Nem elég a gazdáknak a sok eső, a rengeteg költség, a piac hiánya, a termények alacsony ára, még a vadak is ellenük dolgoznak. Kukoricát, búzát csörtet le a vaddisznó, a szarvasok, őzek a répát egyezik előszeretettel. A medve elviszi a tehenet, disznót, a farkas a juhnyájat tizedeli — ilyen panaszokkal állnak elő a gazdák.
Megér a téma egy misét, jó lenne megnézni, mit tesznek a vadászok, a vadászegyesület a károk megelőzése, legalább enyhítése céljából.
Aztán amikor a vadászegyesületnél, vadászoknál kezdtünk kérdezősködni, kiderült, hogy van baj ugyan a vadkárokkal, de ennél sokkal komolyabb megmérettetés előtt állnak a vadászok.
Darázsfészek a háromszéki vadásztársadalom. Puskaporos a levegő, vérre megy a játék, egymást lövik a vadászok. A tét nagy: hamarosan el kell dőlnie, ki fogja kezelni a megye vadászterületeit, melyik egyesület kapja a vadban gazdagabb részeket, kinek marad a soványabb falat. Azon is sokan töprengenek, lesz-e még lehetősége az egyszerű vadásznak űzni a vadat, vagy szegre akaszthatja a puskát, s nézheti, hogyan vadászgat kényére-kedvére az úri társaság.
Le meri-e írni?
László Béla, a megyei vadászegyesület igazgatója mérges. A környezet-felügyelőségtől jött két hivatalnok, ellenőrzést akarnak tartani. Szelektíven gyűjti-e az egyesület a Rétyi-tó partján a szemetet? Külön szedik-e a pástétomos dobozt a kólás flakontól. Van-e szerződése a szemét elszállítására, mikor újították fel, s így tovább. Ezek csak ellenőriznek, de egyikük sem mer kimenni a tó partjára megbüntetni a szemetelőket! Nekünk büntetni sem szabad, mégis egyvégbe b...-gatnak! Röhej az egész — emeli fel a hangját, de közben eleget tesz az ellenőrök kérésének, iratokat mutat be, kísérőt ad melléjük a terepszemléhez.
Aztán rátérünk a témára. Elsősorban is megkérdi: le meri-e írni, amit mondok? Ha így kezdi, tényleg komoly a dolog. Le, ha vállalja az elmondottakat, s ezzel rendben is vagyunk.
A 2006-ban megjelent 407-es törvénnyel kezdi, a 8. cikkely ,,A" bekezdésével. Ennek ,,a" alpontja kimondja, hogy ha a területek tulajdonosainak 51 százaléka társul, akkor eldönthetik, melyik vadászegyesületnek adják bérbe az illető területet. Ez kitűnő — szögezi le. A "b" az erdészetre vonatkozik, ha megvan az 51 százalékos erdőrésze a területen, ő dönt a vadászatról. A "c" a régi bérlőkről szól, mint például a megyei egyesület, amit a törvény ,,gestionar consacrat"-nak nevez. Ez kérés alapján kaphatja meg a területet, ha valaki nem tudja az 51 százalékkal ,,überelni". Ez rendben, nincs vele semmi gond. Az "a"-ban a bökkenő a következő: a létrehozott társulásokat nem a tulajdonosok alapították, hanem az ügyeskedő vadászkák. Azzal a céllal, hogy ők és barátaik kizárólagos vadászjogot élvezhessenek. Ilyen társulások jöttek létre elsősorban Felső-Háromszéken és Zágon környékén. Előbbit Rancz Sándor és Kis Attila vezeti, a másik elnöke a szitabodzai polgármester, de a mozgató embere Kis József. Ez mind jó, ha a terület tulajdonosai tudnak arról, mi a szándékuk.
Területfoglalás a cél
A lényeg a következő: a törvény szabályozza, hogy egy bizonyos területre minimálisan hány vadász szükségeltetik — magyarázza az elnök. Hegyvidéken 350 hektáron egy vadász, dombvidéken 250, mezőségben 150 hektáron. Na már most, a 26-os törvény azt mondja, hogy három személy alkothat egy egyesületet. A Borbély László miniszter által kiadott új szabályozás egyáltalán nem foglalkozik ezzel, csak azt nézi, hogy aki megszerzi a tulajdonosok 51 százalékának beleegyezését, az tíz évre bérlőként megkapja a vadászterületet. Bökkenő, hogy a törvényben az áll: hivatalos irattal — telekkönyv, tulajdonba helyezési jegyzőkönyv, kataszteri hivatal igazolása — kell bizonyítani a terület tulajdonjogát. De beleírták azt is, hogy a tulajdonos a tanácsoktól is hozhat igazolást — mondja az elnök, s közben vaskos iratcsomót mutat.
