A régi-új Boc-kormányok hozzá nem értéséről szólni ma már nem újdonság, jószerivel egyetlen intézkedésük sincs, amely ne váltana ki felháborodást, ne okozna felfordulást, botrányt. Az alig egyhetes, friss kabinet semmivel sem tűnik életképesebbnek elődjénél, az új miniszterek ugyanúgy hordanak össze fűt-fát, mint nemrég menesztett kollégáik, ellentmondanak nem csak egymásnak, főnöküknek, de sokszor önmaguknak is.
Az adótörvénykönyvek alaptulajdonságának a stabilitásnak kellene lennie, s pont a kiszámíthatóság miatt született az a kitétel, hogy egy-egy módosító rendelkezés csak hat hónap után lép életbe, így felkészülhetnek erre a vállalkozók, az alkalmazottak, az állam intézményei. Emil Boc kormánya eltekintett ettől a tézistől, néhány hét leforgása alatt immár ötödször és azonnali életbelépéssel módosította a pénzügyi alapjogszabályt. Hűbelebalázs módjára, a gyors pénzszerzéstől hajtva, meggondolatlanul találták ki a különböző rendelkezéseket, vezették be ezeket anélkül, hogy számoltak volna a következményekkel, mérlegelték volna a pozitív és negatív hatásokat. Az eredmény látható: a rossz intézkedéseket egyre-másra módosítani kell, mert kiderült, alkalmazhatatlanok. Ez történt a szerzői jogdíjasok megadóztatásával is, valamelyik minisztériumban néhány aktakukac kidolgozott egy jogszabályt, amely nem csak újabb bevételekhez juttatja az államot, de megrendszabályozza a művészeket, alkotókat, újságírókat, sorban állásra kényszeríti, megalázza mindazokat, akik bírálni merik a rendszert, eltérő véleményt fogalmaznak meg. Botrány robbant ki, hatalmas, ám valószínű, nem ez bírta jobb belátásra a kormányt. Sokkal inkább, hogy kiderült, az állam hivatalait, a nyugdíjpénztárakat, munkaerő-ügynökségeket is lebénítja az új jogszabály, lehetetlen havonta újra és újra megbirkózniuk a sorban álló tömegekkel, a papíráradattal. Ismét összeültek hát a minisztériumi szakértők, és a tegnapi kormányülésre megszületett a legújabb változat, ennek értelmében, mint minden más bér esetében, a munkaadó fizeti ki alkalmazottja után a pluszadót, s dönt, átvállalja a többletterhet, vagy csökkenti szerződéses munkatársa bérét. A Boc-kormány tehát orvosolni próbált egy hibát, de nem hazudtolta meg önmagát, az új rendelkezés négy nap múlva, hétfőtől életbe lép. Vállalkozó, munkaadó, munkavállaló legyen a talpán, aki ilyen körülmények között tervezni képes. A válság pedig, pont eme átláthatatlan döntések miatt, tovább mélyül, cégek hullanak, nő a munkanélküliség, az állam bevételei pedig nemhogy gyarapodnának, de egyre inkább fogynak. Ördögi kör alakult ki, s ez nagymértékben Emil Boc kormányainak köszönhető. Az ebből való kilépést tőlük remélni hiú ábránd.