Erőszak az iskolában

2010. szeptember 16., csütörtök, Család

Ingrid Rose egyesült államokbeli pszichológus Az iskolai erőszak című könyvének bemutatóján Budapesten Ranschburg Jenő pszichológus professzor többek között arról beszélt, hogy az iskolarendszer gyermekekkel szemben támasztott teljesítménykényszeréből is fakad az iskolai erőszak terjedése.

Mint mondta, az iskolai erőszak ,,divatos téma", s a pedagógusok gyakorta panaszkodnak, hogy nincsenek eszközeik a gyermekek megfékezésére. A könyv arra is rávilágít, hogy ,,az erőszak erőszakot szül", s minél erőteljesebb a diákerőszakot megfékezni igyekvő tanári erőszak, annál erősebb lesz a diákok által elkövetett erőszak.
A könyv kimondja: ,,nem gyermekszerető világban élünk", ami nemcsak az Egyesült Államokban, hanem bárhol igaz. A gyermekeket tehertételnek fogják fel a felnőttek, és ez az oka leginkább a társadalom fogyásának, nem pedig az anyagi nehézségek, ahogy azt sokan mondják. Amikor a gyermek nyűgös, a felnőttek rendszerint lekezelően bánnak vele, és ezt a gyermek érzi, miként azt is, hogy nem kommunikálnak vele. Emiatt ,,űr keletkezik a gyermekben, és a telekommunikációhoz menekül", de nem a tévétől és a számítógéptől való eltiltás a megoldás, hanem az emberséges bánásmód, az, hogy foglalkozzanak érdemben is a gyermekekkel. Az iskolai erőszak is azokra a gyermekekre lesz jellemző, akiknél a televíziózásnak akkora befolyása van, hogy szinte helyettesíti a szülőkkel folytatott párbeszédet. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-09-16: Család - Puskás Attila:

Nem hal szomjan a porcsinrózsa

Igazi túlélő a porcsinrózsa (Portulaca grandiflora). Hány­szor figyeltem meg szinte táptalaj nélküli, homokos fal mentén, amint vidáman élte világát, gondosan őrizve apró, fenyőtűszerű leveleiben a nedvességet.
2010-09-16: Család - :

A világon mindenki tanulhasson!

A világon közel 80 millió gyerek (kétharmad részt leány) egyáltalán nem járhat iskolába, és tízszer ennyi felnőtt írástudatlan!