Az infláció elnyeli a hozamokat

2010. augusztus 25., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Egyre nehezebb a takarékoskodni kívánó, pénzét a bankban kamatoztatni óhajtó helyzete Romániában: a kamat kicsisége, a kamathozam megadózása, illetve a kezelési költségek folytán kisebb összeget már nem szabad a bankban elhelyezni, mert megtörténhet, hogy nem szaporodik, hanem elolvad.

A 7,14 százalékos éves infláció közepette ma a pénzintézetek legtöbb nyolcszázalékos kamatot ajánlanak a lekötött betétekre (szemben a tavalyi tíz százalék fölöttivel), de nem ritka, amelyik csak 4—5 százalékkal tetőzné meg a rábízott összeget. A bankok egy része viszont költségmentességet ajánl például azoknak a nyugdíjasoknak, akik bankkártyán oda kérik havi járandóságukat, ami érvényes a határidős számlára helyezett, lekötött betétekre is, ez adott esetben kivédheti a veszteséget. De csak ennyit.

És akkor számoljunk. Ezerlejes (tízmillió régi lej) betétre, ha az éves kamat 5 százalék, havonta öt lej járna. Ebből leesik annak tizenhat százaléka (0,80 lej) a kamatadóba, maradna tehát 4,20 lej. Ha a banki kezelési költség ennyi, a betétes semmivel marad, s még hátra lenne a készpénzfelvételi illeték, ha hozzányúlna a betétjéhez. A kétezer lejes betét a fenti körülmények mellett már havi 3,90 lej gyarapodást eredményezne — ha nem vennénk figyelembe az inflációt.

A pénz banki fiaztatása eszerint csak annak éri meg, aki nagyobb összeget tud ott elhelyezni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-08-25: Pénz, piac, vállalkozás - Incze Ibolya:

Lehetett volna rosszabb is

Négycsillagosoké a jövő — Bálványoson felújításra is futotta
Az első fél évben Háromszéket 24 047 elszállásolt turista kereste fel, azaz 2,7 százalékkal kevesebb, mint a múlt év hasonló időszakában — derül ki a statisztikai adatokból. Az információt nyilvánosságra hozó Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elemzése szerint a helyzet elfogadhatónak tekinthető, a válság közepette az eredmény lehetett volna rosszabb is.
2010-08-25: Pénz, piac, vállalkozás - :

Kamatemelés a láthatáron

Az infláció gyorsulása miatt a régió egyre több országában vetődik fel a kamatemelés lehetősége.