A világ legjobban kereső írója

2010. augusztus 24., kedd, Magazin

James Patterson jelenleg a világ legjobban fizetett írója, a Forbes magazin szerint az amerikai regényíró (főként bűnügyi sorozatokat ír, és őt tartják az első e-könyv milliomosnak is, azaz neki sikerült először egymillió példányt eladni egy e-könyvből — szerk. megj.) évi 70 millió dollár bevételre tesz szert.

A Forbes magazin rangsorában a második helyen az Alkonyat vámpírsorozat írója, Stephenie Meyer áll 40 millió dollárral, utána Stephen King következik 34 millió dollárral. Az amerikai magazin az éves jövedelem kiszámításakor nem csak a könyvekből származó jogdíjakat, hanem a film- és televíziós jogokból, a számítógépes játékokból és máshonnan származó bevételeket is figyelembe vette a 2009. június 1. és 2010. június 1. közötti időszakban. A rangsor érdekessége, hogy Stephenie Meyernek ebben az időszakban ugyan egyetlenegy könyve sem jelent meg, viszont regényeinek megfilmesítése jól hozott a konyhára. A negyedik helyre került a romantikus regényíró, Danielle Steel, aki 32 millió dollárt keresett az adott időszakban, az ötödik Ken Follett brit író 20 millió dollárral. John Grisham, a jogi thrillerek mestere és J. K. Rowling, a Harry Potter-regények írója 10—10 millió dollárral a 10. helyre került a listán, amely teljes terjedelemben a http://www.forbes.com/ honlapon olvasható.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-08-24: Magazin - :

Fehérre meszelik az Andok csúcsait

Hegycsúcsokat meszel fehérre a perui Andokban Eduardo Gold feltaláló és csapata, hogy ezzel is lassítsa a gleccserek pusztulását.
2010-08-24: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Katonatoborzó
A honvédelmi minisztérium a megyei hadkiegészítő-tájékoztató irodája által toboroz lányokat és fiúkat, akik a következő tanévben végzik el gimnáziumi, illetve középiskolai tanulmányaikat, hogy tovább tanuljanak katonai líceumokban vagy egyetemeken, valamennyi fegyvernemben — gyalogság, légierő és tengerészet —, illetve hadmérnöki és katonaorvosi szakon, valamint technikumokban műszaki altiszti, illetve a fegyvernemeknek megfelelő altiszti képzésen.