Körbekarikázták Székelyföldet

2010. augusztus 24., kedd, Közélet

Érkeznek a kerékpárosok

Tizenkét nap bringázás után tegnap délben hazaért az a tizenhat diák, aki részt vett a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség által szervezett VIII. Kerékpárral Isten országáért című túrán.

A csoport vezetője, Szabó Adél segédlelkész érdeklődésünkre elmondta, Sepsiszentgyörgy—Kézdivásárhely—Szent Anna-tó—Tusnád—a Csíki-medencén, Gyergyó­széken át Borszékig karikáztak, majd a Kis-Homoród mentén tértek vissza, Vargyason részt vettek az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet konferenciáján, s a Vadas-tetőn át jöttek haza. A kirándulásnak kulturális és vallásos nevelésen túl célja volt még, hogy az ifjak jobban megismerjék egymást s a szülőföldet. Aczél Renáta nyolcadikba készülő tanuló legnagyobb élménye a Vadas-tetői tábortűz körüli éneklés volt, de szeretett társaságban lenni, ismerkedni. A tizediket végzett Ghinea Lorándot büszkeséggel töltötte el, hogy végigkarikáztak 500 kilométert, mely alatt csapattá kovácsolódott közösségük. (Szekeres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1396
szavazógép
2010-08-24: Közélet - :

Ünnepelt Mikóújfalu

Pénteken a templom védőszentje, Szent István ünnepén gyűlt össze Újfalu népe szentmisére, ekkorra tartotta ezüstmiséjét a helybeli plébános, t. Simó Gábor. Az emlékezetes eseményhez kapcsolták a falunapot.
2010-08-24: Közélet - :

Kézdivásárhely és Szentendre húsz éve testvérváros

Augusztus 20-án a szentendrei városházán ünnepélyes keretek között megerősítették a húsz évvel ezelőtt Bokor Zoltán és Krajcsovits Istvánné akkori polgármesterek által aláírt testvérvárosi szerződést.