Harc a kézdivásárhelyi moziértA rendőrök túllépték hatáskörüket

2010. szeptember 9., csütörtök, Közélet

A volt Petőfi Filmszínház körüli botrány kapcsán Rácz Károly polgármester elmondta: a városháza idén februárban átvette az országos filmvállalattól, a RADEF-től a mozi épületét, az ingatlan birtokba vétele törvény által szabályozott kötelezettségekkel is járt volna, ezek közt rendszeres filmvetítést is előírtak.

Kézdivásárhely vezetői több alkalommal megkeresték az épület bérlőjét, arra kérve, használja rendeltetésszerűen, filmvetítésekre a mozit. A cég tulajdonosa azzal érvelt, hogy többször is próbálkozott újraindítani a vetítést, de nem volt rá érdeklődés. A bérlő nemrég bejelentette, háromdimenziós mozi működtetésére nyújtott be pályázatot. Constantin Pătru már többször próbálta megvásárolni az ingatlant, mindazok mellett, hogy március óta nem fizetett házbért, és így több mint húszezer lej adósságot halmozott fel. Rácz szerint a bérleti szerződésben foglaltak alapján kéthavi bérhátralék után automatikusan megszűnik a bérlési jog. Ismerve a cég nehézségeit, kegyelmi időt adtak, a kilakoltatással szeptemberig vártak. A polgármester tudomása szerint a Conrek Kft. csődeljárást jelentett be, tehát a városházának nincs esélye az adósság behajtására, s azért döntöttek a kilakoltatás mellett, hogy ne nőjön tovább az adósság. Ezt idejében közölték a cég tulajdonosával. A beruházási munkálatokkal kapcsolatban Rácz elmondta: jogos a bérlő felújítási költségeket célzó kártérítési igénye, de azt nem a hivatalnak kell kiegyenlítenie, hanem a volt tulajdonosnak, a mozivállalatnak.

A rendőrség álláspontjáról Rácz kifejtette: a két tiszt, aki jelen volt a hétfői kilakoltatási kísérleten, és a cég igazát védte, messzemenően túllépte hatáskörét. Meggátolták a hivatal képviselőit, hogy birtokba vehessék az épületet. A kilakoltatási folyamatot ideiglenesen leállították, és csak miután tisztázzák a rendőrséggel is a helyzetet, akkor folytatják.

A polgármester elmondása szerint, ha birtokukba kerül az épület, abban működhetne stúdiószínház, filmvetítéseket, konferenciákat is lehet tartani, esetleg adott feltételek mellett szórakozóhelyként is használhatnák.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-09-09: Máról holnapra - Farkas Réka:

Ördögi kör

A régi-új Boc-kormányok hozzá nem értéséről szólni ma már nem újdonság, jószerivel egyetlen intézkedésük sincs, amely ne váltana ki felháborodást, ne okozna felfordulást, botrányt. Az alig egyhetes, friss kabinet semmivel sem tűnik életképesebbnek elődjénél, az új miniszterek ugyanúgy hordanak össze fűt-fát, mint nemrég menesztett kollégáik, ellentmondanak nem csak egymásnak, főnöküknek, de sokszor önmaguknak is.
2010-09-09: Közélet - Váry O. Péter:

Elkezdték a Debren takarítását

Tegnap reggel beleálltak a munkagépek a Debren medrébe, kanalas markoló mélyíti és tisztítja egyben a patak medrét.