Gólyafüzet — kalauz diákoknak

2010. szeptember 11., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Ismerd meg Sepsiszentgyörgyöt! Ez a mondat a legmegfelelőbb e füzet értelmezésére. Nem túl nagy a városunk, mégis elég nagy ahhoz, hogy ne ismerjük eléggé.

Elsősorban a diákokra és az egyetemistákra gondoltunk, valamint természetesen a vidékről vagy más városból érkezőkre, akik itt dolgoznak vagy tanulnak városunkban. Bizonyára mindenkivel megesett már, hogy összezavarodott, nem tudta hirtelen, melyik intézmény hol található, melyik pizzázó is az, amelyet a barátai említettek az esti közös vacsorán.
Ezért idéntől megjelenik a Gólyafüzet, amely segít a tájékozódásban. Ez a városismertető kiadvány eligazító mindannyiunk számára a váratlan pillanatokban, amikor elvesznénk a város rengetegében. A kiadvány segítségével az egyetemisták könnyebben megtalálják a postahivatalokat, könyvtárakat, könyvesboltokat, szórakozóhelyeket, éttermeket, civil szervezeteket — és ez csak a töredéke annak az információhalmaznak, amit ez a füzet tartalmazni fog.
Nem is kérdés, hogy van-e rá igény, hiszen rengeteg diák és egyetemista él városunk területén, ám egyikük sem tudná pontosan megmondani, hogy mikor van nyitva a könyvtár, vagy bizonyos fénymásoló irodák működnek-e szombaton, esetleg hogy a Csíkszeredába tartó vonat péntek délután hány órakor indul. Ezen információk fontosak a diákok számára, ezért megtalálják őket a füzetben. Természetesen, a helyi kultúra megismerését is célozza a Gólyafüzet, mivel feltüntetjük a város fontosabb épületeit, múzeumunkat, a Míves Házat, színházat annak érdekében, hogy a diákok kulturális örömökben is részesülhessenek.
Bízunk benne, a diákoknak hasznos lesz a Gólyafüzet, és megkönnyíti eligazodásukat Sepsiszentgyörgyön.

ÜRMÖSI LEVENTE

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-09-11: Kovakő - diákmelléklet - :

Feltöltődés Taizében

Érkezésünk után választanunk kellett, ki szeretne elvonulni csendes csoportba, amelynek lényege: felfedezni Isten jelenlétét az életünkben az imádságon, a Biblia olvasásán és az egyéni elmélkedésen keresztül, vagy pedig részt vesz bizonyos bibliai témákhoz kapcsolódó beszélgetéseken.
2010-09-11: Kovakő - diákmelléklet - :

Sár, sör… és a többi (Tusványosi élmények)

Sötét esőfellegek és kánikula váltakozva próbálta elijeszteni az érdeklődőket az idei Tusványostól. Természetesen, a nagy többség nem hátrált meg, gumicsizmát, esőköpenyt, fürdőruhát és naptejet ragadott, izgatottan és kíváncsian vágott bele a hatnapos szórakozásba.