Nem rossz emberi tulajdonság az optimizmus, s különben is mindenki jó hírekre vágyik. A rossz, a gond, a baj a nyakunkon, mégis Emil Boc miniszterelnök Drobeta-Turnu Severinben mindent elsöprő optimizmusa túllépte azt a határt, amikor még hitelesnek tetszhet egy kormányfő.
Mert mindenki látja, hogy az élet egyre nehezebb, hogy a kormány a megszorításokon kívül az égadta világon semmit nem tesz, egyre nagyobb rétegek süllyednek a szegénységi küszöb alá, a munkanélküliség eddig nem ismert mértékben nő, az állami intézmények tekintélye — az eluralkodó káosz miatt — mélypontra esett, s az általános társadalmi elkeseredettség is egyre szélesebb rétegeket érint. Valójában sokan, nagyon sokan, túl sokan érzik bizonytalanságban jelenüket és jövőjüket. Így még aki nem akarja, annak is észre kellett vennie, hogy ez a kormány — eddig legalábbis — képtelen olyan gazdasági intézkedések kidolgozására, melyek valamelyest legalább enyhíthetnék a válság hatását.
Ennek dacára Emil Boc és kormánya arról beszél, hogy alig kell két évet várnunk, s Románia Európa büszkeségévé válik. Igaz, arról kevés szót ejtett a miniszterelnök, hogyan, miként, de nem is ez volt optimista szavainak célja. Egyszerűen a kevésbé tájékozott lakosságot kívánta emígy manipulálni. Véli, az emberi memória kurta, hamar felejti a rosszat, s igyekszik mindig a jobb reménybe kapaszkodni. Ezért beszélt úgy a kormány vezetője Drobeta-Turnu Severinben, mintha az ország már túl is jutott volna a válságon. Ráadásul a költségvetési egyensúly visszaállítása érdekében hozott intézkedéseket az elmúlt húsz esztendő legsikeresebb reformjaként állította be, mely már felmutatható eredményeket hozott (állítólag, de ez sem biztos, 0,03 százalékos növekedést produkáltak a nyári hónapokban). Bátrak voltak, és elszántak — fogalmazott a miniszterelnök —, s ennek gyümölcsét 2012-ben le is aratják. Győzni fognak, de nemcsak ők, hanem szövetségeseik, az RMDSZ, a kisebbségek és a függetlenek pártja is.
Ilyen felhőtlen optimizmusra kevés ember képes, s a valóságtól való ilyetén elrugaszkodásra is. Saját bőrünkön érezzük, hogy nagy bajban van az állam maga, ezen belül az összeomlás szélén áll az egészségügy, a tanügy, s ma is kölcsönökből fedezik a fizetések és nyugdíjak egy részét, megnyirbált szociális kiadásokat. S nem jut pénz beruházásokra, holott az lehetne a válságból való kilábalás egyetlen eszköze.
De Emil Boc két év múlva ismét ki tudja, hányadik kormánya élére álmodja magát.
