— A gyerekek révén — mondja — egy olyan mozgalmat akarok elindítani, hogy a fiatalokon túl a szülők, nagyszülők is megismerjék azt a kommunikációs rendszert, amely eleink életvitelét, életrendjét meghatározta. A gyerekek munkáját a szülők, nagyszülők is nyomon követik, támogatják, áldoznak érte. Így bekapcsolódnak ebbe a közösségépítő folyamatba.

— Felesége, Imola most is aktív táncosa a Háromszék együttesnek.

— Neki most egy picit nehezebb, mert van egy kisgyerekünk. Nimród kétéves. A gyerekkel való foglalkozás mellett próbálni is kell.

Mosolyt a gyermekarcokra

— A táborban reggel korai ébresztő, és éjfélig tartó program van. Az este még fél tizenkettőkor is játékok szerepeltek a programban. Fél kilenckor reggeli, ezután tízig általában játékok, tíztől fél kettőig ének- és táncprogram. Élő zenére. Ezután ebéd. Közben a gyerekek megszusszannak. Fél négytől ismét játékok, általában közösségkovácsoló játékok. Fél öttől fél nyolcig ismét tánc. Fél nyolckor vacsora. Kilenctől kötelező táncház, általában tizenegyig-tizenkettőig. Játékmestereink egyike-másika még ezután is programot szervez.

Ez a gyerekeknek egy kicsit húzós, viszont a vakáció egyhangúságából itt kilépnek, kitombolják magukat. Élményekkel, emlékekkel tudnak innen elmenni, hisz a csoportnak ez a harmadik együttes táborozása. Annyira jól érzik magukat itt, hogy visszakívánkoznak.

Ami a legfontosabb, hogy mosolyt varázsoljunk az arcukra ezzel a népi gyökerű kommunikációs programmal.

Arra a kérdésre, hogy a Százlábú néptáncosoknak milyen kapcsolataik vannak a nem Háromszéken működő táncosokkal és táncos szakemberekkel, borospataki példával válaszol:

— Kolozsvárról jött Both Zsuzsa — éneket tanít —, a férje, Both József, őt azért hívtam, hogy mezőségi táncokat tanítson. Palatka táncait és szokásvilágát ismerteti meg. Mi egész évben a gyerekekkel vagyunk, tanítjuk őket, de fontos, hogy a nyári táborozások idején kapjanak mástól is információkat. Lássák, hogy ez nem egy emberhez kötődő, egyirányú információáramlás, hanem valaki más esetleg jobban is be tudja vezetni őket az elsajátítandó téma világába. Az előző év táborozásához is másokat hívtunk meg. A tanítási módok is személyhez kötöttek. Változatosabbak. A korosztályok is közelebb hozzák őket egymáshoz. Nekik is alkalmuk nyílik egy héten át gyakorolni. A gyerekek itt naponként tíz órát táncolnak. Ehhez kell az élő zene. Itt nincs kazettofon. Éjfélre kidőlnek, de nagy szeretettel csinálják. Mosolyogva. Sajnos, Erdélyben — egész Romániában — nincs népzenészképzés. A népzenészek az ilyen táborokban tudnak fejlődni a tapasztaltabb zenészek mellett.

Kérdezem, miként igazodnak-idomulnak a tanév amúgy is túlterhelt programjához.

— A tanév szerkezetéhez elég nehéz igazodni. Hetente két alkalommal, hétfőn és szerdán tartjuk a próbákat. Két-két óra a Háromszék Táncegyüttes próbatermében. Nem akarunk a Háromszék Táncegyüttes utánpótlása lenni, de lehetünk. Nem az a célunk, hogy valamilyen táncegyüttesnek megfeleljünk, hanem hogy érezzék nagyon jól magukat a gyerekek ebben a kommunikációs közegben. Ha vannak olyanok — és lesznek —, akiket érdekel a táncos pálya, mehetnek a Háromszék vagy akár más táncegyütteshez. Elsősorban a közösségformálás, a tanulás a lényeg. Ezt folytatni lehet. Mehetnek főiskolára — Vásárhelyen is van most táncos főiskola —, ezek „papírt", azaz oklevelet is adnak, ami álláskeresés, fizetés szempontjából lehet fontos.

Magyarországon régóta egész rendszer működik. Óvodáskortól főiskoláskorig terjed a skála. Egész apparátus épült ki, amely ezzel foglalkozik. Jól. Van tehát intézményrendszer.

— A Százlábú együttes miként jutott Borospatakára, a Gyimesek völgyébe?

— Borospatakával a Háromszék Táncegyüttes kapcsolata úgy alakult, hogy ezelőtt hat évvel edzőtábort tartottunk itt. Én is részt vettem. És láthattam, milyenek itt a körülmények. A levegő, az emberek. Az itt élők egyszerűsége. Ma délután például szekerezni fogunk. Megfogadtunk hat szekeret, és megyünk ki a hegyekbe. Itt az állatok közelsége is az életmód része. Ha arra a teraszra kimegyünk, ott karám van. Tehén, bárányok, szamarak.

Szentgyörgy maga is provinciális város. Állatokat ott is lehet látni. Kutyát, lovat... De a gyerekek itt kerülnek az állatokkal olyan közelségbe, hogy a kapcsolat természetes, természetközeli legyen. Ezért járunk ide.

Tájházak a Szász István Kis-Borospataka falujában

— A Háromszék Táncegyüttes után hogyan érzi magát a megyei művelődési központnál?

