A silózás folyamán a növény összetétele több tekintetben is megváltozik. A leglényegesebb, hogy a silózásra kerülő takarmány szénhidrátjainak egy részéből szerves savak keletkeznek. Ezek milyensége és mennyisége jelentősen meghatározza a silózott takarmány értékét, a belőle etethető mennyiséget. A silózás során az a célunk, hogy a keletkezett szerves sav mennyiségének minél nagyobb részét a tejsav tegye ki, és csak kevés egyéb szervessavféleség termelődjék. Jónak mondható az a siló, amelyben a szervessavtartalom 70 százalékát a tejsav teszi ki, illetve az ecetsav részaránya nem több 30 százaléknál.

A silóból megetethető mennyiség elsősorban szervessav-tartalmától függ. A bendő falában ugyanis szerves savra érzékeny receptorok találhatók, amelyek érzékelik a bendőben levő szerves savak mennyiségét, és ha azok koncentrációja meghatározott szintet ér el, ezt jelzik a nyúltagyban elhelyezkedő étvágyközpontnak, amely leállítja a további silófogyasztást.

További változás a takarmány összetételében, hogy csökken az erjesztés során a fehérjetartalom. Ennek oka, hogy az erjesztő baktériumok egy része képes fehérjét is lebontani. A rosszul sikerült silóban a fehérjeveszteség elérheti akár a 20—25 százalékot. Csökken a silózás folyamán a zöldtakarmányok karotintartalma is, bár ez a veszteség sokkal kisebb, mint a szénaszárítás alkalmával.

Silózott takarmányt valamennyi gazdasági állattal etethetünk. Jó minőségű silót már a 4—5 hetes borjaknak is adhatunk. Ennek feltétele, hogy a borjak már fogyasszanak abrakot és szénát, azaz a bendő már működjék. Kisebb mennyiségű silót még a zöldtakarmány mellett is célszerű etetni, ez segít a jó bendőműködés fenntartásában. A juhok érzékenyek a siló minőségére, ezért ne etessünk velük rosszul erjedt, gyenge minőségű silót. A jó minőségű siló a lovakkal is etethető, 10—15 kg napi adag javasolt, de vigyázni kell, hogy ne legyen földdel szennyezett. A zsenge, kis nyersrosttartalmú zöldtakarmányból készült silót a sertések is szívesen fogyasztják. 150—300 grammos mennyiségben a tenyész- és hízónyulak takarmányozásában is használható.

A silózás alatt lejátszódó folyamatok

A növény azzal, hogy lekaszáljuk, nem hal el, hanem tovább lélegzik. Ehhez saját szénhidrátjait használja fel. A légzés tehát táplálóanyag-veszteséggel jár. A légzéshez a növénynek oxigénre van szüksége, ezért csak addig tart, amíg van a silóban levegő. A növény felületén található mikrobák a növény táplálóanyagainak elbontásából élnek. A mikrobák jelentős része a növény erjesztő szénhidrátjaiból különféle szerves savakat (tejsav, ecetsav, propionsav, vajsav) állít elő. Ezek a takarmány pH-ját olyan alacsony értékre csökkentik, amelyen már maguk a savtermelő mikrobák sem tudnak tevékenykedni. Amennyiben a levegő is elfogyott a silóban, és ennek következtében a légzés is leállt, a takarmány tartósítottnak tekinthető. Ennek a silónak a savassága, a zöldtakarmány szervesanyag-tartalmától függően, 4,2—és 4,7 közötti. Ha a siló pH-ját valamilyen oknál fogva nem sikerült a fenti értékre csökkenteni, az erjesztés második felétől számítani lehet a káros mikrobák működésének beindulására és a rothasztó baktériumok elszaporodására, aminek következtében a takarmány fokozatosan tönkremegy. Az ilyen silót igyekezzünk mielőbb megetetni. Amikor a siló savasságát sikerül az említett értékre csökkenteni, a mikrobás élet a silóban fokozatosan megszűnik. Ehhez kb. 40—60 napra van szükség. Ezért, ha lehet, két hónapnál korábban ne kezdjük meg a silót. Megbontáskor pedig törekedjünk arra, hogy a vágásfelületen keresztül csak minimális levegő jusson be a silóba, ellenkező esetben az élesztő- és penészgombák utóerjedést indítanak be.

