A Lehman Brothers csődje a válság exportját jelentette. A Wall Street-i fekete hétfőn egyetlen nap alatt több mint 500 ponttal alacsonyabban zárta a kereskedést, mint ahol kezdte. A beszakadás várható volt, hiszen aznap reggel már szinte mindenki arról beszélt, hogy kudarcba fulladtak a Lehman Brothers megmentésére tett kísérletek, a Bank of America mégsem vásárolja fel a pénzintézetet. Ez máig az Egyesült Államok történetének legnagyobb vállalatbedőlése, hiszen a cégnek összesen 600 milliárd dollárnyi vagyona volt különböző eszközökben.
A Lehman csődjét az amerikai ingatlanpiac zuhanása okozta: a cég a 2000-es években rengeteg ingatlanfedezetű hitelt helyezett ki, ráadásul ezeken belül egyre kisebb volt a fedezettség. 2003-ban még 24:1 volt a kinnlevőségek és a fedezetül szolgáló ingatlanok aránya, ez 2007-re 31:1-re emelkedett. Ez pedig törvényszerűen jelentette azt, hogy az ingatlanárak csökkenésekor bajba került a bank.
Sokak szerint a Lehman kockáztatott, és végül a rövidebbet húzta: a hitelbumm idején gigantikus éves profitot ért el a hitelkihelyezésekkel, azt viszont már akkor látni lehetett, hogy egy 3—4 százalékos árcsökkenés teljesen lenullázhatja a céget. Ráadásul mivel a Lehman Brothers befektetési bank volt, így enyhébb tőkekövetelmények vonatkoztak rá, ezért nézték a hatóságok is évekig tétlenül a hitelek felfutását. Akkor még senki nem gondolt arra, hogy ebből egyszer baj lehet.
A problémák 2007-ben kezdtek először látszani: akkor a Lehman 27 milliárd dolláros goodwill-leírást hajtott végre, és bezárta egyik leánycégét, ami 1200 ember elbocsátását jelentette. A veszteségek 2008-ban is folytatódtak, a második negyedévet például 2,8 milliárd dolláros mínusszal zárta a cég — igaz, ez a negyedév volt a vállalat történetének első vesz­teséges három hónapja —, és kénytelen volt hatmilliárd dollárnyi eszközét értékesíteni. Eközben az év első felében a bank részvényei értékük 73 százalékát veszítették el.
Miért nem sikerült megmenteni?
Az elmúlt két évben sokan feltették a kérdést, hogy az amerikai kormány miért nem húzta ki a bajból a Lehmant, hiszen később ennél sokkal nagyobb cégeket is állami tulajdonba vett. Ha a döntéshozók tudták volna, hogy ez lesz a vége, valószínűleg nem gondolkodnak azon, érdemes-e a bank mögé állni. Sokan a Bear Stearns példáját hozzák fel: 2008 márciusában a JPMorgan vette meg a bajba jutott pénzintézetet, azonban a hírek szerint az üzlet létrejöttében az amerikai kormánynak is jelentős szerepe volt, hiszen nem akarták hagyni bedőlni a céget, hanem segítettek vevőt találni. A Lehman sorsához az is hozzájárulhatott, hogy a csőd előtt egészen az utolsó pillanatig úgy tűnt, lesz vevő a bankra, hiszen érdeklődőkben nem volt hiány. Közben viszont szépen lassan egyre mélyebbre süllyedt a cég, míg végül kénytelen volt csődöt jelenteni.
2008 augusztusában még arról szóltak a hírek, hogy a Korea Development Bank lehet az új tulajdonos. A spekuláció hatására akkor egy hét alatt 16 százalékkal emelkedett a Lehman-részvények árfolyama. A távol-keleti cég azonban akadályokba ütközött a tervezett felvásárlás során, így az üzletből végül nem lett semmi. A tárgyalások felfüggesztésének hírére a részvények 45 százalékkal zuhantak szeptember 9-én.
Timothy Geithner akkori amerikai pénzügyminiszter a vergődést látva szeptember 13-án válságülést hívott össze a Lehman Brothers jövőjéről, közben a bank közölte, hogy tárgyalásban áll a Bank of Americával és a Barclaysszal az eladásról. Szeptember 14-én a Barclays bejelentette, hogy megszakadtak a tárgyalások, a hírek szerint a brit jegybank és a szigetország pénzügyi felügyelete vétózta meg a felvásárlást. A Bank of America pedig végül úgy döntött, hogy a Lehman helyett a Merril Lynchet veszi meg, ez pedig megpecsételte a cég sorsát.

Elszigeteltségtől a pánikig
Makacsság és elszigeteltség — a Bloomberg Markets riportja szerint ennek a két rossz tulajdonságának ,,köszönhette" cége bukását Richard Fuld, aki tizenhat éven át vezette a Lehmant. Fuld számára az oxigént jelentette a Lehman Brothers. 1969-ben ott kezdte pályafutását kötvénykereskedőként, majd a ranglétrán lépkedve az egyik legelismertebb befektetési bankárrá küzdötte fel magát. A tavaly 158 éves pénzintézet profitja 1994 és 2007 között 113 millióról 4,2 milliárd dollárra nőtt, miközben a részvények árfolyama hússzorosára emelkedett. Ő maga az utóbbi nyolc évben 300 millió dollárt vihetett haza.
