Kamatemelés a láthatáron

2010. augusztus 25., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Az infláció gyorsulása miatt a régió egyre több országában vetődik fel a kamatemelés lehetősége.

Legutóbb a cseh nemzeti bank monetáris tanácsának tagja vetette fel a témát; Eva Zamrazilova a Lidove Noviny lapban kifejtette, hogy a kamatemelés kérdését minél előbb napirendre szeretné tűzni. Csehországban júliusban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,9 százalékkal haladták meg a tavaly júliusit. Júniusban 1,2 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció. A cseh központi bank utoljára májusban csökkentette alapkamatát, akkor negyed százalékponttal 0,75 százalékos történelmi mélypontra engedte le a kéthetes refinanszírozási rátát.

A napokban a lengyel nemzeti bank elnöke is azt mondta, szerinte lehetséges, hogy az év második felében kamatemelésre kerül sor. Marek Belka véleményét alátámasztják az elemzői várakozások is: arra számítanak, hogy a bank 25 bázisponttal 3,75 százalékra emeli az irányadó kamatot október tájékán, hogy fékezze az inflációt, ami a várakozásokkal ellentétben 2,3 százalékra szökött fel júniusban az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 2,2 százalékról, és további gyorsulás várható a negyedik negyedévtől. Lengyelországban a monetáris tanács utoljára tavaly júniusban módosított a kamaton, akkor negyed százalékpontos (25 bázispont) csökkentést hajtott végre, 3,50 százalékra.

Az elemzők úgy látják, hogy Romániában is elkerülhetetlen az infláció felpörgése, elsősorban amiatt, hogy a kormány az IMF nyomására az áfát 19 százalékról 24 százalékra emelte. Az év végére 7,8 százalékos inflációs rátával számolnak, ami jelentősen meghaladja a szakemberek korábbi, 4,1 százalékos becslését. Ez azt jelenti, hogy az inflációs várakozások további emelkedése vagy a lej gyengülése rákényszerítheti a központi bankot a szigorításra, holott idén alapesetben az elemzők kamattartást várnak. A Román Nemzeti Bank monetáris tanácsa utoljára augusztus elején ülésezett, akkor nem változtatott a 6,25 százalékos alapkamaton. 2009 elején még 10,25 százalék volt az irányadó ráta.

Bulgáriában egyelőre még tart a kamatcsökkentési periódus: minden eddiginél alacsonyabb szinten határozta meg a bolgár nemzeti bank az augusztus 1-jétől érvényes irányadó kamatot 0,17 százalékon, ami 0,01 százalékponttal kisebb, mint az előző hónapban, és a legalacsonyabb az adatrögzítés kezdete, 1991 óta. A központi bank a tavalyi év elején kezdte meg a csökkentést, akkor 5,17 százalék volt a kamat. Mindamellett az infláció alakulása ott is közbeszólhat: a kormány azzal számol, hogy az idei év végén 2,2 százalékos lesz az éves infláció, mivel a várt gazdasági növekedés hatására felgyorsul a pénzromlás. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-08-25: Pénz, piac, vállalkozás - Incze Ibolya:

Az infláció elnyeli a hozamokat

Egyre nehezebb a takarékoskodni kívánó, pénzét a bankban kamatoztatni óhajtó helyzete Romániában: a kamat kicsisége, a kamathozam megadózása, illetve a kezelési költségek folytán kisebb összeget már nem szabad a bankban elhelyezni, mert megtörténhet, hogy nem szaporodik, hanem elolvad.
2010-08-25: Pénz, piac, vállalkozás - :

Hírbörze

Az adózás kiterjesztése
Az adótörvénykönyv módosítása folytán kötelezővé vált a társadalombiztosítási, illetve munkanélkülisegély-alapba való hozzájárulás fizetése a szakmai tevékenységből származó rendszeres (nem alkalmi) jövedelmek után is.