Az 1929-ben kezdődött válság négy éve alatt a Dow Jones tőzsdeindex értékének 90 százalékát vesztette el — írja a Die Zeit —, ez talán a legjobban jellemző adat a tőkepiacok iszonyatos veszteségeire. A reálszférában az USA ipari termelése a felére csökkent, a világkereskedelem pedig kétharmadával esett vissza.
Ez amúgy tipikus túltermelési válság volt, Amerikában már korábban telítődött az autópiac, a rádiók eladása és a hűtőszekrényeké is. A felhalmozott, eladhatatlan áruk miatt defláció következett. Ez első pillantásra kedvezőnek tűnhetett fel, hiszen a fogyasztók olcsóbban jutottak árukhoz. Ám a munkanélküliség tartós felszökése miatt hamarosan tömegnyomorhoz vezetett, hiszen teljesen ellehetetlenült az ipari és aztán a mezőgazdasági termelés is az egyre csökkenő árak miatt. Ez végül a globális bankrendszer 1931-es megingásához vezetett — ez az az év, amikor Magyarországra is lecsapott a válság, miután a német kormány bankzárlatot rendelt el. Magyarországon 1931. július 17-én rendelt el a kormány háromnapos bankszünnapot. Hamarosan azonban megbukott a tíz éve regnáló, a Horthy-rendszer konszolidációját megteremtő Bethlen-kormány, és az ország egyre nehezebb helyzetbe került, egyre közelebb sodródott a német politikához, és egyre erősödtek a radikális, szélsőséges nézetek is.
Mindenki másképp csinálta
Az 1929. október 25-ei New York-i tőzsdekrachhal kezdődő válságból minden ország másképp találta meg a kiutat. Amerikában nagy állami, infrastrukturális projektek indultak be, Roosevelt elnök New Dealje nyomán. Roosevelt révén demokratizálódott az egész ország a Die Zeit szerint. Németországban ellenkező folyamat ment végbe. A már 1873 után is felébredt antiszemitizmus éledt újjá minden addiginál radikálisabb és szélsőségesebb formában. A Hitler által vezetett nácik gazdaságpolitikai programja azonban részben hasonló volt az amerikaiakéhoz: infrastrukturális projekteket indítottak be, például autópályákat építettek, hogy az 1933-ban — hatalomra kerülésük évében — kilencmilliósra duzzadt német munkanélküliséget letörjék. Ám a német állami beruházások hatalmas része a fegyverkezésben nyilvánult meg. Ez az agresszív politikával és ideológiával együtt vezetett a második világháborúhoz.
A Szovjetunió nehézipari fejlesztéseinek beindulását is részben a válsággal magyarázzák. A nehézipart az a Trockij akarta fejleszteni eredetileg, akit Sztálin később megöletett, és ekkorra — a harmincas évekre — már száműzetett a Szovjetunióból. Sztálin végül mégiscsak átvette riválisa ötletét, így hatalmas nehézipari komplexumok alakultak ki a kimeríthetetlennek tűnő nyersanyagbázisokon. Az erőltetett iparosítás a mezőgazdaság visszaszorításával, az ukránok éhezésével járt együtt, a leírhatatlan szibériai körülmények között megvalósult ipari fejlesztésekhez pedig nagymértékben rabszolgamunkát vett igénybe Sztálin rezsimje.
A 2007—2008-as válság
,,Figyelmeztetés volt elég, amely az ingatlanlufi végét jelezte" — írja a Die Zeit a jelenlegi válságról, amelynek hatásait ma még nem egészen látjuk. A szakértők a kockázatos hitelekkel való kereskedés veszélyeire is figyelmeztettek, ám míg a nyereség és a hozam nőtt, hiába mondta ezt bárki. Az amerikaiak újabb hiteleket vettek fel, házakat vásároltak vagy túlfogyasztottak.
Mindennek következménye az ingatlanárak zuhanása után az egész világgazdaságra kihatott. Fokozta a nehézségeket a zavaros, tőzsdén kívül forgalmazott, értékpapírszerű termékek kidolgozása, a CDO-k és CDS-ek forgalmazása, amelyekbe bankok is fektették a pénzüket. Ezek olyan kötelezettségek teljesítésétől függő hozamokat ígértek, amelyek jelzáloghitelek törlesztésével (is) összekapcsolódtak. Miután az amerikai jelzálogpiac összeomlott, ezek a CDO-k és CDS-ek is gyorsan értéküket vesztették. Az ezekbe fektető befektetési alapok 2007 nyarától kezdtek összeomlani, az első megingók között volt például az amerikai Bear Stearns két alapja. A spekulálók között voltak az amerikai befektetési bankok, amelyeket a válság teljesen elsöpört. Időközben meg is szűnt ez az iparág, amelynek a képviselői között volt a már említett Bear Stearns és a válság legnagyobb áldozata, a Lehman Brothers óriásbank. A túlélők közül pedig a rendkívül befolyásos Goldman Sachs egyszerűen normális kereskedelmi bankká alakult át.
A befektetési bankok végét egy szeptemberi nap jelezte: 2008. szeptember 15-én a világgazdaság történetének talán legnagyobb csődje következett be, az amerikai kormány ugyanis nem volt hajlandó megmenteni a Lehman Brotherst a csődtől. A bukás óriási pánikot váltott ki, globálisan megingott a bizalom a pénzintézetekben, leállt az egymás közötti hitelezés is, nemhogy a kockázatos államok finanszírozása. Magyarország egy hónap múlva volt kénytelen a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Unióhoz fordulni segítségért. Magyar állampapírt ekkor a szabad piacon nem nagyon lehetett eladni, és a forint árfolyama is zuhanásnak indult. A mentőövet napokon belül megkapta, azóta is vita folyik azonban ezekről a hitelekről és a velük járó kötelezettségekről — majd az idő dönti el, hogy jól tette-e, ez a válság ugyanis még túl közeli.
Kivezető utak
A válságból kivezető út ezúttal nem különbözött annyira az Atlanti-óceán két partján, mint 1929—33-ban. Mindenütt bankmentő terveket dolgoztak ki, államilag garantált hitelekkel, segélyekkel. Megerősítették a betétek biztonságát, hogy ne keletkezzék bankpánik, amelynek mindent elsöprő hatása lett volna. Az egyes bajba jutott országokat — Magyarországot, Görögországot — helyzetétől függően kisegítették, megmentették a fizetésképtelenségtől.
A válság továbbra is pusztított: az ingatlankrízisből tőzsdeválság, abból hitelválság, majd kereskedelmi lassulás, ipari termelési krízis (különösen az autóiparban) következett, amely már a reálszférába is elért tehát. Bár nem minden kontinensen. India és Kína jelentősen bővül továbbra is gazdaságilag. Ezért talán ez nem is elsősorban globális válság volt, hanem egy hatalmas globális átrendeződés nyitánya, amelyben India és Kína a világ vezető gazdasági hatalmaivá válhatnak — feltéve, hogy erre Európa és Amerika nem tud megfelelő válaszokat adni.