A 62 éves vezérigazgatót tekintélyt parancsoló és robbanásszerűen kitörő főnökként írták le beosztottjai, akit maguk közt csak Gorillának hívtak. Hideg, ellentmondást nem tűrő tekintetétől mindenkiben megfagyott a vér, ezért aztán nem is nagyon volt senki, aki ellentmondott volna neki. A vezetői értekezletek formálissá váltak, az operatív és személyzeti ügyeket sokáig helyettesére, Joseph Gregoryra hagyta. Utóbbi szintén tekintélyelvű természet volt, a másként gondolkodókat, a veszélyekre figyelmeztetőket hamar elmozdította állásukból. A Bloomberg Markets épp az ebből fakadó elszigeteltséget tartja Fuld egyik legfőbb vezetői hibájának.
Ezzel együtt Fuld érzékelte a kockázatokat. Állítólag már 2004-ben, két évvel a piaci csúcs előtt megemlítette, hogy az olcsó hitelre alapuló buborék ki fog pukkadni. És bár tisztában volt a tőkeáttételes (hitelből finanszírozott) felvásárlások kockázatos voltával, a kereskedelmi bankok által indított versenybe — amelyet a Glass—Steagall-törvény 1999-es visszavonása tett lehetővé — az ő cége is beszállt.
A Lehman Brothers sorsát azonban mégsem ezek az ügyletek pecsételték meg, miután 2007 végén kiszállt a legkockázatosabb projektekből. Fuld ott hibázott, hogy elmulasztott idejekorán megszabadulni 84 milliárd dollárnyi, jelzáloghitellel fedezett értékpapír-portfóliójának egy részétől. Sőt, bízva abban, hogy a subprime krízis nem terjed át a jobb minőségű eszközökre, 2008 tavaszán még növelte is jelzálogpapíri kitettségét.
2008. március 17-e után, amikor a Bear Stearnst 29 milliárd dolláros kormányzati segítséggel megvette a JPMorgan Chase, már a következő áldozatként rebesgették a Lehmant. Fuld úgy érezte, a befektetők hálátlanok: nem az érvekre, hanem érzékeikre hagyatkoznak. Ekkor kereste meg Warren Buffettet is, legyen stratégiai befektető a cégben. Buffett hajlandó is volt erre, ám Fuld sokallta az árat. Pár nappal később négymilliárd dollárnyi átváltható elsőbbségi részvényt bocsátott ki a Lehman, jobb feltéte­lekkel, mint amit Buffett ajánlott. Rövid távon ugyan ezzel megtakarított, de az amerikai milliárdos befektetése később fontos biztosítékot jelentett volna másoknak is a jó üzletmenetre.

Pénzügyi Armageddon
A 2008. június 9-én bejelentett 2,8 milliárd dolláros második negyedéves veszteség hatására Fuld pánikba esett. Először merült fel benne, hogy elveszítheti a cégét. Változásokat hajtott végre a vezetésben, befektetőkért kilincselt mindenfelé, ám kikosarazta őt a Bank of America, a General Electric és a kínai Citic is. A legígéretesebb tárgyalások az állami Koreai Fejlesztési Bankkal (KDB) zajlottak. Augusztus elején a KDB 25 százalékot vásárolt volna a Lehman részvényeiből az akkori piaci áron, 22 dolláron. Fuld azonban vitatta a jelzálog-portfólió értékelését, és nem akart menedzsmentjogokat adni a koreai vevőnek. Egy hónap múlva a KDB már csak nyolc dollárt kínált, szeptember 9-én pedig meghiúsult az üzlet.
Ezután a Lehman adósságainak biztosítási felára 200 bázisponttal, 500-ra ugrott, a hitelezők leállították a cég finanszírozását. A legutolsó mentsvár a Barclays lett volna. A második legnagyobb brit bank felajánlotta, hogy öt dollárt fizet a Lehman részvényeiért, ha a legproblémásabb eszközeit kiszervezi egy külön vállalatba. Timothy Geithner, a New York-i Federal Reserve elnöke (jelenleg pénzügyminiszter), valamint Henry Paulson akkori pénzügyminiszter rá is beszélte a bankok egy csoportját, hogy álljanak az új cég mögé, amely 55—60 milliárd dollárnyi rossz Lehman-eszközt vett volna át. Úgy tűnt, az üzlet összejön. Szeptember 14-én, vasárnap délelőtt azonban megérkezett a brit bankfelügyelet döntése: csak akkor tekintett volna el az ilyenkor kötelező részvényesi jóváhagyástól, ha az amerikai pénzügyminisztérium ideiglenes garanciát vállal a Lehman adósságaira. Erre Paulson nem volt hajlandó, hiába riogatta őt az állami segítségben mindvégig bízó Fuld pénzügyi Armageddonnal. Szerény vigasz a Lehman-vezér számára, hogy igaza lett. Másnap bejelentették a csődöt, a Dow Jones ipari index 504 pontot zuhant, a pénzpiacok befagytak, és kezdetét vette a máig tartó, súlyos hitelválság.