Hírbörze

2010. augusztus 25., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Az adózás kiterjesztése

Az adótörvénykönyv módosítása folytán kötelezővé vált a társadalombiztosítási, illetve munkanélkülisegély-alapba való hozzájárulás fizetése a szakmai tevékenységből származó rendszeres (nem alkalmi) jövedelmek után is.

A 16 százalék jövedelemadó, az 5,5 százalék egészségbiztosítás mellett a július elseje után kézhez vett ilyen nettó bevételek 10,5 százaléka illeti meg a társadalombiztosítási pénztárat és 0,5 százalék a munkanélkülisegély-alapot. A jövedelmekről kötelezően a következő hónap 25-éig kell bevallást tenni a megfelelő pénztáraknál, az első határidő tehát ma jár le. Miközben folyik a nagy büntetésekkel való riogatás, a kérdésben Háromszéken elég nagy a bizonytalanság. A Könyvvizsgálók és Mérlegképes Könyvelők Szaktestülete is csak augusztus 31-én tart felkészítő tanfolyamot Sepsiszentgyörgyön.

Zalai kapcsolat

A Kovászna és Zala megyei kereskedelmi és iparkamarák üzleti találkozót tartanak szeptember 27-én Sepsiszentgyörgyön. A két megye érdeklődő vállalkozói a kölcsönösen hasznos gazdasági együttműködés új lehetőségeit térképezik fel. A találkozóra szeptember 6-ig lehet jelentkezni a háromszéki kamaránál (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 17. szám, telefon: 0267 351 677, e-mail: ccicov@ccicov.com). (i.)

Lassult az ipari megrendelés növekedése

Lassult az új ipari megrendelések növekedési üteme az euróövezetben júniusban, de nagyobb lett az elemzők által vártnál — tette közzé tegnap az Európai Unió statisztikai hivatala. A megrendelések havi szinten 2,5 százalékkal nőttek a májusi — 3,8 százalékról 4,1 százalékra módosított — bővülés után. Éves összevetésben 22,6 százalékkal több új megrendelést kaptak a gyárak, májusban 23 százalék volt a felülvizsgált növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A növekedés szinte teljes egészében annak tudható be, hogy felszökött a kereslet a beruházási javak — gépek, berendezések, gyártóeszközök — iránt. A fogyasztási cikkek kereslete azonban továbbra is csökkenést mutat, jelezvén, hogy az emberek vásárlási kedve még mindig lanyha. Az unió huszonhét tagországát tekintve sem sokkal eltérőbb a kép az euróövezetinél: havi szinten 2,4 százalék, éves bázison 22,5 százalék volt a növekedés. A legnagyobb növekedést Dániában regisztrálták (+64, százalék), a következő Lettország (+61,2 százalék), Észtország (+49,2 százalék), Románia (+34,6 százalék). Egyedül Írországban volt csökkenés az egy évvel korábbihoz képest (5,1 százalék).

Nehéz hét vár a piacokra

Borúlátó hangulatban indul az utolsó nyári hét az amerikai tőzsdéken. Beigazolódhatnak a félelmek a világ legnagyobb gazdaságának lassulásáról, és a korábban ünnepi eseménynek számító cégházasságok sem lelkesítik a befektetőket. A negyedéves vállalati jelentések szezonja gyakorlatilag véget ért, új impulzusokat így a makrogazdasági mutatók és a statisztikai jelentések mellett a felvásárlásokról szóló hírek adhatnak a kereskedésnek. Most azonban a világméretű gazdasági válság előtti évekkel ellentétben inkább a fúziók negatív vonásait hangsúlyozzák a befektetők. ,,A felvásárlások legfőbb célja a költségcsökkentés, magyarul még több hely szűnik meg. Biztos, hogy jó dolog ez?" — jegyezte meg Joe Saluzzi, a Themis Trading szakértője. A befektetők Amerikára figyelnek a héten. Nagy az aggodalom, hogy a világ vezető gazdasága a gigantikus tőkeinjekciók ellenére w alakú pályára tévedhet, vagyis hamarosan ismét recesszió következhet. Eligazítást ezzel kapcsolatban leginkább pénteken kaphat a piac, amikor megjelenik az Egyesült Államok hazai össztermékének (GDP) második negyedévi alakulásáról szóló második becslés. A július végi első becslés szerint a növekedés üteme 2,4 százalékra lassult az első negyedévi 3,7 százalékról. A legnagyobb gond a tartósan magas, tíz százalék körüli munkanélküliség, amely csupán azért mérséklődött némileg az utóbbi hónapokban, mert tömegesen vonultak ki a munkaerőpiacról a reményvesztett állástalanok, akik már nem hiszik, hogy valaha munkát találnak. Erős New York nélkül Nyugat-Európa is gyenge — indokolják elemzők, hogy miért zárt például a frankfurti DAX-index pénteken alig valamivel a lélektani határnak számító hatezer pont felett, 6005,16 ponton, amikor a német gazdaság a vártnál sokkal jobban teljesített a második negyedévben. A nyugat-európai tőzsdék pénteken egy hónapja a leggyengébb szinten zártak, és várhatóan a héten is az amerikai mozgásokat követik. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-08-25: Pénz, piac, vállalkozás - :

Kamatemelés a láthatáron

Az infláció gyorsulása miatt a régió egyre több országában vetődik fel a kamatemelés lehetősége.
2010-08-25: Nemzet-nemzetiség - Szekeres Attila:

A kisebbségi komplexus kisugárzása

Jó ideje figyelem a székelyföldi termék és székely termék kiötlői és lekoppintói közötti konfliktushelyzetet, melyről megvan a magam véleménye, de most nem ezzel kívánok foglalkozni, hanem mint olyan, akinek valamicske fogalma van a jelképekről, a megjelenítési logókat boncolgatnám.