Hírbörze

2010. szeptember 8., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Nem tetszik a hétszázalékos korlát

A tervezettnek csupán a harmadát adta el hat hónapos kincstárjegyeiből Románia. A szerény érdeklődést a szakértők a pénzügyminisztériumnak azzal a korábbi döntésével indokolták, hogy a kötvény hozama semmiképpen sem haladhatja meg a 7 százalékot. Befektetői visszafogottságot okozott a múlt heti kormányátalakítás is.

Elemzők szerint a befektetők egyelőre biztosan nem adják fel azt a harcukat, hogy 7 százaléknál magasabb hozamot érjenek el. Már csak azért sem, mert a júliustól életbe léptetett áfaemelés magasabb inflációs várakozásokat eredményezett, miközben továbbra sem biztos, hogy a kormány kitart gazdasági megszorító intézkedései mellett. A román pénzügyminisztérium egymilliárd lej értékben tervezett kincstárjegyeket eladni, ehelyett csak 279 millió lej értékű adósságpapír talált gazdára hétfőn. Románia idén eddig 25 milliárd lej értékben adott el állampapírokat költségvetési hiánya fedezésére.

Zuhannak a görög vállalati és a lakossági bankbetétek

Görögországban a vállalati és a lakossági bankbetétek állománya júliusban már a hetedik, egymást követő hónapban csökkent — közölte a görög központi bank. A betétállomány 4,2 milliárd euróval 212,3 milliárdra zsugorodott júliusban az előző havi 216,5 milliárd euróról. Az év eleje óta a betétállomány 25,7 milliárd euróval, 10,8 százalékkal esett. Az év eleje óta kivont eurómilliárdok nagy részét a szomszédos Cipruson helyezték el. A másik jellemző célállomás Nagy-Britannia, mindenekelőtt London és környéke, ahol vagyonos görögök az utóbbi időszakban számos ingatlant vásároltak.

Alakulóban a világ legnagyobb légitársasága

További felvásárlásokat és fúziókat tervez a British Airways és az Iberia, miután lezárták a maguk fúziós ügyletét azzal a szándékkal, hogy létrehozzák a világ legnagyobb légitársaságát. A Financial Times és a Times beszámolója szerint Willie Walsh BA-főnök már össze is állított egy tizenkét vállalatból álló listát, de részleteket egyelőre nem árult el. Lapértesülések szerint brazil, indiai, kínai társaságok lehetnek többek között a listán. A BA és az Iberia fúzióját még az év végéig lezárják. Mindkét vállalat a saját nevét viszi tovább az International Airlines Group (IAG) holding irányítása alatt, amely most még csak a világ harmadik legnagyobb légi cége lesz, de a tervezett felvásárlásokkal és fúziókkal együtt a világ első számú légitársaságává növekedhet. A közös cégben a BA 55, az Iberia 45 százalékot birtokol majd, az egyesüléssel a BA hálózata 59, az Iberiáé 98 célállomással bővül, az éves forgalom mintegy 15 milliárd euró lesz. A British Airways elsősorban Észak-Amerikában, az ázsiai—csendes-óceáni térségben és Afrikában erős, az Iberiának pedig kiterjedt latin-amerikai útvonalhálózata van, ezért jól kiegészítik egymást.

A történelem legnagyobb részvénykibocsátása

A brazil Petrobras olajtársaság részvényeket tervez kibocsátani 64,5 milliárd dollár értékben part menti olajmező-feltárási terveinek finanszírozására. A kibocsátás a történelem legnagyobb részvénykibocsátása lehet, maga mögé utasítva az Agricultural Bank of China idei 22,1 milliárd dolláros, illetve a japán NTT távközlési konszern 1987-es 36,8 milliárd dolláros kibocsátását. A Petrobras 2,17 milliárd új törzsrészvényt és 1,59 milliárd elsőbbségi részvényt kíván kibocsátani 111 milliárd reál értékben (64,5 milliárd dollár). A kibocsátás több mint 40 százalékos tőkeemelésnek felel meg. A Petrobras piaci tőkeértéke 150 milliárd dollárra tehető. A részvénykibocsátásból akár 74,7 milliárd dollár bevételre is szert tehet a Petrobras, amennyiben magas túljegyzés esetén az ellenjegyző bankok élnek ,,greenshoe" opciójukkal. A jegyzési könyveket szeptember 3-án nyitották meg, a jegyzési árfolyamot pedig szeptember 23-án teszik közzé. A Petrobras a befolyt összeggel olajmező-feltárási terveit kívánja finanszírozni. A Petrobras 2014-ig 224 milliárd dollárt tervez mélytengeri kutatásokra, fúrásokra és olajmező-feltárásokra fordítani Brazília partjainál. A tenger alatti olajmezők feltárásával a Petrobras jelenlegi 14 milliárd hordós kitermelhető olajtartaléka megháromszorozódhat. A brazil állam 32 százalékos részesedéssel rendelkezik az olajtársaságban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1410
szavazógép
2010-09-08: Pénz, piac, vállalkozás - Csinta Samu:

A Monarchia üzletemberei Pécsett

Az Osztrák—Magyar Monarchia idején alapított Közép-európai Kereskedelmi Kamara új tartalommal való megtöltését célozza az a kongresszus, amelyet e hét végén, szeptember 9—11. között szerveznek Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat keretében.
2010-09-08: Közélet - Fekete Réka:

Tűzoltómunka tanévkezdés előtt

Élnek és visszaélnek némely pedagógusok azzal a jogukkal, hogy fizetés nélküli szabadságot vegyenek ki, ugyanis vonatkozó törvény nem szabályozza, hogy mennyivel korábban kell bejelenteniük időleges távozásukat.