Ünnepelt Mikóújfalu

2010. augusztus 24., kedd, Közélet

Pénteken a templom védőszentje, Szent István ünnepén gyűlt össze Újfalu népe szentmisére, ekkorra tartotta ezüstmiséjét a helybeli plébános, t. Simó Gábor. Az emlékezetes eseményhez kapcsolták a falunapot.

Mikóújfaluban nincs ünnep fogathajtóverseny, fúvóskoncert és rakott ág nélkül. Tizenhat évvel ezelőtt Szász doktorék kezdték meg Oltfejben a ma már hagyománnyá vált fogathajtó- versenyt. A faluünnepen négy fúvószenekar koncertezett, és tapasztalt asszonyok (Gyurka Anna, Ilyés Róza, Dobrocza Sára) rakták ágasfára a csörögetészta-félét, az újfalusi egyedi népi ínyencséget. A fogathajtás nagydíjasa az oltszemi Sánta Sándor, díjat kapott még a helybeli Nyégra János, Préda Vidor, András Hunor és Gergely Albert. A főzőverseny zsűrielnökének Daragus Attila vendéglátó-ipari szakembert kérték fel. A művészi műsor kiemelkedő száma a perkői búcsún is részt vevő budapesti jubileumi Eötvös vegyes kar fellépése volt. Estébe hajolva a tábortűz világánál folytatódott a vigadalom. A népünnepélyen tiszteletét tette Mikóújfalu két magyarországi testvértelepülése, Bálványos és Balószög önkormányzatának képviselete. (kisgyörgy)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1399
szavazógép
2010-08-24: Közélet - :

Telek fiatal házasoknak

Tegnap a kézdivásárhelyi városháza dísztermében Rácz Károly polgármester jelképesen átadta az első hat fiatal házasnak a Fortyogó utcában, a gokartpályához vezető úttal szemben az önkormányzat tulajdonában levő telken az egyenként 350 négyzetméteres parcellát házépítés céljából.
2010-08-24: Közélet - :

Körbekarikázták Székelyföldet

Érkeznek a kerékpárosok
Tizenkét nap bringázás után tegnap délben hazaért az a tizenhat diák, aki részt vett a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség által szervezett VIII. Kerékpárral Isten országáért című túrán.