Szú Szilárd felelős gondolkodású, módos családban született a kerekerdőbeli ötös számú bükkfán. Minden alul- és felüljárója precíz szú volt, aki percnyi pontossággal betartotta az előírásokat, és szorgosan készítette térképhez hasonló alagútját a fakéregben.
A munkakedv sohasem lankadt, mert fontos volt a kötelesség és a nemzetséggel szembeni tisztelet. Így akadt a rokonság soraiban, aki éjszakai váltásban is dolgozott, s bár gyakran sóvárgott egy kis levegő meg pihenés után, nem hagyta el a helyét.
Szilárd jól tanult az iskolában, és miután elsajátította a betűvetést, a fafeldolgozó szakmára iratkozott, a szülői elvárásokat követve. Bár nem nagy lelkesedéssel, de szorgalmasan tanult.
Történt, hogy egyik nap, amikor kidugta a fejét egy nyíláson, meghallotta két harkály beszélgetését, mely valahogy így hangzott:
— Nem értem ezt a szúnemzetséget. Már hogy nem unták meg ezt az évek óta tartó furkálást?
— Bizony, van, aki ezt így látta otthon, és el sem tudja képzelni, miért ne volna jó — válaszolta a másik. — Az öreg Szú Szilamér még bizonygatta is a múltkor, hogy nagy szolgálatot tesz a közösségnek.
Szegény Szilárd ereiben megfagyott a vér, és gondolatai sebesen zakatoltak. Amiről ő azt gondolta eddigi életében, hogy jó mindenkinek, kiderült, hogy csak berögzült gondolat. Aki jót akar tenni a közösségnek, meghallgatja mások véleményét is, s nem csak az ami nekem jó, neked is jó kell hogy legyen elv alapján cselekszik.
Csendesen végezte tovább a munkáját, de úgy érezte magát, mint egy fába szorult féreg. Estére aztán eluralkodott rajta a levertség, felszökött a láza, és nem akart többé hallani az eddigi szép szakmáról.
Szúné másnap kétségbeesve kopogtatott a doktor rendelője ajtaján. Jajveszékelve adta elő, hogy egyetlen gyermeke, a család szeme fénye milyen beteg.
Doktor Bubó sietve repült az ötös számú bükkfához, hogy megnézze a beteget. Szegény Szilárd csak nyögött bánatosan, és elmondta, hogy a meghallgatott beszélgetés után elfogta a szorongás, és többé nem képes a fát percegtetni.
A doktor zavarba jött, hiszen legjobb tudása szerint a szúnemzetség mindig ezt tette, de igazat adott az ifjúnak, hiszen tényleg ideje szétnézni a nagyvilágban, és változtatni a régi rossz szokásokon.
Végül megszületett a döntés: minden fiatal szú csak kidőlt fában munkálkodik, és elmegy tapasztalatcserére a szomszédos tartományokba is.
Kerekerdőn azóta az a mondás járja: ha egy szú képes megváltoztatni a szokását, talán másoknak is sikerül...
