Megvan a nyugdíjtörvény

2010. szeptember 17., péntek, Közélet

A nyugdíjkorhatár mind a férfiak, mind a nők esetében 65 év lesz 2030-tól, a nyugdíjpont értéke nem növekszik, az eddig kirívóan magas nyugdíjban részesülő közalkalmazottakat pedig az egységes nyugdíjazási rendszerbe sorolják, megszüntetve kiváltságaikat — ezek a fő pontjai a képviselőház által megszavazott nyugdíjtörvénynek.

A jogszabályra májusban a szenátus már áldását adta, de a képviselőház a döntéshozó testület ebben a kérdésben. A kormánypártot támogató parlamenti többség és az ellenzék között késhegyig menő vita folyt, ezért a szerda este elkezdődött vita és szavazás csak késő estére ért véget. A jogszabály értelmében 65 éves korban azok vonulhatnak nyugdíjba, akik legalább tizenöt éven keresztül hozzájárultak a nyugdíjalaphoz. A tervezet elfogadásához az összes képviselő felének voksára plusz egy szavazatra (összesen 168 szavazatra) volt szükség. A DLP és az RMDSZ, valamint a független honatyák össze is hoztak 170 voksot, de csak két ellenszavazat és három tartózkodás volt, mert az SZDP és az NLP képviselői kivonultak a teremből, miután elutasították azon javaslatukat, hogy a nyugdíjpont általuk szorgalmazott 45 százalékra emeléséről nyílt szavazás döntsön. A nyugdíjpont értéke tehát megmaradt a kormány által javasolt 39 százalékon (ezt a bruttó átlagbérhez viszonyítva számolják ki). Elbukott az az ellenzéki indítvány is, amely a nők esetében 63, a férfiak esetében 65 évben állapította volna meg a nyugdíjkorhatárt. A jogszabály egységesíti a közalkalmazottak nyugdíjazási kritériumait, kiküszöbölve, hogy egyes kategóriák kirívóan magas nyugdíjban részesüljenek. Ennek értelmében a képviselők megszüntették a rendőrségnél és a hadseregnél eddig nyújtott, kiemelkedően magas nyugdíjakat, bevonva a különleges nyugdíjazásban részesülőket is az egységes nyugdíjrendszerbe. Emil Boc miniszterelnök a képviselőházi vitában azzal érvelt: az új, egységes nyugdíjtörvény hatálybalépése esetén jövőre hárommilliárd, 2012-ben pedig 3,5 milliárd euróra lesz szükség a nyugdíjalap fenntartásához, de a törvény elutasítása esetén 2011-ben a költségvetésből ötmilliárd, az azt követő esztendőben pedig hatmilliárd eurót kellene szánni ugyanerre a célra. A képviselőházi vita mintegy tíz órát tartott, a kormányfő csak az első órákban vett részt a munkálatokon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-09-17: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Összetört szívvel, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, após, testvér, sógor, apatárs,
TÓTH PÁL
nyugalmazott tanító
életének 84. évében hosszú szenvedés után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése 2010. szeptember 18-án 14 órakor lesz Var­gyason.
A gyászoló család
4237212
2010-09-17: Közélet - :

Decentralizációt az oktatásban

Az RMDSZ és a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők álláspontja szerint az oktatási törvény annyira fontos az oktatási rendszer reformja szempontjából, hogy amennyi­ben a jogszabály továbbra is akadozik a szenátusban, akkor sürgősségi kormányrendelet révén kell elfogadtatni a rendszer decentralizációjára vonatkozó részét.