Zömök sárkány

2010. szeptember 14., kedd, Magazin

Új, ragadozó dinoszauruszfaj maradványaira bukkantak helyi magyar és amerikai kutatók Romániában. A Balaur bondoc, azaz ,,zömök sárkány" névre keresztelt, viszonylag kis termetű, ámde rend­kívül erős állat körülbelül 70 millió évvel ezelőtt élhetett a mai Románia területén, amely annak idején a magasabb tengerszint miatt szigetvilág volt — derül ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (Pro­ceedings of the National Aca­demy of Science) megjelent tanulmányból.

A dinó maradványait — egy láb-, csípő-, kar- és farokcsontokból, valamint gerinc- és bordadarabokból álló részleges csont­vázat — Vremir Mátyás, az Erdélyi Múzeum-Egyesület geológusa fedezte fel. A zömök sárkány igen hasonló a már ismert, Velociraptor nevű dinoszauruszhoz, azonban lábfejein egy helyett két éles karom található, testalkata pedig tömzsibb. Az újonnan felfedezett ragadozó szintén közeli rokonságban áll némely kínai tollas dinoszauruszokkal. ,,A balaur lehetett az egyik legnagyobb ragadozó ebben az ökoszisztémában" — magyarázta Csiki Zoltán társszerző, a Bukaresti Egye­tem kutatója. A zömök sárkány a leletek alapján 1,8—2,1 méter hosszú lehetett. Vadászatkor inkább nagy testi erejére, mintsem gyorsaságára támaszkodott; sok mai ragadozóhoz hasonlóan képes volt magánál nagyobb prédát is elejteni. Matthew T. Carrano, a washingtoni Nemzeti Ter­mészett­udo­mányi Múzeum dinoszauruszrészlegének kurátora szerint a lelet ,,valóban valami új... Egyike azoknak a bizarr dolgoknak, amelyek emlékeztetnek min­ket, hogy nem szabad azt hinnünk, már mindent megtaláltunk, amit lehet." Mark Norell, a New York-i Amerikai Természettudo­má­nyi Múzeum munkatársa, a cikk társszerzője pedig úgy fogalmazott: ,,Bár számítottunk rá, hogy éltek ragadozók ezekben a faunákban, egy olyan szokatlan állatot találni, mint a balaur, nagyon izgalmas." A két romániai magyar és két amerikai kutatóból álló szerzőgárda a balaur mellett kis termetű kacsacsőrű dinoszauruszok, valamint tehénméretű növényevő dinoszauruszok maradványait is feltárta. A leleteket Kolozsváron teszik közszemlére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-09-14: Magazin - :

Beethovent kutyának vélik az amerikai gólyák

Beethovenként csak kutyát ismernek, a Michelangelo név pedig csupán egy számítógépes vírust juttat sok, egyetemet kezdő amerikai eszébe.
2010-09-14: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
KALA LAJOSNÉ
SZEKERES BORBÁLA
életének 86. évében hosszas betegség után elhunyt.
Temetése 2010. szeptember 15-én 16 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi közös temető ravatalozójából.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Hozzátartozói
1084/b