— Nem az én személyem a fontos, hanem az, hogy egy picit megborzoljam az ottani lehetőségeket. Jelenleg az a helyzet, hogy — különösen vakációban — a gyerek el van veszve. Van, akit otthon vagy máshol befognak munkára, de mások csak ülnek, bámulnak a semmibe. Ha alakul valahol egy együttes, az a kívánatos, hogy ehhez legyen megfelelő szakember. De ha nincs, a „lelkes ember" is vállalhatja a gyermekközösség szervezését és vezetését.

Nagyon fontos, hogy a gyerek érezze, tartozik valakikhez, részese, létrehozója valaminek. Ha mi elmegyünk valahová előadást tartani, amikor a másik gyerek látja, hogy a hozzá hasonló milyen ügyesen csinál valamit, milyen jól érzi magát ebben a szerepkörben, akkor az ő önbizalma is erősödik.

A gyerekek, amikor táncolnak, nemcsak lépnek jobbra kettőt, balra kettőt, hanem ezt átéléssel teszik, mosolyognak hozzá. Szeretik. Büszkék arra, amit tudnak. Fantasztikus energiák szabadulnak fel ilyenkor! A gyerekek otthon elmondják, hogy ebben a táborban milyen az élet. A szülők érdeklődnek, utánuk jönnek, van, aki közben is meglátogatja őket.

Valami magot itt elvetni...

— Milyen támogatói kört tudhatnak maguk mellett?

— A legfontosabb támogatónk Kovászna Megye Tanácsa. A másik a sepsiszentgyörgyi városi tanács. Támogat a Communitas Alapítvány, a megyei művelődési központ. És a szülők. A megyei tanács elnökével is találkoztunk, s az anyagi nehézségek ellenére ő megértette, hogy a háromszéki táncmozgalom alakulása érdekében valami magot itt el kell vetni. A helyzet az, hogy amikor a gyermek megszületik, már várjuk, hogy az egyetemre menjen. Azt már nehezebb megértetni és elérni, hogy olyan szellemben nőjön fel, hogy különleges emberi értékek birtokában lehessen. Mondok egy banális példát: érkeztek olyan közegből negyedikes, ötödikes leánykák, akik már festették a körmüket. Itt megérzik, hogy erre nincsen szükségük, hogy ez nevetséges.

Lehet, hogy még nem látványos, amit mi ezzel a közösséggel építünk, de hosszú távon személyek, családok és közösségek életvitelét meghatározó élménnyé, tapasztalattá és tudássá válik. Megtartó erővé.

— Van-e lehetőség reprezentatív megjelenésre közönség előtt?

— Felléptünk Bukarestben, Kézdivásárhelyen, Sepsin, a közeli falvakban is. Az az igazság, jó volna, ha az anyagi okok nem akadályoznák az ilyen kimozdulásokat. Mehetnénk kevesebben. De a csapatot nem szeretném megbontani. Ez így, együttesen egész.

— A támogatói körben van-e helyük és szerepük a szülőknek?

— A szülők tagsági díjat fizetnek. Nem nagy pénz, gyerekenként tíz lej egy hónapra. Ebből ruhát vásárolunk. Cipőt, lábbelit. Zenészeket fogadunk, autóbuszt rendelünk. De ennél fontosabb, hogy a szülő is érezze: nemcsak kapok valamit, hanem adok is. Közöm van hozzá, részem van benne. Valamit adok a kultúráért. Ennek szimbolikus jelentősége is van. Van olyan család — testvérpárok is járnak a Százlábúba —, hogy ez az összeg is megterhelő számára. De emiatt senkinél sem jelentkezik a végrehajtó.

— A gyerekgenerációk között van-e átjárás?

— Az apróságok is beilleszkednek az együttes munkájába. Ez is közösségformáló. A nagyobb itt a kicsivel táncol. Egymást szeretik, néha marják is, de ha máshol vagyunk, akkor meneküljön, aki beléjük akar kötni.

Isten őrizz, ha ez a csapat szétmenne, akkor is együtt maradnának. Vinnék magukkal azokat az értékeket, amelyekre ebben a közösségben szert tettek.

Októberben újabb csapatot indítunk. A Százlábú együttes marad, de indulnak mellette a Százlábacskák. Tíz és tizenkét év közötti gyerekek. Valószínű, hogy a Háromszék Táncegyüttestől bekérek egypár besegítőt a táncoktatáshoz.

Kézdivásárhelyen is alakítottam egy tánccsoportot, ez a Vigadó Harmatfű táncegyüttese. Róluk Ferencz Attila tudna többet mondani. Az ő érdeme tulajdonképpen, hogy létezik ez a csapat.

— Erdélyi összehasonlításban Háromszéknek a táncos közösségformálásban milyen helye, szerepe van?

— Hála istennek, elég sok helyen van ilyen mozgalom. Kolozsváron a Bogáncs együttes, Hargita megyében nagyon sok együttes: Pipacs, Bokréta és a többiek. Kovászna megyében nincsenek: egy iskolai tánccsoport, van a városnak egy Fenyőcske tánccsoportja, de náluk az a gond szerintem, hogy inkább nótázó, daloló súlypontúak, és nem táncházasak. A mi csapatunk, ha elmegy bárhová, mondjuk, Magyarországra, és a vendéglátók azt kérik, hogy most széki táncokat mutassanak be, akkor ezt teszik. Más esetekben az oktatók a saját „anyagaikat" viszik be a csoportba.

— A borospataki kapcsolat hároméves. Mennyire lesz tartós?

— Ezt a tábort a csíkszeredai Szász István és családja vezeti. A családba benősült egy olyan prímás Molnár Szabolcs személyében, aki a Háromszék Táncegyüttes zenésze volt. Erdélyi szinten is az egyik legjobb prímás. Ő itt a tábor mindenese. Érdemes megismerkedni véle is. Ami ebben a völgyben történik, arra érdemes a háromszékieknek is odafigyelniük.