Csillag születik Hatolykán

2010. augusztus 21., szombat, Magazin

Habár saját albuma még nem jelent meg, Fejér Lilla neve már ismerősen cseng Felső-Háromszéken, hiszen idén falunapokon és más rendezvényeken több százan hallhatták, láthatták táncoslányaival, az ozsdolai Fazakas Andreával és a kézdivásárhelyi Váncsa Izabellával együtt.

A tizenöt éves hatolykai Fejér Lilla, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző óvópedagógia szakának tizedik osztályos tanulója már óvodáskora óta kacérkodik az énekléssel és a versmondással, a Petőfi Sándor-iskolában népdalénekesként lépett fel Fekete Miklós zenetanár irányítása alatt. Kilencedik osztályos korában Pakó László zenetanár foglalkozott zenei tehetségének kamatoztatásával, mélyvízbe dobta, elvitte több könnyűzeneversenyre.

Lilla repertoárjában zömében saját szerzemények és feldolgozások szerepelnek, amelyeket édesanyjával, Fejér Éva Máriával közösen írtak, írnak. Legtöbb egyéni szerzeménye szerelmes dal, azt mondja, ez a téma áll legközelebb az ő korosztályához. Dalaihoz a zenét a kézdivásárhelyi Csiki Zoltán hangszereli stúdiójában. Egy évvel ezelőtt indult könnyűzenei pályafutása, és idén már több mint tizenötször lépett fel. Legutóbb a hatolykai napokon szerepelt, ahol osztatlan sikert aratott. Lilla ma Kézdiszentléleken, aztán szeptember elején az imecsfalvi és kovásznai napokon lép színpadra.

Hamarosan, amint elkészül még négy saját száma, megjelenik első cédéje. Példaképe a zenében nincs, kedvence Rúzsa Magdi, de nem szeretné utánozni. Lilla furulyán és gitáron játszik, két évig zongoraórákra is járt. Szülei azt szeretnék, ha ősztől már zenei szakember foglalkozna lányukkal. Lilla fő vágya, hogy egyszer ismert és elismert énekesnő legyen. A tanítóképző elvégzése után Budapesten vagy Kolozsváron akarja elvégezni a zeneakadémiát. Sok sikert, Lilla!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-08-21: Magazin - Józsa Lajos:

Miként fogadták be a bojárokat Nagyajtán

A havasalföldi parasztlázadások sok bojár birtokát teljesen feldúlták, ezért nagy részük Brassóba menekült, ahol a város vezetése befogadta őket.
2010-08-21: Magazin - :

Színház és művészet a Félszigeten

A legkülönfélébb koncertek mellett színdarabok, humorprogram és a Művésztelep egyedi élményei is várják Marosvásárhelyen a Félsziget látogatóit augusztus 26—29. között a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) és az Alter-native Rövidfilmfesztivál legjobb filmjei mellett.