Sokáig csak álmodoztunk arról, hogy egyszer jó lenne összehozni egy tábort, ahová meghívjuk a színházi szakmában mozgó, számunkra fontos embereket, és arra kérjük, tanítsanak bennünket, fiatal színházszeretőket.
Júliusra álmunk valóra vált a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány támogatásával. Így sikerült meghívnunk Pálffy Tibort, a Tamási Áron Színház színészét, Schilling Árpádot, a budapesti Krétakör vezetőjét, Orza Călint, az udvarhelyi táncműhely koreográfusát és Bíró Józsefet, a kolozsvári színház színészét.
Július hetedikén beköltöztünk a kökösi iskolába, és huszonöt napig éltünk ott. Elszigetelve, a munkára és a tanulásra koncentrálva. Néha sétáltunk egyet a faluban, megvettünk összesen vagy négyszáz házi tojást a szomszédoktól ebédre. Egy kölcsönkapott televízió segítségével megnéztük a vb döntőjét, izgultunk mi is, és nem akartuk elhinni, hogy a polipnak igaza van... Sokat beszélgettünk, magunkról, arról, hogy mik foglalkoztatnak bennünket, fiatalokat, mi zavar a világban. A színházról mint erős eszközről, amely által állást tudunk foglalni egy általunk érvényesnek tartott értékrend mellett. A nézőről, hogyan lehet eljutni hozzá, és megérinteni őt. A tréningek által kissé kinyílt a látókörünk. A vezetők segítségével újabb eszközöket fedeztünk fel magunkban. Dolgoztunk szövegekkel, saját, személyes történetekkel, olyan mozdulatokkal, amelyek nem technikára épülnek, hanem a magunkból megszülető érzésekből, és magával a színésztechnikával.
A képzésen túl az együtt eltöltött idő ránevelt a gondolkodásra, az egymásra való odafigyelésre, a saját és mások hibájából való tanulásra. Néha egy-egy közös beszélgetés után rájöttünk, hogy nem szabad ragaszkodnunk gondolatainkhoz, színházi megoldásainkhoz, mert mindig van egy jobb megoldás vagy egy erősebb gondolat annál, amit kitalálunk. Vagy mi, alkotók vajon bele merünk-e nézni abba a tükörbe, amit a néző elé tartunk, hogy szembesüljön magával? A tanulást nem a személyiségünk levetkőzésével kellene kezdeni? Mivel a teremtés szakrális, nem kellene minden pillanatunk ünnep legyen? Azért nincs változás a világban, mert mindenki másban keresi a hibát?
Míg körülöttünk színházakat és kulturális intézményeket zárnak be, orvosok menekülnek külföldre, tanárok fizetését vonják le, nekünk lehetőségünk volt tanulni színházról, emberekről, magunkról, a világról.
DARAGICS BERNADETTE