Még öt ilyen dossziém van — mondja —, s ezekkel be tudom bizonyítani, hogy az egész dolog hamis. A visszaszolgáltatások 53-as mellékletében szereplő, kárpótlásra jogosult személyeket, akik természetben nem kaphatták vissza területeiket, tehát nem is tulajdonosok, bevették az egyesületbe mint területtulajdonosokat. Nem tulajdonos, mert csak kártérítést kaphat, nem területet, de a tanácstól — még nem láttam ugyan ilyen papírt — meg fogja kapni a bizonylatot, hogy igenis, van területe. Az ügyes fiúk hárman-négyen megszereznek egy-egy területet. A megyei egyesülethez tartozó vadászokat megkörnyékezték, megígértek egy-egy süldőt, hétszáz lejes tagsági díjat. De ezek csak addig fognak vadászni, míg megalakul az új egyesület. Második évben, mondjuk 2012-ben a tagsági díj ötezer lej lesz, amit a mi embereink egyike sem fog megbírni. Erre megy ki a játék. Miután kihullott a vadászok többsége, marad a bizonyos három-négy ember, aki intézi a dolgot. Vadásznak, vadásztatnak, előnyöket élveznek, kapcsolatokat teremtenek. A mi vadászaink pedig soha nem fognak olyan lezserül vadászni, mint most.
A törvény hátulütője az is, hogy a vadállomány egyre csökkenni fog, mert ezek az úriemberek szeretnek vadászni, szeretik a húst, szeretik a pénzt. Csökken a kilövési keret, a területtulajdonosok pedig egyre kevesebb pénzt kapnak.
Ha valaki követi, öt-tíz év múlva meglátja, hogy így lesz — húzza meg a vészharangot az elnök. S összegez: a cél az, hogy egyesek minél több területre szert tegyenek, hogy azokat a saját érdekük szerint használhassák ki.
Státusszimbólum?
Rétyi Csaba a Vadas csoport tagja, vezetője, mi több, a megyei egyesület elnöke is. Fiatal vadász, de ha trófeáit nézzük, lepipálja sok, vadászatban megöregedett társát. Van rá lehetősége, de szereti is. Ha nem szeretné, nem menne Afrikáig is szembe nézni egy kafferbivallyal.
Megvan a véleménye a vadászterületek esetleges feldarabolásáról. Magyarországi tapasztalataira alapoz. Néhány évvel ezelőtt ugyanaz történt ott, mint ami itthon is be fog következni. A feldarabolt területeken nem lehet vadgazdálkodást folytatni. Két-háromezer hektáros vadászterület nem fenntartható. Vannak ugyan részek, ahol a jövedelem fedezi a kiadásokat. A szarvasos, vaddisznós, medvés erdőkkel nem is lenne gond. De ahol csak nyúl, róka van, ott baj lesz. Ha ezeket a területeket különválasztják, egyes részek csak adósságot termelnek. Ha viszont egy szervezet kezeli a megye vadászterületeit, melyek meghaladják a kétszázezer hektárt, akkor kiegyensúlyozódik a helyzet, a veszteséges részeket fenntartják a jó területek.
De talán még kényesebb az egyszerű vadászok helyzete. Új vadászegyesületek alakulnak, az első évben alacsony tagsági díjat szabnak meg. Következő évben a vezetőtanácsok felsrófolják az árakat, mondjuk ötezer lejre — ez a véleménye egybevág az igazgatóéval. Azt meg nagyon kevesen tudják kifizetni, szegre akaszthatják a puskát — vázolja a lehetőséget. A megyei egyesületnél az évi díj ezer lej. Nyugdíjasoknak ennek fele, hetven éven felülieknek 350 lej, akik hetvenötnél idősebbek, csak a kötelező biztosítást fizetik. Maradnak tehát az új egyesületeknél a tehetős vadászok, akikre nem minden esetben lehet mondani, hogy sportszerűek is. Sokuknál státusszimbólum a puska, a terepjáró, és mindenekfelett a jog: nekik szabad vadászni. Eddig még a külföldi vadászok is mindig azt mondták, hogy itt, nálunk él a vadászszellem, olyan vadászatok vannak, mint máshol sehol. De ennek vége lesz. Két-három ember félrevezet vagy háromszázat. Ennyi évtizede működött, s most tönkre fogják tenni. Ez volt az egyetlen, ami még nem volt tönkre téve — fejezi be mondandóját.
A mi erdeinkben mi vadászunk!
Kis József polgármester is dühös. Mit akar a megyei egyesület? Meddig akarnak mindent elvinni a csoportoktól? Legyen vége a kommunista szokásoknak! Itt mi vagyunk a tulajdonosok, a mi területünkön mi vadászunk. S ha lesz vadkár, azt mi fogjuk megfizetni! — mondja válaszként a felvetésre, miszerint érdekei fűződnek a vadászterületek újraelosztásához. És sorolja a zágoni csoport panaszait: 25—30 év alatt semmit nem adtak vissza, csak elvittek mindent. Még a vadőrt sem fizették meg rendesen. Nincs itt semmi hátsó érdek, nincs saját haszon. Az egyedüli érdek, hogy a törvény be legyen tartva, aszerint vadászni, vadgazdálkodni.
