy Galíciában és az olasz fronton elnémultak a fegyverek, s már azok is hantok alatt pihennek, akik szerencsésen hazatértek a harcmezőkről. Galíciában estek át a tűzkeresztségen, védték a Kárpátokat, az Uzsoki-szorost. 1918 januárjának kemény telén parancsszóra átvitték őket az olasz frontra. Assiago alatt, a Piavé lankáján vívták lankadatlan küzdelmüket egészen az összeomlásig.

„Bámulatra méltó haditettekről tettek tanúbizonyságot, és hősi eseményekkel írták be nevüket az első világháború történetébe" — így fogalmazott Gaáli Ernő ny. vezérőrnagy Sepsiszentgyörgyön 1943-ban. „Vagy győzünk, vagy meghalunk" — mondták, de már 1914 elején ott folyt el a vérük a lembergi csatatéren, a hősök csontjai ott porladnak a galíciai erdők árnyas lombjai alatt.

„Galícia véráztatta mezőin

A szellő is csak susogva szálljon,

Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk,

Hősök álmát ne zavarja meg senki a világon!"

Bíró István fiatal önkéntes sorai ezek, a korabeli hírlapokban láttak napvilágot. 1914 októberében 285 halottat, 759 sebesültet jegyzett fel a statisztika, 853 eltűnt! Ők voltak a muszka áradat fenntartói, a magyar bánat és hősiesség jelképei, 1915 húsvétján győztek Uzsoknál.

,,Csaba királyfi égbe szállt csapata újból földre esett,

a Hadak útján ballagnak a 24-esek!"

1917 nyarán már ott vannak Galícia felszabadításánál, megérték az orosz békét. Ekkor már javában lángolt a forradalom a barikádokon. Hazajöhettek volna, nem lehetett! Olaszországban angol és francia puskákkal álltak szemben, maroknyi lélekben elcsüggedt, testben megtört, ruházatban, felszerelésben és lőszerben hiányos magyar, román és szász fiúk. Megritkultak soraik, a „hadifáradság" megölte a lelkeket, recsegett-ropogott a Monarchia. A 24-es gyalogezred vesztesége meghaladta a 45 százalékot! Leszerelték őket, és a maradék hős fiúkat átölelte a haza, a szülőföld.

Nyugtassa a Fennvaló haló poraikat a Kárpát-medence hantjai alatt.

1938-ban emléket állított számukra Magyarország a Hadimúzeumban, Háromszék pedig a kies Rétyi Nyír szélén, szemben az ezredévi emlékerdővel, 1941-ben. Haditetteikről részletesen olvashatunk Ádám Éva, Kamenitzky Etelka köpeci származású író A Hadak útján — Az Olt partjától Piavéig című hadiriport-könyvében. A gyalogezred történetét három, 1943-ban még élő magas rangú, a harcokban részt vevő katonatiszt írta meg, és a Székelyudvarhelyi Könyvnyomdában látott napvilágot még abban az évben.

A szerzőnek a rétyi szoboravatóra írt beszéde

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-08-21: Nemzet-nemzetiség - Kádár Gyula:

Irredentagyanús székely határkő

Román zászlót lenget a szél Vámoshídnál, az Olt Barcaság felőli oldalán...
Augusztus derekán Marosfőn ismét elsiratták a Székelyföldre telepedett románok „tragikus" sorsát. A sirámok egyikét Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője fogalmazta meg.
2010-08-21: Magazin - Józsa Lajos:

Miként fogadták be a bojárokat Nagyajtán

A havasalföldi parasztlázadások sok bojár birtokát teljesen feldúlták, ezért nagy részük Brassóba menekült, ahol a város vezetése befogadta őket.