Feltűnési viszketegségben a fürdővendég

2010. szeptember 16., csütörtök, Közélet

Nemrég fejezték be a Karácsony-patak mederfalainak felújítását.

Kellemetlen meglepetésben volt részük a kovásznai polgármesteri hivatal tisztviselőinek. Szeptember 13-án — épp az iskolakezdés napján — a környezetvédelmi felügyelőség képviselői jelentkeztek ellenőrzésre.

A Kará­csony-patak medrének és vizének tisztaságára voltak kíváncsiak. Mint kiderült, egy fürdővendég egyenesen a környezetvédelmi minisztériumba tett feljelentést, állítva, hogy a patakba háztartási szennyvizet vezettek.
Thiesz János alpolgármester a patak torkolatától szinte a forrásáig elvezette a felügyelőket, bizonyítva, hogy sem a tömbházlakásokból, sem a családi házaktól nem vezettek szennyvizet a Kará­csony-­pa­tak­ba. A feltűnési viszketegségben szenvedő fürdővendég az esővízbefolyásokat vélte szennyvízcsatornáknak — mondta az alpolgármester. ,,Számunkra a környezet tisztasága alapvető jelentőségű, egy fürdővárosban nem engedhetünk meg semmiféle szennye­zést" — hangsúlyozta.
A jelentgető fürdővendég a minisztériumnak címzett átiratában azt is kérte, a kovásznai polgármesteri hivatal intézkedjék, pályázzon uni­ós pénzekre a patakmeder javítására, szennyvízhálózatra.
,,Érthetetlen — mondta az alpolgármester —, hiszen nem­rég fejeződött be a patakmeder takarítása, a mederfal háromszáz méteres szakaszának felújítása. Pályázaton nyert pénz­ből épp most újítják fel a szenny­víztisztító állomást, meg­nyert pályázatunk van a város csatorna- és ívóvízhálózatának bővítésére."
Az ellenőrök által kiállított jegyzőkönyv szerint rendellenességet nem tapasztaltak, nem adtak ki írásos figyelmeztetést, sem büntetést.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1396
szavazógép
2010-09-16: Közélet - Iochom István:

A csavargyár nyugdíjasainak védelmében (Kézdivásárhely)

Bokor Tibor kézdi-orbaiszéki szenátor interpellált Vasile Blaga belügyminiszternél, felszólítva őt, hogy tegyen valamit az egykori kézdivásárhelyi csavargyár ügyében, ugyanis több mint öt éve áll az egykori alkalmazottak nyugdíjának újraszámolása, mert senki nem hajlandó semmilyen hivatalos iratot kiadni, sőt, mindenhol zárt ajtókkal találkoznak, és még válaszra sem méltatják őket.
2010-09-16: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Tetőzött a vízadósság

Egyre többen késnek a vízszámla kifizetésével, a szolgáltató adósságai soha nem látott szintre emelkedtek: a megye városaiban élők összesen másfél millió lejjel tartoznak a sepsiszentgyörgyi közüzemeknek — közölte Kató Béla fejlesztési igazgató, aki szerint félő, hogy a helyzet tovább romlik, hiszen nyáron, a kisebb lakásfenntartási költségek idején szoktak inkább törleszteni az emberek, de most már lassan kezdődik a fűtési idény.