A sikeres erjesztést befolyásoló tényezők

A silózás szempontjából egyedül a tejsavtermelő baktériumok tekinthetők hasznosnak, minden egyéb mikrobacsoport működése káros, mert növelik a silózás veszteségét, rontják a siló minőségét, etethetőségét. A tejsavtermelő baktériumok elsősorban levegőtlen (anaerob) körülmények között tudnak erjeszteni, azaz szénhidrátokból tejsavat előállítani. Levegő jelenlétében is tudnak ugyan működni, de csak kisebb aktivitással. A levegőtlen körülményeket a takarmány tömörítésével lehet megteremteni. A gyakorlatban a levegőt nem lehet teljesen kiszorítani, de törekedni kell arra, hogy minél kevesebb maradjon a takarmányban. Ezt ugyanis a növényi légzés néhány napon belül el tudja fogyasztani. A tömörítést traktorral végezzük. A gumikerekű traktor alkalmasabb, mint a lánctalpas. Fontos, hogy a silózandó takarmány szárazanyag-tartalma ne haladja meg a 38—40 százalékot. Hatékonyan tömöríteni csak apróra szecskázott anyagot lehet, a jó minőségű szecska nem nagyobb 10—15 mm-nél.

Nem minden szénhidrát alkalmas erjesztésre (pl a keményítő). A legtöbb erjeszthető cukrot a silókukorica tartalmazza, a pillangós növényekben kevés található belőlük. A közepesen és a nehezen erjeszthető takarmányok silózásához többféle adalékanyag is felhasználható. Ilyen célra használjuk a melaszt, 2—3 százalékban. Adalékként használható a gabonaanyagok darája is. Egyes országokban a tejsavtermelő baktériumok működését biológiai tartósítószerekkel segítik. Ezek tejsavbaktérium-kultúrát és olyan anyagokat (vitaminokat, mikroelemeket) tartalmaznak, melyekre a tejsavtermelő baktériumoknak a kezdeti szaporodáshoz van szükségük. A káros mikrobák működését gátló adalékokat is használnak, savakat, amelyek a siló pH-ját az illető mikroba számára már nem elviselhető szintre csökkentik. Leggyakrabban a hangyasavat használják.

A takarmányt ideiglenes vagy állandó silókban tartósítjuk. Az ideiglenes siló előnye, hogy olcsó, de nehezebb benne jó minőségű takarmányt készíteni, és a veszteségek is nagyobbak. Ide tartozik az ároksiló, a kazalsiló és a szalmabála siló. Utóbbi oldalfalát egy vagy két sor szalmabálából építjük. Szilárdabbak lesznek az oldalfalak, ha kívülről kerítéssel erősítjük meg. Az oldalfalakat célszerű műanyag fóliával bélelni, így könnyebb a levegőtlen viszonyokat megteremteni.

Az állandó silók két típusa ismert: a falközi silók és a toronysilók. A falközi silók oldalfala általában beton, de készülhet fából vagy téglából is. A falközi silóban megfelelően lehet a takarmányt tömöríteni, sáros időben viszont vigyázni kell a földszennyezés megakadályozására. A nyugat-európai gazdaságokban gyakoriak a toronysilók, nálunk kis elterjedésük jelentős árukkal magyarázható. A levegőtlen körülmények a toronysilókban teremthetőek meg a leggyorsabban. Magas fokú a gépesítésük: a töltés, ürítés, sőt, az istállóba szállítás is megoldható. A takarmány tömörítése leggyakrabban a műanyaggal, fóliával leterített siló tetejére feljuttatott nagy tömegű víz segítségével történik. A toronysilókba csak fonnyasztott takarmány silózható be.

A jó minőségű siló készítése megköveteli a lezárást. Erre a legjobb megoldás a műanyag fóliával történő letakarás és nehezékkel való ellátás. A legjobb nehezék a 15—20 cm-es földréteg, de alkalmas megoldás a fóliának egy szalmabála réteggel történő letakarása is. Ha a silót nem zárjuk le, a felső 30—50 cm-es takarmányréteg tönkremegy, és csökkent értékű a romlott réteg alatti 20—40 cm is.