BarótKeveslik a támogatást

2010. szeptember 30., csütörtök, Közélet

Költségvetés-módosítást hajtott végre Barót városi tanácsa. A vitából ez alkalommal sem hiányzott a személyeskedés és a vádaskodás. Nagy István polgármester szerint az RMDSZ tanácstagjainak minden követ meg kell mozgatniuk, hogy a város pénzhez jusson, ha rögtön akarnak eredményeket látni. A szövetség tagjai azt kifogásolták, hogy a városi vízhálózatra sokat költöttek, mégsincs látszata.

A bevételi tételeknél szerepelt a baróti vízhálózat kiépítésére érkezett 713 000, illetve a megyei tanácstól az árvízgondok enyhítését célzó 35 000 lej. Nem költségvetési tételként bevételezték azt a 4500 lejt, amit a kormánymegbízotti hivatal küldött az áradások miatt károkat szenvedÅ‘ családok részére. EllenkezÅ‘ oldalon szerepeltek a kormány intézkedései miatt visszautalandó tételek: a tanügyi alkalmazottak fizetés­alapjából 396 000, az általános forgalmi adóból és jövedelmi adóból 107 000 lej.
Nagy István kifogásolta, hogy a megyei tanács ismét mostohagyermekként bánt Baróttal, hiszen harmincötezer lej még szemkiszúrásnak is kevés. "Sokkal több pénzt kértünk, de sosem kaptunk. Még azt is megpróbálták rám sütni, hogy azért nem, mert nem jeleztem, nem küldtem kérést" — mondotta az elöljáró.
Márton István MPP-s tanácstag a prefektúrától érkező pénzt csúfolódásnak nevezte. Szerinte azt a keveset is csak azért küldték, hogy a jelentős károkat szenvedők csúfolódásnak érezzék a gesztust, s emiatt nehezteljenek a városvezetőségre.
Az RMDSZ frakcióvezetője, Pál Szilágyi Zoltán azt kérte számon, hogy a város tett-e valamit a károsultak érdekében, mert ha nem, akkor az a kis pénz is több annál. Nagy István válaszában kifejtette: rengeteget költöttek az értékmentésre és a kármegelőzésre, viszont pénzbeli segítséget azért nem tudtak adni, mert nem volt miből, hiszen a szövetség tanácstagjai semmit sem tettek azért, hogy Bölönhöz hasonlóan Barótra is bőkezűen jusson a segítségből.
Hasonló hangnemben esett szó a vízhálózat kivitelezésérÅ‘l is. Lázár Kiss Barna amiatt aggódott, hogy a megítélt 19,5 millió lej elég lesz-e, ha már — látványos eredmények nélkül — elköltöttek 2,5 millió lejt. Nagy István úgy fogalmazott: a kivitelezésért az építÅ‘telep-felügyelÅ‘ felel, ha pedig látványos eredményt akarnak, akkor azon legyenek, hogy a kormánypénzek megérkezzenek. "Önök vannak kormányon, tehát azon legyenek, hogy Barótnak minél több jusson. Ha a miniszter Barótra érkezik, akkor azt mondják el, hogy ilyen ütemben tizenöt esztendÅ‘re lesz szükség, amíg megoldódik a kérdés" — mondta.
A város főépítésze, László Sándor az eddig elvégzett és kifizetett munkáról számolt be. 3,4 kilométeren készült el a vízellátó rendszer — a víztisztítótól a tartályokig —, 1,2 kilométeren a városi rendszer és a vízház teljes felújítása (hÅ‘szigetelés, nyílászárók cseréje, a hÅ‘központ és fűtés beszerelése, belsÅ‘ víz- és csatornarendszer, illetve a villanyhálózat felújítása, a tetÅ‘ szigetelése és a csatorna felszerelése).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-09-30: Közélet - Farkas Réka:

Mentenék a park fáit (Sepsiszentgyörgy)

Sokan felháborodtak, mert újra vágják a park fáit, nem találták meggyőzőnek, hogy szakemberek döntöttek arról, egész sor fát el kell tüntetni, és igen sokat ismét megcsonkolnak, teljesen visszanyírnak. Kovács István MPP-s tanácstag szakbizottság összehívását kezdeményezte, amely felülvizsgálja a korábbi döntést, elemzi minden fa állapotát, és határoz arról, van-e mód megmentésükre. Véleménye szerint így a lakosságot is meg lehetne nyugtatni, de határozni lehetne arról is, hogy esetleg nagyobb költséggel, különleges módszerekkel megmenthető-e bármelyik.
2010-09-30: Közélet - Bokor Gábor:

A város legszebb udvara (Kovászna)

Minden versenyző dobogós lett a Kovásznán első ízben megrendezett Tiszta udvar, rendes ház versenyen. A három pályázóból Péter István kapta az első helyért járó oklevelet és az ezerlejes díjat (udvara a felvételen). Második Bicskei Zoltán (díja 800 lej), harmadik Şarlea Sarolta (600 lej). A díjakat a városünnepek alkalmából adták át.