Magyarországon az EBESZ kisebbségi főbiztosaBudapest és Pozsony rendezné a vitás kérdéseket

2010. szeptember 29., szerda, Világfigyelő

Magyarország és Szlovákia a jövőben minden vitás kérdést kétoldalú keretek között kíván rendezni, a párbeszéd a politika egész spektrumát felölelő tizenkét vegyes bizottságban folyik majd — tájékoztatta Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár tegnap Budapesten Knut Vollebaeket, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosát.

Knut Vollebaek a tárgyalások után az államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón örömmel állapította meg, hogy a két ország viszonya javult, és üdvözölte a vegyes bizottságok munkájának felújítását. A főbiztos a helyes irányba tett lépésnek nevezte a Pozsony által az államnyelvtörvényről elfogadott módosítást.
Németh Zsolt szerint a magyar diplomácia kifejezetten érdekelt abban, hogy a kisebbségvédelmi intézmények eredményesen működjenek az euroatlanti térségben. Szerinte a szlovák kormánynak az államnyelvtörvény módosításáról elfogadott javaslatára Budapest mint az első lépésre tekint, amelyet továbbiaknak kell követniük. "Készen állunk, hogy ezen változat alapján párbeszédet folytassunk" — jelentette ki, hozzátéve, hogy Po­zsony­nak a felvidéki magyarok legitim képviselőivel is érdemi párbeszédet kell folytatnia. Az államtitkár azt is elmondta vendégének, hogy Magyarország hét szomszédja közül hat problémamentesen fogadta az állampolgársági törvény módosítását, és Pozsony magatartása is érzékelhetően megváltozott a júniusi szlovákiai választások után. Megjegyezte ugyanakkor: egyelőre nem világos, hogy mi a szlovák kormány álláspontja, remélhetőleg magyar—szlovák egyetértés alakul ki.
Knut Vollebaek — aki Budapestről Pozsonyba utazik tovább, hogy folytassa az egyeztetéseket, és másfél éve szoros figyelemmel követi a magyar—szlovák viszony alakulását — azt mondta: a szlovák nyelvtörvény következményei mindeddig nem voltak "különösen komolyak", nem sértettek alapjogokat. Hozzátette: örül, hogy Pozsony módosításokat javasolt, amelyeket tanulmányozni fog, és ajánlásokat tesz majd. A magyar állampolgársági törvénnyel és az arra adott szlovák válasszal kapcsolatban azt állapította meg: úgy tűnik, a két ország egymás jogszabályait kölcsönösen tiszteletben tartva el tud mozdulni a megoldás felé.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1401
szavazógép
2010-09-29: Közélet - :

Természetfotó-kiállítás Kézdivásárhelyen

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület természetfotó-vándorkiállításának újabb állomáshelye Kézdivásárhely, ahol tegnap délután nyílt meg a hatvannyolc színes és fekete-fehér művészfotót bemutató tárlat, mely három témakört ölel fel: ember a természetben, élővilág és honismeret.
2010-09-29: Világfigyelő - :

A Magyarok Kerekasztala elégedetlen a módosítással (Szlovák nyelvtörvény)

Elégedetlen a szlovák államnyelvtörvénynek a pozsonyi kormány által javasolt módosításával a civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK).