Tőkés László felszólalása BrüsszelbenEgyházak nélkül nincs európai egység

2010. szeptember 15., szerda, Világfigyelő

Európa egysége nem lehet teljes az egyházak részvétele nélkül — jelentette ki Tőkés László alelnök az Európai Parlamentben tegnap rendezett konferencián.

A tanácskozás középpontjában XVI. Benedek pápa tavaly kiadott harmadik enciklikája állt. A Caritas in Veritate (Szeretet az igazságban) című egyházfői körlevél arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a globalizációnak nagyobb figyelmet kell szentelnie a szegények nélkülözésére a világméretű gazdasági válságban.
A brüsszeli konferencián az egyik bevezető beszédre felkért Tőkés László hangoztatta: a modern, integrált fogyasztói társadalom és a globalizáció időszakában a korábbiaknál is súlyosabb kihívások állnak az emberiség előtt, dehumanizáció fenyeget. Az egyház viszont az emberiség javát szolgálja — emelte ki az erdélyi magyar EP-képviselő, korábbi református püspök. A terjedő globalizáció egyre nehezebbé teszi a szegények életét, és semmit nem tesz a szegénység, az éhezés, a társadalmi egyenlőtlenségek ellen — fogalmazott Tőkés László, aki képviselőként egyebek között az egyházak témájára összpontosít. Hangoztatta, hogy a konferencia előrelépést jelent az EU intézményes reformjait tartalmazó Lisszaboni Szerződés gyakorlatba iktatásában, hiszen a dokumentumban az EU elkötelezte magát az egyházakkal folytatott párbeszéd mellett.
A konferenciát az EP kereszténydemokrata frakciójának elnöke, Joseph Daul nyitotta meg, aki leszögezte, hogy a képviselőcsoport az egyetemes üzenetet hordozó enciklikát kulcsdokumentumnak tekinti a globalizáció negatív következményeiről folytatott vitában. Ő is kiemelte, hogy a társadalmi párbeszéd során nem szabad megfeledkezni az egyházakról és azok szerepéről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2010-09-15: Világfigyelő - :

Szlovák polgármestere lehet Révkomáromnak (Felvidéken nincs együttműködés)

Nem lesz együttműködés a révkomáromi Híd — Most és az MKP között az őszi helyhatósági választásokon. Az MKP-tagság elvetette az elnökség erre vonatkozó javaslatát.
2010-09-15: Világfigyelő - Demeter J. Ildikó:

Röviden

MSZP-s pénzszivattyú
Az elmúlt nyolc évben "államilag szervezett módon" herdálták el az adófizetők pénzét különböző tanácsadói szerződéseknek álcázott megállapodásokkal — mondta Papcsák Ferenc elszámoltatási biztos tegnap Budapesten. A fideszes politikus szerint 2002 és 2010 között összesen 12 milliárd forintnyi megbízási és tanácsadói szerződést kötöttek állami cégek mindössze tizenkét társasággal. Ráadásul ebből a pénzből is kiemelten részesült négy vállalat, köztük osztottak szét majdnem nyolcmilliárd forintot, ezek mindegyikénél magas bérezések és ugyanazon munkák többszöri kifizetése is szerepel — mondta el a kormánybiztos. Papcsák Ferenc a jövő hétre ígért jogi lépéseket.