Bátyám, Benkő József szeptember 5-én, vasárnap délután elhunyt. Elmondom, hogyan történt. 14 éve műtötték szájrákkal, azóta nehezen evett.
A végzetes napon 16 óra tájt egy húsdarab megakadt a torkán, bement a fürdőbe, de nem tudta kiköpni. A sógornőm próbált segíteni, de nem tudott, a bátyám összeesett, szeme felakadt.
A sógornőm kétségbeesetten hívta a közelben lakó lányát, aki rögtön a sürgősségre telefonált, ott azonban nem fogták fel az életveszélyt, azt kérdezték, mit evett az édesapja, most hogy van — pedig az unokahúgom elmondta, hogy nem ő van mellette, ő néhány tömbháznyi távolságra van —, aztán azt mondták, hogy nem tudják, hol a Vasile Goldiş utcai 21-es tömbház (ahol a bátyám lakott), amikor pedig ezt is elmagyarázta az unokahúgom, akkor azt mondták, hogy most nincs mentő. Végül azt mondták, menjen át, nézze meg az édesapját, és esetleg telefonáljon be megint. Át is futottak a férjével — ez 16 óra 25 perc körül lehetett —, de akkor már sem szívverése, sem pulzusa nem volt a bátyámnak, fehér volt, a szája elkékült — a szomszéddal tették be az autójukba, és úgy vitték be a kórházba.
A sürgősségen senki sem volt, az unokahúgom előbb kiáltott, majd hátrament, ott egy férfi valakit injekciózott, de utána még bement a belső szobába, hogy szóljon. Akkor már ketten hozták be a bátyámat — de a kórháziak csak akkor kezdtek ugrani, amikor meglátták. A naplóba 16.50-kor jegyezték be. Elvitték, fel is élesztették, kb. 17.15-kor mondták, hogy van pulzusa, az intenzív osztályon lesz. Elkérték a sógornőm telefonszámát, hogy szóljanak, ha valami van, és hazaküldték.
Mivel az orvosnő azt is elmondta, hogy a bátyám kómába esett, és az első 24 óra kritikus, természetesen nem tudott senki aludni; reggel hatkor telefonáltak a kórházba, és akkor közölték, hogy éjjel háromkor meghalt. Rögtön arra gondoltunk mindannyian, hogy ha a mentő idejében kijött volna, lehet, hogy most nem gyászolnánk. Nem tudjuk, de lehet. De mélységesen felháborító, ahogy itt semmibe veszik az embert.
Kedden bementünk a mentőszolgálathoz, meg akartuk tudni, hogy hánykor volt a hívás, és hány mentő volt abban az időpontban. Nem akarták megmondani, mert csak a rendőrségnek adnak ki ilyen adatokat. Beküldtek a szolgálat vezetőjéhez, elbeszélgettünk, azt mondta, írjunk le mindent, kivizsgálást indít, és majd értesít, ha lesz eredmény. Leírta ő is a telefonszámunkat. Panaszunkat szeptember 7-én iktattuk, de még nem kaptunk választ.
ZOLTÁNI SÁNDOR, Sepsiszentgyörgy