2008-ban Bukarestben kijárták tíz vaddisznó szezonon kívüli kilövésének engedélyeztetését. Épp a vadkárok miatt volt szükség erre, nagyon sok volt a panasz a vaddisznók kártevései miatt. Burgonyát, kukoricát tettek tönkre, feltúrták az erdő közeli legelőket. A megyei egyesület azzal segített, hogy nem adta ki az engedélyeket, így nem lőhették ki a disznókat — említi a konkrét esetet, s ebben megerősíti Csoma György is, aki évtizedek óta a zágoni csoport tagja. Tavaly három medvét és több disznót is kilőttek külföldiek, de a pénzből semmit sem láttak. Nincs vetőmag a vadföldekre, nem adnak műtrágyát. Ellenben a vadőrnek kiadták, hogy tíz etetőt kell felépítenie. De nem adtak anyagot, szeget. Az etető felépítéséhez a terület tulajdonosának beleegyezése is kell — szögezi le, s mutatja az átiratot, melyben erre a kötelezettségre emlékeztették a megyei vadászegyesületet. Azzal egyetért, hogy a szabályos vadgazdálkodásra szükség van, de hozzáteszi: ehhez nem kell diktatúra.
A zágoni területre ne számítson senki!
A Mikes-egyesület mozgósítása meghozta az eredményt. A 28-as számú, dobolyi vadászterület földtulajdonosainak döntő része egyetértett a szervezettel, kisebb-nagyobb területtel lépett be. Mindannyian abban reménykednek, hogy a jövőbeni vadkárokra megkapják a kártérítést. Ezt ígérték nekik akkor is, mikor kérték belépésüket az egyesületbe. Az egyesület közel negyven vadásza is jónak tartja a megyei egyesülettől való leválást, az önálló vadgazdálkodást. Eddig a jövedelem nem volt a csoporté, ha lesz nyereség a vadak kilövése után, az helyben marad, itt tudják felhasználni. Ha pedig a vadkárokra kell fizetni, azt is helyben oldják meg, még ha veszteséget is fog hozni — vélik.
Hogy mi várható a közeljövőben? A zágoni területre ne számítson senki, bőven megvan a tulajdonosok 51 százalékának beleegyezése. Már októberben kérni fogják a terület használatba vételét és átadását is — mondja Kis József.
Hasonló célokat tűztek ki a felső-háromszéki vadászok is. Erről nyilatkozott a napokban Kis Attila, a Katrosa Erdőtulajdonosok Egyesületének elnöke, illetve alelnöke, ifjú Rancz Sándor. A megjelent újságcikkekben szó esik a háromszéki vadászterületek idegen (megyén kívüli, akár fővárosi) kézbe kerülésének veszélyéről is. Összegzik, hogy a helyi vadászok jogai nem sérülnek a közelgő változásokkal, csupán annyi történik, hogy helyben lehet majd dönteni a vadállományról. A folyamat pedig még előnnyel is járhat a vadászok részére — mondják.
És a tulajdonos?
A változás szele megérintette tehát a vadásztársadalmat is. Borbély László miniszter vadgazdálkodási jog odaítéléséről szóló 1221-es rendelete egyeseknek öröm, másoknak üröm. Nem kell szakértői szem ahhoz, hogy lássuk: a rendelet meghozásában bizonyosan irányították a minisztert, tanácsolták neki, hogyan lesz majd jobb, esetleg előnyösebb némelyeknek. A tulajdonosok 51 százalékának beleegyezésével történő terület-odaítélés jó — egyeseknek. De mi lesz azokkal, akiknek földtulajdona az illető vadászterületen található, de mégsem álltak be valamelyik egyesületbe? A vadászatok alkalmával ki fogják hagyni az ő tízáras területét, ott nem űzik a vadat? Vagy sérül a tulajdonjog, s ugyanúgy élvezik területét a vadászok, mint sajátjukat?
Sok szó esik arról is, hogy a vaddal ezután helyben gazdálkodhatnak az egyesületek. Hogyan lehet ezt megvalósítani, ha a törvény szerint a vad nemzeti és nemzetközi kincs?
Miért nem emlegetik azt is: az 1221-es rendelet hatos cikkelye első bekezdésének "d" pontja megszabja, hogy a vadászterület évi bérének kifizetése mellett a vadászati jogot elnyerő csoportnak az évi bérrel egyenlő értékű garancialevelet is le kell tennie a terület adminisztrátoránál?
A 407-es vadászati törvény, az 1221-es miniszteri rendelet — mint az nálunk megszokott — kiskapukkal tűzdelt, értelmezhető, átértelmezhető az épp aktuális érdekek szerint. Egyedüli, aki nem tud beleszólni: a gazda. Akinek magántulajdonán, saját területén, sokszor saját pityókáján, kukoricáján él, szaporodik, növeszt aranyérmes trófeát a vad. A vadászok pedig jönnek, kilövik, dicsekednek az agancsokkal, agyarakkal, preparált bőrökkel. Szórakoznak, őzpörköltet, medveszalámit esznek.
Nyilván, ha akarja, a tulajdonos is része lehet ennek a szórakozásnak. Napi zsebpénzért elmehet hajtónak. Ott lehet az úri vadászatokon. Fontos embereket láthat, hallhat testközelből. S nem is gondol arra, hogy neki, mint területtulajdonosnak, talán többre is joga lehetne.
